Tömény kinyilatkoztatás az, amit ma olvasunk
Iz 49,8-15 - Így szól az Úr: „A kegyelem idején meghallgatlak téged, és a szabadulás napján megsegítelek; megőrizlek, s a nép szövetségévé teszlek, hogy helyreállítsd az országot, és kioszd az elpusztított örökséget; hogy azt mondd a foglyoknak: „Jöjjetek ki!”, és azoknak, akik sötétségben vannak: „Lépjetek a napvilágra!” Az utak mellett legelnek majd, és minden kopár dombon lesz legelőjük. Nem éheznek és nem szomjaznak, nem sújtja őket forróság és nap, mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti őket, és vizek forrásához irányítja őket. Minden hegyemet úttá teszem, és ösvényeim kiemelkednek. Íme, ezek messziről jönnek, és íme, azok északról meg nyugatról, mások pedig Színím földjéről.” Ujjongjatok, egek, és örvendj, te föld, ujjongásban törjetek ki, hegyek! Mert megvigasztalja népét az Úr, és szegényein megkönyörül. Azt mondta Sion: „Elhagyott engem az Úr, és Uram megfeledkezett rólam.” Megfeledkezhetik-e csecsemőjéről az asszony, nem könyörül-e méhe magzatán? Még ha az meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad!
Jn 5,17-30 - Jézus azt felelte nekik: „Az én Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom.” Ezért a zsidók még inkább életére törtek, mivel nemcsak megszegte a szombatot, hanem az Istent is Atyjának mondta, és egyenlővé tette magát az Istennel. Jézus azt felelte nekik: „Bizony, bizony mondom nektek: a Fiú nem tehet magától semmit, hanem csak azt, amit lát, hogy az Atya cselekszik. Mert amiket ő tesz, azokat cselekszi ugyanúgy a Fiú is. Az Atya ugyanis szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit tesz. Ezeknél nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok. Mert amint az Atya feltámasztja a halottakat és életre kelti, úgy a Fiú is életre kelti, akiket akar. Az Atya nem ítél meg senkit, az ítéletet egészen a Fiúnak adta, hogy mindenki tisztelje a Fiút, mint ahogy tisztelik az Atyát. Aki nem tiszteli a Fiút, az Atyát nem tiszteli, aki őt küldte. Bizony, bizony mondom nektek: aki az én igémet hallgatja, és hisz annak, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem ítéletre jut, hanem átment a halálból az életre. Bizony, bizony mondom nektek: eljön az óra, és már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és akik meghallották, élni fognak. Mert amint az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában, és hatalmat adott neki, hogy ítéletet tartson, mivel ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amikor mindnyájan, akik a sírokban vannak, meghallják az ő szavát, és előjönnek: akik jót tettek, az élet feltámadására, akik pedig gonoszat tettek, az ítélet feltámadására. Én nem tehetek magamtól semmit. Amint hallok, úgy ítélek, és ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.
Tömény kinyilatkoztatás az, amit ma olvasunk. Amihez próbálok úgy viszonyulni, ahogy Jézus, az Emberfia viszonyult az Atyához: ma mit tudok meg a Fiúról, és a Fiú által az Atyáról? Pontosabban, mit érthetek meg e két személy közösségéről, viszonyukról, valamint mindkettőjük közös szándékát arról, amit e kinyilatkozásban akarnak közölni ebben a pillanatban. Nekem nincs közöm az akkor volt kor emberéhez, akik idejében elhangzottak Jézus szavai, pontosabban igen kevés közöm van hozzájuk. Bár párhuzam vonható a két kor között. Mégis fontosabbnak, és számomra azt tartom üzenetnek, e pillanatban, aminek nincs poshadt, penészes, áporodott szaga. Hiszen, számomra Isten ma szól, ma közli Jézus által e szavakat, hogy számomra, nekem szóljon. Aki számára már világos az, is, hogy mit akar üzenni Jézus azzal, hogy: „Ezeknél nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok. Mert amint az Atya feltámasztja a halottakat és életre kelti, úgy a Fiú is életre kelti, akiket akar.” De, még ez sem biztos, sőt …, hogy már mindent megtett az Atya, „hogy csodálkozzunk”.
Hiszem, hogy mindmáig munkálkodik, azt is hiszem, hogy az idők végéig munkálkodik az Atya, és nem tétlenkedik a Fiú sem. Akiknek munkálkodása, az egymást igazoló szeretetben - a Szentlélek az, Akin keresztül tetten érhető. Tulajdonképpen, a Szentlélek által időszerű, és jelen idejű Jézusnak e tanítása. Ma már azt is tudhatom, hittel, és megtapasztalással, hogy mennyire szereti az Atya, a Fiút. Hiszen már felvétetett az Atyai örökségbe, hogy teljes egységet alkossanak A Szeretetben. Közösségük, mely a Fiú megtestesülése előttről való, de a magtestesülés által sem lett töredékessé, majd Jézus feltámadása és mennybemenetele által vált örökérvényűvé. Kinyilvánítva szeretetközösségük megbonthatatlanságát, ugyanakkor érvényre juttatva a kinyilatkoztató szavakat, amelyek itt leírva, az ember számára, értéktelen „kifecsegett szavaknak” tűnhetnének, ha Jézus megdicsőülésével – mely következménye csak annak, hogy Jézus, a Fiú, megdicsőítette az Atyát – az Atya nem szerzett volna érvényt e szavaknak. Jézus szavai számunkra ettől lehetnek értékesebbek, mint korának farizeusai, illetve zsidósága számára.
Jézus szavaiból valami hallatlan erő árad – a számomra. Azt üzeni ez az erő, hogy Isten minden kommunikációjában az emberrel, adott esetben velem, mindig két irányban akar hatni, és ez a két irány egyidejű, egymással kapcsolatban áll annyira, hogy egymást vagy erősítik, vagy gyengítik, de egymás nélkül nem látják el feladatukat. Isten rám, személyesen akarja kifejteni tevékenységét, engem akar változásra bírni, tökéletesíteni, vagyis teljességébe bevonni. A rám gyakorolt hatásával azonban nem elégszik meg. Bennünket, embereket olyan közvetlen munkatársának tekint, hogy általunk, a rajtunk elért változás által szeretne bennünket, közösségileg is építeni. Ez az, amit Pál nagyon jól megértett, és próbálta a szentekkel is megértetni. Itt néhány helyet idézek, és legvégül Pétertől is:
Kol 2,7 - Verjetek benne gyökeret, épüljetek rá és erősödjetek meg a hitben, ahogy tanultátok, s bővelkedjetek a hálaadásban.
1Kor 14,3-5;12;26 - ki viszont prófétál, az emberek épülésére, buzdítására és vigasztalására beszél. Aki az elragadtatás nyelvén szól, csak a maga lelki épülését szolgálja, aki azonban prófétál, az Egyházat építi vele. Szeretném, ha mindnyájan szólnátok az elragadtatás nyelvén, de még inkább azt, hogy prófétáljatok, hiszen aki prófétál, az nagyobb annál, mint aki az elragadtatás nyelvén szól, hacsak szavait meg nem magyarázza, hogy az Egyház is épüljön rajta. [...]Ezért ti is, ha egyszer törekedtek a lelki adományok elnyerésére, igyekezzetek a közösség épülésére bővelkedni bennük. [...]Mi következik ebből, testvérek? Amikor egybegyűltök, akinek csak van dicsőítő éneke, tanítása vagy kinyilatkoztatása, nyelvadománya vagy magyarázata, az mind épülésetekre szolgáljon.
Ef 2,20-22 - Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus. Ő tartja össze az egész épületet, belőle nő ki az Úr szent temploma. Ti is benne épültök egybe a Lélek közreműködésével az Isten hajlékává.
Róm 14,19 - Ezért arra törekedjünk, ami a békességre és kölcsönös épülésünkre szolgál.
Róm 15,2 - Törekedjék mindegyikünk embertársa javára és épülésére.
1Kor 3,9 - Istennek vagyunk ugyanis munkatársai, ti meg Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.
Ef 4,29 - Semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas az épülésre, hogy amiben kell, javára váljék hallgatóitoknak.
1Pt 2,5 - és magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által.
Ha Istennel egy közegbe sikerül eljutnunk, akkor dolgunk az – nem is dolgunk, hanem - Isten célja velünk az, hogy oda vonzani bírjunk másokat is.
Az Atya így cselekszik, amit nagyon határozottan és tisztán lát Jézus, ezért cselekszi Ő is azt, amit az Atya. Mert Jézust meggyőzte az Atya cselekvése. Jézus számára az Atya cselekvésében nem volt ellentmondás, nem volt, ami Jézust, a Fiút elbizonytalanítsa. Nem volt benne titkolódzás, féltékenység, magamutogatás, gőg, pozícionálás, stb., ami a szeretettel ellentmondásba kerülne. Mert szent tisztasággal, egyenességgel, őszinteséggel tette azt, amit tett. Egyszerűen a szeretet működése ez. Ezt fontos volna nekem is követnem!
Azt állítja Jézus, hogy „az Atya nem ítél meg senkit, az ítéletet egészen a Fiúnak adta, hogy mindenki tisztelje a Fiút, mint ahogy tisztelik az Atyát”. Az Atya Lélek, amiből adódik, hogy feltétlen szeretet, vagyis minden iránt, ami a Lélek vágyakozásából lett, elkötelezett. Amiről, ha egyszer kimondta, hogy „jó”, még ott, akkor a teremtés kezdetén, akkor arról bizonyosak lehetünk, hogy Ő megfontoltan, körültekintően mondta ki, ami Isten számára megmásíthatatlan. Neki nincs radírja, nincs ásó szerszáma, amivel eláshatná, vagy nincs lehetősége sem rá, hogy felülbírálja, vagy magyarázza, értelmezze, mert ezekre a dolgokra Neki nincs szüksége, Ő az örök teljesség, és időtlen a kijelentése, állandósult az, amit mond, cselekszik. Talán el sem tudja képzelni, vagy nem is értelmezhető a számára az a fogalom, hogy változás, hiszen az Atya Istenben minden öröktől fogva létező, és így örökkön van. A Fiú, aki belépett az időbe, ahogy emberi alakot öltött, érzékeli a változást. Ami a számunkra hordozza a magváltást és az irgalmat, a megbocsátást, és a kiengesztelődést. Pontosan az által, hogy megtapasztalta Jézus a kísértést, amit kivédeni önmaga is csak az által lett képessé, ahogy arról, ebben az önmagáról, a Fiúról szóló kinyilatkoztatásában megvallott, kifejezett. Amikor kifejezi, akkor lesz talán önmaga számára is érthetővé, miért más, mint minden ember, de pontosan ebből fakad az irgalmassága. „… tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.” [Mt 9,13] Ez az, amit tisztelnem kell, tisztelnünk kell a Fiúban, és a Fiú által az Atyában. Mélységes alázattal, és szeretettel!
Ha ezt a tiszteletet képesek vagyunk felépíteni magunkban, akkor válhat Jézus Krisztussá számunkra, a Mesterré és tanítóvá, akinek szavait inni akarjuk, éhezzük és szomjúhozzuk. Mert már megszületik a vágy bennem, hogy ha egységre juthatok a Fiúval, akkor egységet találhassak az Atyával is.
Jézus Krisztus kinyilatkoztató szavai, melyek elhangoztak kettőezer évvel ez előtt, mégis időtlenek. Mi sem bizonyítéka ennek jobban, mint az, hogy azt mondja: „eljön az óra, és már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és akik meghallották, élni fognak.” Jézussal akkor vagyok közösségben, amikor szavait hiszem, és életre kelnek bennem. Vagyishogy megértem, világossággá válnak a szavak. Szavainak olyan súlya van, hogy visszamenőleg, a holtak honában is hallhatóvá lesznek. Például azért, mert az Isten országában nincs két világ. Az egyik a holtaké és a másik az élőké. Nem, egy világ van, de ebben a világban olyan dimenziók vannak, melyek az egyik és a másik életállapot között nem átjárható. Legalábbis, azok számára nem, akik ebben a dimenzióban élünk, akik a test, az anyag rabságától kínlódunk. De pontosan azért van szükségünk még a hitre, és a reményre, hogy amit most hiszünk, azt abban a másik állapotban bizonyosságra válthassuk.
Jézus teljesen, elénk éli az életet. Szavakkal és tettekkel. Önmagában teljesíti az élet minden apró részletét, amit az Atyától látott. Mondhatnánk, hogy kényszer pályán van. De, ha ezt állítjuk, akkor azt is ki kell mondanunk, hogy, nincs mese, mi is kényszer pályán mozgunk. Vagy hiszünk Jézusnak, vagy nem. De, mert nem magától vallja az Igazságot, hanem azt ossza meg velem, amit az Atyától hall – mert ember mivoltában, érzékszervein keresztül megtapasztaltak ellenére is elhiszi, és megvallani képes azt, ami az Atya Igazsága – a velem közölt Igazság az, ami ítéletté lesz számomra. Valószínűleg az ítélet abból fog állni, hogy összevetnek azokkal az igazságokkal, amelyeket rám olvasott Jézus. Jézus nem is tehet mást, nem is fog tenni semmi mást: „eljön az óra, amikor mindnyájan, akik a sírokban vannak, meghallják az ő szavát, és előjönnek: akik jót tettek, az élet feltámadására, akik pedig gonoszat tettek, az ítélet feltámadására. … Amint hallok, úgy ítélek, és ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.” Mert Jézus nem egyedül vesz részt az ítéletben, hanem „csupán”, az Atyáét viszi végbe, bizonyosságunk lehet, hogy a szentháromságos egy Isten szeretetközösségében ítél meg majd mindent, vagyis belsőnkbe látva, annak alapján, mi mit tettünk jó szándékkal, és mit tudva és akarva ártóan, gonoszsággal.
Uram, Istenem, míg lehetőségem van rá, hogy Szentlelked által bűnbánatot tartsak, felidézve, felemlegetve azt, mit vétettem ellened, és úgy embertársam ellen, segíts, hogy eléd legyek képes vinni. Mert semmit nem akarok előled eltitkolni, de mindenért bocsánatodat szeretném kérni, kiesdekelni és kiérdemelni azt! Mert nincs nagyobb vágyam, mint az, hogy mindazokkal, akiket megbántottam, akik megbánthattak engem, bármivel, és bármiért, bármi okból, irgalmat találjunk Nálad, és elnyerhessük Szent Fiad megítélése alapján az életre való feltámadást! Ámen
