Ízlelni, hogy láthassam!

Fil 2,5-11 - Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja [Iz 45,23], hogy „Jézus Krisztus az Úr!” az Atyaisten dicsőségére.

Lk 14,15-24 - Az egyik vendég ennek hallatára így szólt hozzá: „Boldog, aki asztalhoz ülhet az Isten országában!” Ő pedig ezt válaszolta: „Egy ember nagy vendégséget rendezett és sokakat meghívott. A vacsora órájában elküldte szolgáját, hogy szóljon a meghívottaknak: „Jöjjetek, mert már minden el van készítve!” De azok közül sorra mindegyik kezdte magát kimenteni. Az első azt mondta neki: „Földet vettem, el kell mennem megnézni; kérlek, ments ki engem!” A másik meg azt mondta: „Öt pár ökröt vettem, megyek kipróbálni őket; kérlek, ments ki engem!” Egy másik azt mondta: „Most nősültem, azért nem mehetek!” Amikor a szolga visszatért, jelentette mindezt urának. Erre a házigazda megharagudott, és ezt mondta szolgájának: „Menj ki gyorsan a város tereire és utcáira, és hozd be ide a szegényeket, bénákat, vakokat és sántákat!” A szolga jelentette: „Uram! Megtörtént, amit parancsoltál, de még mindig van hely.” Akkor az Úr ezt mondta a szolgájának: „Menj ki az utakra és a sövényekhez! Kényszeríts mindenkit bejönni, hogy megteljék a házam.” Mondom azonban nektek, hogy azok közül, akik hivatalosak voltak, senki sem ízleli meg a lakomámat.”

Ízlelni, hogy láthassam! Hogy részem lehessen a lakomában, és annak hangulatában, a miliőben, amit nekem szánt a ház ura! – Azt az érzést ápolni magamban, amely Krisztus Jézusban is megvolt! Hogy is van ez?

Lehet úgy viselkedni egy vallásos embernek, mintha nem is volna vallásos, vagy, mintha pont most szeretne vallásossá lenni? Azért teszem fel ezt a kérdést, mert Szent Pál azt mondja, hogy arra gondol, hogy Jézus, a maga isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amihez, mint zsákmányhoz ragaszkodjon. „Megalázta magát”; annyira, hogy áldozattá legyen. Engedelmességből! “Szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve”.

Jézusról elmélkedni, belelátni gondolkodásába, és cselekvési programját megérteni, majd hasonlóvá válni ahhoz az emberhez, aki isteni mivoltát cserélte fel emberire. De azért, hogy engem az Atyával közösségre elvezessen, amiben Ő maga volt. “Az Atyaisten dicsőségére”!

Számomra az a döbbenetes, hogy Jézusban nem tapasztalok meg kényszeredettséget, erőlködést arra, hogy sikerülhessen megfelelni az Atya elvárásának. Mintha, egyszerűen hagyta volna, hogy történjen a maga élete, vele mindaz, ami általa volt az Atya szándéka.

Nagyvonalúság, természetesség, határozottság, egyenesség, könnyedség, türelmesség, szókimondás, képmutatás nélkül, és személyválogatás nélkül, félelem nélkül, nagyképűség nélkül, szelíden, e világtól függetlenítve magát – abban a szeretetben és arra a szeretetre hagyatkozva, amit az Atyával való közössége adott a számára.

Szándékosan használom azokat a szavakat, hogy ’hagyatkozva’, meg azt, hogy ’adott a számára”. Mert úgy gondolom, hogy nem fejezi ki az Ő viszonyát az Atyához, ha azt mondom, hogy rábízta magát az Atyára, vagy, ha azt mondom, hogy az Atya biztosított számára Vele való közösséget. Jézus példáján azt tanulom, hogy az embernek cselekvő módon, tudatosan kell közösségre lépnie az Atyával, Jézus Krisztus által, Akivel barátság, bensőséges, intim viszony jöhet létre, ha elfogadom Őt emberként, de ismerve, hogy isteni mivoltát cserélte fel a velem való barátságért. Értem való az Ő barátsága. Pontosan azért, hogy az Atya által szervezett ünnepi lakomán együtt ülhessünk asztalhoz. Részem lehessen az Atya vendégszeretetében, abban a miliőben, amit sehol máshol nem tapasztalhatok meg, de hiányérzete él bennem, míg el nem fogadom a meghívását, boldogan, örömmel, vágyakozással, éhezve!

Megértve, hogy nem a vallásomhoz kell ragaszkodnom, hanem ahhoz, akit Jézus Krisztus, az ember, isteni mivoltából megformálni próbál számomra, ami hitet éltet bennem – szeretettel formálva – és reménységet nyújt mindenen túli módon, hogy ott lehetek az ünnepi vacsorán, Vele asztaltársaságban!

Jézus Krisztus, Te kérted az Atyát, hogy küldje el számomra is a Szentlelket, azt a titokzatos erőt, mely belőled árad ki, hogy engem jóra bírjon. Segíts meg engem, hogy bátran merüljek el Benne, engedjem minden időben, mindenkor, hogy vezessen, és tudjam, hogy vezet, ha számára megengedem, míg el nem juthatok az Atyai irgalmas szeretet által abba a társaságba, melyet nekem készít! Ámen