Teszi a dolgát, mert tudja
Kiv 12,37-42 - Aztán Izrael fiai elindultak Rámszeszből Szukkót felé, mintegy hatszázezer gyalogos férfi a gyermekeken kívül. Nagyszámú héber is felment velük, valamint igen sok juh, marha, és mindenféle jószág. Megsütötték a beáztatott tésztát, amelyet még Egyiptomból hoztak, és hamuban sült kovásztalan lepényeket készítettek belőle. Nem tudták ugyanis megkovászosítani, mert az egyiptomiak hajszolták őket, hogy menjenek, és nem engedték, hogy késlekedjenek. Így még útravaló eleséget sem készíthettek. Izrael fiainak egyiptomi tartózkodása négyszázharminc esztendeig tartott. Ennek elteltével, ugyanazon a napon kivonult az Úr egész serege Egyiptom földjéről. Ez az éjszaka az Úrnak szentelt virrasztás, amikor kivezette őket Egyiptom földjéről. Meg kell azt tartania Izrael minden fiának nemzedékről-nemzedékre.
Mt 12,14-21 - A farizeusok pedig kimentek és tanácskozni kezdtek ellene, hogy hogyan veszítsék el őt. Jézus tudta ezt, ezért eltávozott onnan. Nagy tömeg követte őt, és ő mindegyiküket meggyógyította, de figyelmeztette őket, hogy ne árulják el őt, hogy beteljesedjék az ige, amit Izajás próféta mondott: „Íme, a szolgám, akit választottam, a kedvencem, akiben lelkem tetszését találta. Rá adom a Lelkemet, és ő ítéletet hirdet a nemzeteknek. Nem vitázik és nem kiált, senki sem hallja a tereken a hangját. A megroppant nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja el, míg győzelemre nem viszi az ítéletet. Az ő nevében reménykednek a nemzetek [Iz 42,1-4].
Teszi a dolgát, mert tudja, számára egyértelmű, hogy mi a dolga! Ami a dolga, azt az Atya rendelte számára, aminek engedelmes lett! Jézus fegyelmezett ember. Talán a legfegyelmezettebb ember. Könnyű neki? Nem tudom, hogy könnyű lehetett e neki fegyelmezettnek lenni.
Összehasonlítható bármelyikünk élethelyzete, hogy reálisan elmondhassuk azt, hogy kinek, miben, mi könnyebb? Én úgy gondolom, és inkább azt az álláspontot képviselem, hogy bármelyikünknek is könnyebb felmenteni magunkat, a magunk felelőssége alól, ha abból az alapállásból ítélem meg a magam helyzetét, hogy azt jelentem ki, hogy a másiknak könnyebb, nálam mindenképpen, és az én helyzetem így nehezebbnek mondható, általam!
"Nem vitázik, és nem kiált, senki sem hallja a tereken a hangját."
Bár tudnék, képessé lehetnék én magam annyira Isten, az Atya jelenlétében élni, létezni, Vele olyan nexusban lenni, hogy mindig egyértelművé legyen számomra, hogy mi velem az Ő akarata, mit szeretne – mit vár el tőlem, mi velem a szándéka. Ha ezzel az állapotommal nem vagyok elégedett, mert nem élem az Ő életét, akkor ezzel nekem van dolgom. Keresni napról napra, percről percre azt, ahogy Hozzá közelebb kerülhetek. Tudva, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy a világtól el kell távolodnom. Attól is, amivel a közelséget szeretem, amivel vágyom, hogy közösségem legyen ebben a világban. De, persze, azoktól a dolgoktól is el kell tudnom távolodnom, amelyek e világban számomra a biztonságot jelentik. Tudva, hogy a világ, ha meg is ítél, ki is vet magából, Ő az, aki a „megroppant nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja el”. E hasonlatok nagyon e világi dolgok: a nád is, és a mécses is. Ahogy az én anyagi valóságom is az evilági dolgok sorában van. De, mikor sikerül magamat kívülről látni, akkor veszem észre azt, hogy ebben az anyagban van valami értékálló, ami lelki személyiségem, és ami értékes az Isten számára, és ami által próbál engem a sajátjaként használni, és a világ üdvözítésére lenni. Amit Jézus tett, hogy megváltásunkra lett, valami hasonló az én dolgom is, vallom. Az Atya szándéka szerint dolgom, hogy általam Ő üdvözíthesse, megváltoztathassa a világot, ami nagyon anyagi és nagyon torz logikák szerint működik. Mert a működését az ember nem képes az Isten gondolatvilága szerint felfogni, érteni, éppen ezért mesterkélten kitalál valami sajátos, és öröklétre alkalmatlan logikát. Mert azt képzeli az ember, hogy neki kell működtetnie mindent. Isten nem így véli, nem így gondolja. Az emberre azt terheli amire képes, és nem azt akarja rám osztani, amire képtelen vagyok. Nem ismerjük magunkat, akik Isten rendeléséből lehetünk! Ez minden bajunk oka, és ez ellen volna szerként a szeretet. Ami mindent megengedővé tehetne az ember számára, Isten szándékára. Ez is félre magyarázható, pedig egyértelmű is lehetne, hogy én kellene, hogy megengedővé váljak Isten szándékára, és nem azt kellene erőltetnem, kikényszerítenem, ami képtelenség, hogy Isten szándéka legyen za, ami az én akaratom, logikám, ötletem. Mert az terv nem lehet, amiről fogalmam sincs, hogy mivé lehetnek a következményei, hiszen azt sem tudom, hogy elképzelésemre milyen erők hathatnak, és milyen tényezők határolják annak teljesülését.
„Míg győzelemre nem viszi az ítéletet”. Az ítélet az, hogy Isten a törvény, melyet semmi és senki teremtmény nem bírálhat felül. Mert nem lehet egyetlen tanítvány sem nagyobb mesterénél! Ez is a törvény része. Ez ellen kár ágálnunk, és kár megkísérelnünk azt, hogy az ellenkezőjét bizonyítsuk. Képtelenség. És mi mégis mindig képtelenségeket kergetünk. Vesztesek vagyunk, örök vesztesek, ha nem látjuk be: az Ő nevében van, lehet minden reményünk! „Az ő nevében reménykednek a nemzetek”!
Szeretetedből lettem, vagyok, és lehetek azzá, amit Te tervezel velem, ha reményemet, hitemet megőrzöm Benned! Segíts engem Istenem, én Atyám, Aki a Fiúban vonzóvá akarsz tenni engem, a Szentlélek mágneses erejébe vontan! Ámen
