Jézus, a názáreti ács fia
Szof 3,1-2.9-13 - Jaj a lázongó, szennyes és erőszakos városnak! Nem hallgatott a szóra, nem fogadott el figyelmeztetést, nem bízott az Úrban, nem közeledett Istenéhez. Akkor majd ismét tisztává teszem a népek ajkát, hogy valamennyien az Úr nevét hívják segítségül, és vállvetve neki szolgáljanak. Etiópia folyóin túlról jönnek esedezni hozzám, szétszórtjaimnak fiai áldozatot hoznak nekem. Azon a napon majd nem szégyenkezel mindazon cselekedeted miatt, mellyel vétkeztél ellenem; mert akkor majd eltávolítom közüled nagyhangú kevélyeidet, és nem kérkedsz majd többé szent hegyemen. Szegény és alázatos népet hagyok meg benned”, mely majd az Úr nevében bizakodik. Izrael maradékai nem cselekszenek majd gonoszságot, nem beszélnek hazugságot, és szájukban nem lesz csalárd nyelv, hanem nyugton legelnek és leheverednek, és nem lesz, aki felrettentse őket.
Mt 21,28-32 - „Vajon erről mit gondoltok? Egy embernek két fia volt. Odament az elsőhöz és így szólt: „Fiam! Menj ki ma, dolgozz a szőlőben!” Az így válaszolt: „Nem akarok”, de később meggondolta magát és kiment. Akkor odament a másikhoz is, és ugyanúgy szólt neki. Az ezt felelte: „Igenis, Uram!” De nem ment ki. A kettő közül melyik tette meg az apa akaratát?” Azt felelték: „Az első.” Erre Jézus azt mondta nekik: „Bizony, mondom nektek: a vámszedők és az utcanők előbb mennek be Isten országába, mint ti. Eljött ugyanis hozzátok János az igazság útján - és nem hittetek neki. A vámszedők és az utcanők azonban hittek neki. Ti még ennek láttán sem gondoltátok meg magatokat később, hogy higgyetek neki.
Jézus, a názáreti ács fia, már három éve feljár a templomba, hogy tanítson. A főpapok és a nép vénei is hallgatják őt. Mai nyelven úgy is mondhatjuk, hogy időnként beszól nekik. Helyre igazítja őket, ráadásul a nép füle hallatára. Könnyen adunk mi, ma, igazat Jézusnak, hiszen mi már tudjuk, értjük, hogy mi tette őt erre képessé, alkalmassá, hitelessé, sőt bátorrá. De akkor, vajon hogy viszonyultak hozzá az emberek? És a főpapok, meg a vének?
A nép könnyebben hallgatott, és értett egyet Jézussal, hiszen többnyire elegük volt már a magukat lejáratott főpapokból, és vénekből. Ugyanakkor az utóbbiak természetes módon rosszallotta, hogy a nép Jézusra hallgat, az Ő igazságát tartja többre, mint vallási vezetőik szavát. Erre az ács fiára, aki ráadásul leány anyától született, és aki az apja mellett nem volt képes megmaradni, kitanulni a szakmát - dolgozni nem tud, bezzeg lázítani, zavart kelteni, azt igen. Nem elég, hogy bögyében van a helytartónak is, még közöttünk is felfordulást csinál! - Egyenes út vezetett arra, hogy Jézust elintézzék, már csak azt kellett taktikusan előkészíteni, hogy hogyan.
Vajon, a ma élő emberek, a vallási közösségek hogyan állnak Jézussal. Mi a viszonyulásunk, és kinek van igaza?
Jézus, a mai példabeszédében nem általánosan szól mindenkihez. Szavai egyenesen a vezetőkhöz, a nép vallási vezetőihez szólnak, mégis általános érvényűek: nincs kivétel! A szeretet parancsa mindenkire, egyaránt érvényes. Azonban érvényességét mindenkinek a maga helyén kell értenie, alkalmaznia, és cselekvéssel igazolni, hogy méltó arra a helyre, ahol áll!
Jézus nagyon jól tudja, hogy a hiteltelenség az, ami rombolja a közösséget, és tekintélyt. De, mert az ember már csak olyan, hogy egymáshoz mérjük magunkat, sajnos nem Jézushoz. Bizony, ezért a vezetők személye, hitelessége, szava és cselekvése sokkal nagyobb súllyal kerül a latba! Megítélése, Isten színe előtt is, ki többet kapott, attól többet kérnek számon elv alapján történik!
„Bizony, mondom nektek: a vámszedők és az utcanők előbb mennek be Isten országába, mint ti.” Biztos, hogy ez a kijelentés önmagában elegendő arra, hogy a főpapok és a vének körében kiüsse a biztosítékot. Gondolom, hogy itt már sokan azt mondták: na, ezt el kell tenni láb alól, mert ez a mi tekintélyünket veszélyezteti!
Tudjuk, értjük, hogy arról a tekintélyről van szó, amit már rég elveszítettek a nép szemében, de amiről nem akartak tudomást venni addig, míg valaki erre nem figyelmezteti őket nyíltan. Nem marad más fegyver a kezükben, mint az, hogy ítéletet mondjanak: a támadást, mert annak vették, és nem szeretetből szóló intésnek, vissza kell verni.
Jézus korábbi szavaira emlékezzünk, amikor azt magyarázza el, hogy hogyan kell meginteni egy közösségben azt, aki téved: „a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül.” „Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást. Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek. Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt.” [Mt 18,14-17].
Jézus nem tett mást, mint ezt a korábban tanított elvet követte. Már korában tanította a vezetőket személyesen, nem hallgattak rá. Majd tanítványai körében intette őket, arra sem hallgattak. Eljött az ideje annak, hogy a közösség előtt intse meg őket. Mi volt előbb, hogy Jézus felett ítéletet mondtak, vagy az, hogy Jézus rendre tanítja a vezetőket? Az utóbbi. Bár Jézus tudta, hogy mi lesz annak a következménye, hiszen jó emberismerő volt, így tudta, hogy az ember a könnyebb és nem okvetlenül a jobbik megoldást válassza. Az éppen most mi az én érdekem? És nem azt, hogy hosszútávon mi válik javamra! Ma sincsen másképpen sajnos. Kimondhatjuk, hogy az ember nem tanul mások hibájából. Nem okos az ember, nem bölcs, hanem karrierista alapvetően, és rettenetesen individualista. Képtelenek vagyunk felül emelkedni töredékességünkön. Tudomásul véve törékenységünket, engedni a Lélek erejének, általa hagyni sodortatni magunkat!
Nem bizonyíts be semmit Istenem, de ne engedd azt se, hogy én bizonyítsam a magam igazát. Csak legyél cselekvő bennem az által, hogy elfogadóvá, alázatossá, és szelíddé segítesz lennem, mert mindezt nem csupán értelemmel, hanem a szívemmel is képes lehetek látni! Ámen
