„Nem engedte szóhoz jutni őket”

1Kor 3, 1-9. - Hozzátok azonban, testvérek, nem szólhattam úgy, mint lelki emberekhez, hanem csak mint testiekhez, mint akik még nem nőttetek fel Krisztusban. Tejjel tápláltalak benneteket, nem szilárd étellel, mert nem bírtátok el. Sőt még most sem bírjátok el, mert testiek vagytok. Amikor ugyanis vetélkedtek és civódtok, nem vagytok-e testiek, és nem viselkedtek-e nagyon is emberi módon? Mert amíg az egyik így nyilatkozik: „Én Pállal tartok”, a másik meg: „Én Apollóval”, vajon nem vagytok-e túlságosan emberiek? Mert mi Apolló? Mi Pál? Szolgák csupán, akik által hívők lettetek, ahogy nekik az Úr megadta. Én ültettem, Apolló öntözte, de a növekedést az Isten adta. Nem számít sem az, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak a gyarapodást adó Isten. Az ültető és az öntöző egyek, el is nyeri mindegyik a jutalmát fáradozásához mérten. Istennek vagyunk ugyanis munkatársai, ti meg Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.

Lk 4, 38-44. - Jézus a zsinagógából kijőve, Simon házába ment. Simon anyósa magas lázban feküdt. Szóltak neki miatta. Fölé hajolt, parancsolt a láznak, és az nyomban elhagyta. Mindjárt fel is kelt és kiszolgálta. Napnyugta után hozzátartozóik elvitték hozzá a különféle bajokban szenvedő betegeket. Egyenként rájuk tette kezét, s meggyógyította őket. Sokakból gonosz lélek ment ki, így kiáltozva: „Te az Isten Fia vagy!” De ő rájuk szólt, s nem engedte szóhoz jutni őket, mert hisz tudták, hogy ő a Krisztus. Amikor megvirradt, kiment egy elhagyatott helyre. A nép kereste, míg meg nem találta. Marasztalták, hogy ne hagyja ott őket. De ő azt felelte: „Más városokban is kell hirdetnem az Isten országát, hiszen ez a küldetésem.” És hirdette Júdea zsinagógáiban.

„Nem engedte szóhoz jutni őket”. A másik, amire ma a figyelmem irányul: „amikor megvirradt, kiment egy elhagyatott helyre” – feltételezhetően az Atyával vágyott kettesben lenni. E megjegyzéssel több ízben találkozhatunk a szentírásban! Valószínűleg Jézus esetében ez működési gyakorlat volt, és nem egy megszokás. Talán minden nap tartottak mítinget – hogy mai nyelvre fordítsam az Atya és a Fiú kapcsolatát.

Miért is nem engedte őket szóhoz jutni? Talán azért, amiért Pál is azt mondja: „hozzátok azonban, testvérek, nem szólhattam úgy, mint lelki emberekhez, hanem csak mint testiekhez, mint akik még nem nőttetek fel Krisztusban”. Mit jelent egy olyan ember szájából a kifejezés, hogy „Te az Isten Fia vagy!”, aki még nem nőtt fel Krisztusban? Értékelnem kell azt is, hogy Pál azt a szót használja, hogy „Krisztusban” és nem azt, hogy Krisztushoz. Egészen más a két szónak a jelentése. Felnőni Krisztusban, egy állapot, míg Krisztushoz felnőni - az egy szubjektív viszonyulást jelent csupán. Minőségi különbség van e két jelentés között, én úgy gondolom. Jézus minősítése olyan ember részéről, aki magát az Isten fogalmat sem tiszteli, szereti, féli és magasztalni hajlandó, az Jézust az Isten fogalomba bele képzelni sem képes, úgy, hogy az a maga számára, és a szájából más számára is méltósággá legyen, hatalommá, tisztelhetővé és embert nemesítővé.

Mindezek mellett, mert sokkal értékesebb gondolatoknak lettem tanúja, ide idézem Barsi atya mai gondolatait:

»Akit csak tejjel lehet táplálni, mert képtelen megemészteni a szilárd eledelt, az még érzéki keresztény. Beszélgessünk inkább a szeretetről, mondja, s nem veszi észre, hogy amikor arról van szó, hogy Jézus Krisztus, a valóságos Isten valóságos emberré lett értünk, akkor semmi másról nem beszélünk, mint a szeretetről, arról a szeretetről, amely ezt a világot megalkotta, létben tartja, s amely örök jövőt készít nekünk. Természetesen a tej értékét sem kell lebecsülnünk, amellyel Szent Pál táplálta a híveket. Nem limonádéval és főleg nem mesterséges tápszerrel, hanem valódi lelki-szellemi anyatejjel, melyben minden alapvető tápanyag, vitamin megvan, ami a fejlődéshez elengedhetetlenül szükséges.

Másodszor érzékiek azok, akik között versengés és viszály van a lelkiatyák közül: „Én Pálé vagyok”, „Én Apollóé”. Lelkiek azok, akik akár Pált, akár Apollót hallgatják, az élő Krisztussal kerülnek kapcsolatba, mert őt keresik, őhozzá ragaszkodnak, és fölötte állnak a lelkiségi csoportosulások nagyon is emberi alapon mozgó vetélkedésének... Harmadszor érzékiek, akiknek szemében az számít, aki ültet és öntöz, vagyis az Ige helyett a közvetítő. Nekik az az esemény, hogy valami megragadt bennük, fény és öröm meg béke áradt el a szívükben. Érzékiek azok, akik lelki folyamataikra koncentrálnak, s nem Istenre, aki a növekedést adja.

Mindezeket nem azért néztük végig, hogy másokat érzékinek, magunkat meg lelkinek minősítsük – ez éppen azt bizonyítaná, mennyire érzékiek vagyunk még –, hanem hogy felfedezzük magunkban, Krisztus gondolatainak ismeretében hol kellene továbblépnünk a valódi keresztény nagykorúság, a lelki – Szentlélekkel és Szentlélekből élő ‑ emberség felé. Hiszen ahogy a mai nap szentje, Nagy Szent Gergely pápa írja: „Ha az ember föl akar jutni a magasba, nem érkezhet meg egyetlen ugrással, hanem egyik lépcsőfokról a másikra kell föllépdelnie.”« (http://barsitelekmm.blogspot.hu/2014/)

Mutasd meg nekem Atyám, hogy helyesen növekedhessek előtted: hogyan kell értenem azt, hogy ne a lelki folyamataimra koncentráljak, hanem Istenre, aki a növekedést adja. Ámen