Az igazság az, hogy nagyon kevés

1Sám 1,20-22.24-28 - és történt napok múltával, hogy Anna fogant és fiút szült. Sámuelnek nevezte el, mert az Úrtól kérte őt. Amikor aztán felment férje, Elkána és egész házanépe, hogy lerója ünnepi áldozatát és fogadalmát az Úrnak, Anna nem ment fel. Azt mondta a férjének: „Nem megyek fel, amíg el nem választom a gyermeket. Akkor majd felviszem, hogy jelenjen meg az Úr színe előtt, és végleg ott is maradjon.” Amikor aztán elválasztotta, felvitte magával, három fiatal bikával, három véka liszttel és egy korsó borral együtt, és elvitte az Úr házába, Silóba. A gyermek még kicsinyke volt. Amikor levágták a fiatal bikát, odavitték a gyermeket Hélihez. Anna ekkor így szólt: „Kérlek, uram! Életedre mondom, uram, hogy én vagyok az az asszony, aki előtted álltam, amikor itt az Úrhoz imádkoztam. Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amelyet hozzá intéztem. Ezért én is kölcsönbe adom őt az Úrnak arra az egész időre, amely alatt kölcsönben kell lennie az Úrnál.” Ezután imádták ott az Urat.

1Jn 3,1-2.21-24 - Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya, hogy Isten fiainak neveznek, és azok is vagyunk! Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri. Szeretteim, most Isten fiai vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, amint van. Szeretteim! Ha a szívünk nem vádol minket, bizalmunk van Istenhez, és bármit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsait, és azt tesszük, ami kedves előtte. És az ő parancsa az, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nekünk. Aki megtartja parancsait, az őbenne marad, ő pedig bennünk. Hogy pedig ő bennünk marad, azt a Lélektől tudjuk meg, amelyet nekünk adott.

Lk 2,41-52 - A szülei pedig minden évben elmentek Jeruzsálembe a Húsvét ünnepére. Mikor azután tizenkét esztendős lett, fölmentek mindnyájan Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint. Amikor elteltek az ünnepnapok és már visszatérőben voltak, a gyermek Jézus ottmaradt Jeruzsálemben, és nem vették észre a szülei. Úgy gondolták, hogy az úti társaságban van. Megtettek egy napi utat, s akkor keresték őt a rokonok és az ismerősök között. Mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, hogy megkeressék. És történt, hogy három nap múlva megtalálták őt a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezte őket. Mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak okosságán és feleletein. Mikor meglátták őt, elcsodálkoztak, és anyja ezt mondta neki: „Fiam! Miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én bánkódva kerestünk téged.” Ő pedig ezt felelte nekik: „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?” De ők nem értették meg, amit nekik mondott. Akkor hazatért velük. Elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja megőrizte szívében mindezeket a szavakat. Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt [1 Sám 2,26].

Az igazság az, hogy nagyon kevés az, amit a Szentírásból megtudunk „a Szentcsaládról”, ahhoz, hogy abból építhessük fel a keresztény család modellt. Én úgy gondolom, hogy a családra nem is lehet uniformizált modellt kínálni. Annak egészséges személyiségekből, vagy, legalább is Krisztus tanításai alapján formálódó személyiségekből kell felépülnie. Ahol annak tagjai, bizonyos rendező elv alapján váltják, alakítják egy speciális, intim, misztikus közösséggé azt, amit végül, családnak nevezhetünk.

De, mi a családot meghatározó rendező elv, ami feltétlen szükségesek ahhoz, hogy az a közösség, családdá lehessen, legyen, és ezt a kívülálló is egységében, családként tisztelhesse, félthesse?

Talán ez az, amit a mai evangéliumból megsejthetünk, és összerakhatunk, felidézve magunkban a napok történését is, melyeket megismerhettünk Mária és József példáján, mint alapról, melybe beleszületve Jézus, váltak családközösséggé. Van két ember, akik elfogadnak egy új életet, melytől a két személy egymásra figyelése, egymásba fonódása egy külső körülményre, a gyermekre nyílik ki, befogadva, bevonzva kettőjük közötti intim, és misztikus kapcsolatába. A két ember egymásra figyelése nem kerül háttérbe. Mégis e két személynek a harmadikra figyelése valami nagyon személyes, és egymást kiegészítő körülménnyé válik, mely nem korlátozza a harmadik személy személyiségét, inkább segíti azt kiteljesedni! Ugyanakkor, az a harmadik személyiség megérez valamit abból, ami azt a két embert jellemzi, és akiket kénytelen egyként, és oszthatatlanul, mégis személyükben is érteni, tisztelni, elfogadni és megérteni. Mindezeket, melyeket az előbbiekben elmondtam, úgy lehetne összefoglalni, hogy ebben a közösségben mindhárom személynek meg van a maga helye, mely fel nem cserélhető, pótolhatatlan, sőt, úgy érezzük, úgy tapasztalhatjuk, hogy mindegyik feltétele a másiknak, egymás nélkül kevesebbek volnának.

Ezt a különös kapcsolatrendszert lehet különböző jellemzőkkel definiálni, mégsem csak azok a jellemzői. E szavak lehetnek ilyenek, mint: tisztelet, figyelem, törődés, engedelmesség, tekintély, türelem, egymásért vállalt aggódás, felelősség, áldozatvállalás, stb. Mégis, e család kohézióját, számomra úgy tűnik, hogy az biztosítja, hogy mindegyik személy személyes viszonyban van az Atya Istennel, Akivel közösségben válik intimmé és misztériummá a valóságos személyek közötti, összetartozásért vállalt felelősség minden motivációja.

Talán, ha ebben, vagy ehhez hasonló rendező elvben minden olyan személyiség, aki bármilyen társadalmi közeg része, egyetérteni bírna, és azt tisztelni lenne hajlandó, akkor a család nagyobb megbecsülést élvezne, minden társadalmi szereplő részéről. Ennek a szerintem leglényegesebb szerepe ott van, hogy csak egy egészséges családból nevelődhet ki egy egészséges közösségi tudattal rendelkező személyiség. Akinek nem kell félteni személyiségét a társadalomtól, és a társadalomnak sem kell félteni közösségi létét a személytől. Egész egyszerűen, Isten országa ezen az alapon képes épülni, és növekedni. Mert ez a szeretet dinamizmusának szerintem a lényege.

Istenben válik jóvá a dinamizmus, mely erő, és hatalom. A jó, csak és kizárólagosan a szeretet értelmezésében válhat jóvá, és értelmezhetővé! Amiért az embernek, Istennel közösségben kell tudatosan, cselekvőn és felelősséggel részt vennie.

Mennyei Atyám, add meg számunkra jóságod bölcsességét, a szeretet művelésére, hogy a világ, éltető erőd teremtett közegévé lehessen! Általa épüljön, és felépüljön Isten országa, ahogy azt Te eltervezted! Ámen