Ha bármely közösségi program megosztja a közösséget

1Kor 10,14-22 - Kedveseim, kerüljétek a bálványimádást. Értelmes emberekhez szólok, ítéljétek meg magatok, amit mondok: Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés? Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk. Nézzétek csak a test szerinti Izraelt: akik az áldozatból esznek, nemde az oltár részesei? Mit akarok ezzel mondani? Talán azt, hogy az áldozati hús vagy a bálvány ér valamit? Dehogy! Amit a pogányok áldoznak, azt nem Istennek, hanem a sátánnak áldozzák. Igazán nem óhajtom, hogy közösségre lépjetek a gonosz lélekkel. Ti nem ihatjátok az Úr kelyhét is, meg a sátán kelyhét is. Nem részesedhettek az Úr asztaláról, meg a gonosz lélek asztaláról. Vagy ingerelni akarjuk az Urat? Talán erősebbek vagyunk nála?

Lk 6,43-49 - Nincsen jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, sem rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. A fát a gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek tövisbokorról fügét, s gyalogszederről sem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat. Hisz a száj a szív bőségéből beszél. Miért mondjátok nekem: Uram, Uram! - ha nem teszitek meg, amit mondok? Megmondom nektek, kihez hasonlít, aki eljön, meghallgatja tanításomat és tettekre is váltja. A házat építő emberhez hasonlít, aki mélyre leásott, és a sziklára rakta az alapot. Jött az árvíz, és az áradat rázúdult a házra, de nem tudta megingatni, mert biztos alapra épült. Aki meghallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, ahhoz a házat építő emberhez hasonlít, aki a házat minden alap nélkül földre építette. Amikor az ár nekizúdult, nyomban összeomlott és romhalmazzá vált."

Ha bármely közösségi program megosztja a közösséget, azon a közösségnek el kell tűnődnie, hogy szabad-e a programhoz ragaszkodnia. Úgy gondolom, hogy az a közösségi program mely megossza a közösséget, annak a programnak az alapjai lettek rosszul lerakva. Ha egy alap hibásan lett megépítve, bizony elég, ha a ház egyik sarka fog leomlani, az a ház akkor már nem lesz az, amilyen célra épült.

Úgy vélem, hogy ha egy közösségnek, a közösségért való a programja, akkor azt a közösség többségének nem csupán helyeselnie kell, de részvételével igazolnia is kell, hogy az a közösség érdekében van.

Ha azt mondjuk, hogy a krisztusi közösség programját felülírják más közösségek programjai, akkor az arról árulkodik, hogy az a közösség vagy nem krisztusi, vagy túl sok közösség van. Ám, többnyire, a baj az szokott lenni manapság, hogy a közösség tagjai nem igazán elkötelezett keresztények. Langyos keresztények többsége alkotja krisztus közösségét, akiket a világi közösségek képesek meggyengíteni.

Ebben az esetben Pál szavai súlyos figyelmeztetésekként kellene, hogy hassanak: „Nem lehettek részesei az Úr asztalának és a démonok asztalának.”

Hogy is volt az a példabeszéd, melyben a gazdag ifjú találkozik Jézussal? Amikor a gazdag ifjú a parancsok megtartására kap felszólítást és arra úgy felel, hogy azokat mindegyiket megtartja – mi válaszolhatunk úgy, hogy „Ezt mind megtartottam”? Akkor így szól a történet folytatása: „Mit kell még tennem?” (kérdezi az ifjú) „Erre Jézus így szólt hozzá: »Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, add oda a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyekben. Azután jöjj, kövess engem.« E szó hallatára az ifjú szomorúan elment, mert nagy vagyona volt.” [Mt 19,21-22]

Mintha a királyi menyegzőre meghívottak esete is valami ilyesmiről beszélne, ahol aztán „haragra gerjedt a király, s elküldte hadseregét. A gyilkosokat elpusztította, a városukat pedig felégette.” [Mt 22,7] Erről a példabeszédről azt mondja Jézus „hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt készített fiának.” [Mt 22,2]

Vagyis a király megsemmisítette annak a városnak a közösségét, és többé nem is emlékezett rájuk, akik semmibe vették meghívását. Így tesz talán mennyei Atyánk is azokkal a közösségekkel, akik közül a szolgái nem voltak hozzá hűségesek, állhatatosak és nem dicsőítették Őt magát?

Na persze, minden példa csak részben igazol bennünket. Mégis, el kell tűnődni éppen ezeknek a példáknak nyomán azon, hogy hol a közösségi programokkal a baj, miért nem vesznek azokon részt azok, akiknek ott kellene lenniük.

Mi az a program, ami a közösség javára válik? És mi az a program, amivel a közösség evangelizálhat? Kell lenni minden közösségben olyan bölcs személyeknek, akik e súlyos kérdésekre képesek megadni a választ, megtalálni a hibákra a feleletet.

Ma hallgattam Böjte Csaba testvér egy elmélkedését. Beszédében azt mondta, hogy neki feltűnik az Jézus példájából, hogy mennyire nem volt személyválogató, akár a tizenkettő kiválasztásában, de még a gazdag ifjú esetében sem. Hiszen a gazdag ifjút is meghívta, hogy kövesse őt, de a gazdag ifjú volt az, aki nemet mondott a meghívásra!

Mennyire vagyok én elkötelezett Krisztusnak, és Krisztus közösségének? A közösség egyes tagjai képesek eltántorítani a közösségért való felelősségemtől, vagy személyekhez kötődik a közösségért való felelősségem? Igen, ezt minden egyes, a közösség tagjának fel kell tenni magának a kérdést: kinek vagyok elkötelezett, Krisztusnak, vagy egyes személyeknek? Kiért vagyok még itt.

Böjte Csaba testvér még egy szép és megfontolandó gondolatot pendített meg: Azt olvassuk a szentírásban, hogy Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta érte! Pál, a mai olvasmányban mit is mond: „Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk.” Erről jut eszembe Csaba testvér gondolata: Isten úgy szereti a világot, hogy téged, és engem, minket adott oda érte, a világért! Engem küld, hogy az Ő üzenetével megmenthesse a világot.

Atyám, tölts el Szentlelkeddel, tüzeddel, hogy ott legyek, ahol lennem kell, és úgy legyek ott, hogy Te lehessél ott! Ámen