Egy nap Jézus, és a nép életéből

Zsid 2,14-18 - Mivel tehát a gyermekek részesei a testnek és vérnek, ő maga is hasonlóan részese lett ezeknek, hogy a halál által lerontsa azt, akinek a halál fölött uralma volt, az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akiket a halál félelme egész életükön át rabszolgaságban tartott. Mert bizony nem az angyalokat karolta fel, hanem Ábrahám utódát karolta fel [Iz 41,8-9]. Ezért mindenben hasonlónak kellett lennie testvéreihez [Zsolt 22,23], hogy irgalmas legyen, és hűséges főpap Isten előtt, hogy kiengesztelje a nép bűneit. Mivel ő maga is megtapasztalta a szenvedést és a kísértést, segítségükre tud lenni azoknak, akik kísértést szenvednek.

Mk 1,29-39 - Ezután mindjárt kiment a zsinagógából, és elmentek Simon és András házába Jakabbal és Jánossal együtt. Simon anyósa lázasan feküdt. Mindjárt szóltak is neki miatta. Odament hozzá, és felsegítette a kezénél fogva. Erre rögtön elhagyta a láz, és felszolgált nekik. Amikor beesteledett és a nap lement, odavitték hozzá az összes beteget és a megszállottakat: az egész város odagyűlt az ajtóhoz. Meggyógyított sok beteget, a különféle bajokban sínylődőket, és sok ördögöt űzött ki, de nem hagyta őket szóhoz jutni, mert azok ismerték őt. Másnap korán hajnalban fölkelt, eltávozott, és egy elhagyatott helyre ment, hogy ott imádkozzék. Simon, és akik vele voltak, utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keres.” Azt felelte: „Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.” És bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, és ördögöket űzött.

Egy nap Jézus, és a nép életéből. Úgy tűnik, hogy Jézus nem a maga életét éli, hanem azt, amit elvárnak mások tőle. Még napnyugta után is, „amikor beesteledett, odahordták hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város az ajtó elé gyülekezett. Sok beteget meggyógyított különféle betegségekből, és sok ördögöt kiűzött”.

És mégis, „hajnal tájban, amikor még sötét volt, Jézus elindult, és kiment egy elhagyatott helyre imádkozni.” Tudta, hogy ember léte, önmagában nem áll meg. Nem lehet, és nem is szabad mindig azt tenni, ami mások elvárásai. Amit, úgy is mondhatok, hogy amit elvárnak tőle, azt nem azért teszi, hogy eleget tegyen az elvárásoknak, mert meg akar felelni mások igényeinek, amivel a maga érdemeit akarja szaporítani, és önmagát is igazolni. Jézus indítéka cselekvéseire, tevékenységére, embertől független, mégis: emberért való! Jézusnak élethez, emberhez, elvárásokhoz, valami egészen más a megközelítése, az alapállása. Szolgálat, küldetés, engedelmesség. Benne minden viszony, mindenhez a viszonyulás abból indul ki, abból áll fel, hogy Ő a Fiú, Aki az Atya nélkül nem lehet ember. Aki megkeresztelkedésekor meghallja az Atya hangját, Aki e szavakkal vallja meg, ismeri el, és ajánlja a világ számára: »Te vagy az én szeretett fiam, benned kedvem telik« Jézus szavait nem halljuk, nem ismerjük, hogy mit válaszol az Atya szavaira, illetve, hogy milyen szavai voltak, amivel kiérdemelte, hogy az Atya ezzel a bizalommal legyen iránta. Vajon, ez a gondolatmenetem mennyire felel meg az Isten gondolatmenetének? Vagy mennyire emberi, így Isten gondolataitól idegen? Bár, én azt is el tudom képzelni, hogy az Atya számára egyetlen emberi szó sem idegen, csak más értelemmel egyesíti azokat magában, mert minden torzulástól mentesek gondolatai, szavai, és szándékai. Az a Szeretet, aki az Isten, oly tiszta, sérthetetlenül Igaz, amit érzem, és tudom, hogy képtelen vagyok csak megközelíteni is. Bár, próbálom, szeretném; legalább a szívemmel. Ha már gondolataimmal, és szavaimmal, hát még cselekedeteimmel képtelen vagyok követni, vagy igazodni Hozzá. Mert magam, emberségemet, töredékességemet bűnös létem tovább gyengíti. Éppen ezért, Jézusnál sokkal nagyobb az én szükségem arra, hogy az Atyában legyen életem. Amiről úgy gondolkodom, hogy a Létezés az Ő maga, és ebben a létben ajándékoz meg engem, vagyis teret és időt enged a számomra abban a közegben, Aki Ő maga. Ahhoz, hogy szabad akaratommal képessé tegyem magam rá, hogy belehelyezkedjek, Benne megnyugodjak, meglelve békességemet.

Talán az imát, mint Istennel való személyes találkozást, együttlétet, is hibásan értelmezzük. Túlzottan vallási cselekményként, a helyett, hogy az hitem szerinti kapcsolat legyen Vele, aki létezésem oka, Aki szükségét látta annak, hogy legyek, Benne, Számára, és Vele. Belőle lélegzek, Benne táplálkozom, Vele vagyok, akár akarom, akár nem. A kérdés csupán az, hogy én úgy élem-e életemet, hogy azzal, a belém helyezett bizalmát igazolom e? Azért kell vele sokat társalognom, hogy megismerjem szándékát, tervét velem, és képessé legyek én, Őt szolgálni. Hogy életemet úgy töltsem be, hogy az küldetéssé váljon, melyben megengedem Isten számára, hogy használjon céljaira.

Jézusom, Te, aki barátodnak szólítasz engem, téged kérlek, hogy segíts meg engem, hogy belém élt életed példáján, magam is képessé legyek az Atya akarata szerinti életre. Mert akarom, vágyom rá, hogy az én életem is az Atyának szentelt szolgálat, küldetés legyen, szabad akaratom megengedő képessége által is! Ámen

Szabadjon még egy gondolattal előállnom. Elnézve azokat, akikről azt mondták: „Mindenki téged keres”. Vajon a mai európai ember számára lehet valaki annyira hiteles, hogy kövesse? Tömegként, míg végül közösségre képes lépni vele? Vagy, és ez a félelmem, hogy mára, bűnébe annyira belesorvadt már az ember, hogy nincs ilyen közeg. Már a keresztény ember sem! De, hála Istennek, és talán ez ad időt számunkra, hogy felismerhessük bűnös voltunkat. Még délen, vannak olyan ártatlan tiszta lelkű népek, akik hittel élik Krisztus tanítását, és valóra próbálják váltani azt. A helyett, hogy Istent a maguk hasznára akarnák lerángatni a földre. Legyél Jézus világosságunkká, és világítson számunkra az Evangélium, melyből éppen most és éppen hozzám, és mindegyikünkhöz személyesen akarsz szólni, és bátorítani a személyes kapcsolatra, míg nem megtérőkként ízt adhatunk ennek a világnak, amiben életünk lehet – az Isten létezésében! Ámen