Jézus azt mondja a szentírás szerint

Oz 14,2-10 - Térj meg, Izrael, az Úrhoz, a te Istenedhez, hisz bűnöd miatt buktál el! Vigyétek magatokkal e szavakat, térjetek az Úrhoz, és mondjátok neki: „Végy el minden gonoszságot, fogadd el a jót, és mi majd ajkunk gyümölcsét áldozzuk néked. Asszúr ne segítsen nekünk, lóra sem szállunk többé, és kezünk alkotásait nem nevezzük többé „Istenünk”-nek. Mert te megkönyörülsz az árván, aki nálad talál irgalmat.” „Meggyógyítom hűtlenségüket, és szívemből szeretni fogom őket, mert haragom elfordult tőlük. Izraelhez olyan leszek, mint a harmat; virul majd, mint a liliom, és gyökeret hajt, mint a Libanon. Kiterjednek ágai, és pompája olyan lesz, mint az olajfáé, és illata, mint a Libanoné. Visszatérnek, hogy árnyékomban lakjanak, gabonát termelnek és rügyeznek, mint a szőlő; hírneve olyan lesz, mint a Libanon bora. Efraim, mi köze neki a bálványokhoz? én hallgatom meg és gyámolítom őt; olyan leszek én, mint a zöldellő ciprus, és tőlem való lesz a gyümölcs, melyet rajtad találnak.” Aki bölcs, értse meg ezeket, aki értelmes, lássa be ezt mind! Bizony, egyenesek az Úr útjai, s az igazak biztosan járnak azokon, de a gonoszok elesnek rajtuk.

Mk 12,28b-34 - Ekkor odajárult hozzá az egyik írástudó, aki hallotta őket vitatkozni. Mivel látta, hogy jól megfelelt nekik, megkérdezte őt: „Melyik a legelső az összes parancs közül?” Jézus így felelt neki: „Az összes parancs közül a legelső ez: „Halld, Izrael! A mi Urunk, Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!” Ez az első parancsolat [MTörv 6,4-5]. A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” [Lev 19,18]. Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” Az írástudó ekkor azt mondta neki: „Jól van, Mester! Helyesen mondtad, hogy egy az Isten, és nincs más rajta kívül; és hogy őt szeretni teljes szívből és teljes értelemből és teljes lélekből és teljes erőből, a felebarátot pedig úgy szeretni, mint önmagunkat - többet ér minden égő és egyéb áldozatnál.” Amikor Jézus látta, hogy milyen okosan felelt, azt mondta neki: „Nem vagy messze az Isten országától.” Ezután senki sem merte őt többé kérdezni.

Jézus azt mondja a szentírás szerint a gazdag ifjúnak: „Miért mondasz engem jónak? – kérdezte Jézus. – Senki sem jó, csak egy: az Isten.” [Mk 10,18]

Bizony, kevés az, hogy ha nincs valaki messze - ha nem vagyunk messze az Isten országától. Mert az még nem az Isten országa!

Azt mondtam már korábban, hogy Jézus a minta, a példakép, aki elénk éli azt az emberi életet, amit nekünk szánt Isten. De, mert mi fogadott fiai vagyunk Istennek, és nem A Fiú, bizony képességünk is csak addig jut el, hogy megfogadjuk, hogy jók leszünk. De, ahhoz, hogy eljuthassunk Isten országába, bizony szükségünk van Isten kiengesztelődésére, megbocsátására, kegyelmére, a végtelen jóságára, amivel visszavár, és végül, reményem szerint visszafogad. Mint a tékozló fiút az apja. Nem próbálok, nem is lehetek, de nem is szeretnék a nagyobbik fiú lenni. Megfelel nekem, ha bocsánatot nyerek, és nála maradhatok!

Azért ne adjuk fel, törekedjünk arra, hogy a jót, Jézus Krisztust tükrözni próbáljuk. A hasonlatosság már erős szó, beismerem. Talán tükrözni valamelyest sikerülhet. Ahogy a szentek is, bizonyos dologban próbáltak megfelelni a krisztusi normának.

Jánosnál ezt olvasom: „Ha valaki azt állítja, hogy: „Szeretem az Istent”, de testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát.” [1Jn 4,20]. Ennyire kapcsolódik egymáshoz a két parancs, amit Jézus egy helyen említ.

A felebarát szeretetének tanításában van egy figyelmet érdemlő összefüggés. A tanítás így szól: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”. Amiről azt láthatjuk, hogy az ószövetségi tanítás, parancs – ha úgy tetszik megismétlése, felidézése, megerősítése. De nem erre utaltam, hanem arra, hogy a tanítás az önmagam szeretetével hozza összefüggésbe a felebarát szeretetét. Tehát, minősítést kap az önszeretet, mint szükségessége annak, hogy szeretni legyek képes a másik embert. De felmerül bennem annak a megfontolása is, hogy Isten szeretete, mennyiben függ össze önmagam szeretetével. Úgy gondolom, hogy rejtve, de ez is benne van az első parancsban is már. Mert hogyan szerethetem Istent, aki előbb szeretett engem, ha szeretetét nem vagyok képes elfogadni, vagyis az elfogadás, a másik szeretetének az elfogadása már a szeretet megnyilvánulása: elfogadom azt, aki a szeretetével megajándékozni hajlandó, másrészt pedig, hogy szerethető vagyok.

Sokszor észre sem vesszük, hogy magunkkal mennyire elutasítók vagyunk. Itt nem arra gondolok, hogy ha a tükör előtt megállok, nem tetszem magamnak. Sokkalta inkább problémája az embernek, hogy nem képes megbarátkozni korlátaival, nem vagyunk képesek tudomásul venni, hogy függőségben élünk, nem vagyunk képesek felvállalni a döntés felelősségét, kudarcát, és legvégül azt, hogy megbocsátásra szorulunk. A megbékélés azzal, ami van, hogy olyan vagyok, amilyen, talán a személyiség fejlődésnek az alapkövetelménye talán. Nem végeztem ilyen iskolákat, de józan paraszti ésszel így gondolom. És, bizony, hogyan legyek képes mást, akárkit is szeretni, ha magammal sem vagyok rendben, még odáig sem jutok el, hogy elfogadjam magam minden gyengeségemmel, hibámmal, hiányosságommal, de lehetőségeimmel és képességeimmel, karizmáimmal együtt is, anélkül, hogy azt akarnám magam jó tulajdonságainak tartani, amikkel nem rendelkezem, csak mert az volna számomra szimpatikus. Hát bizony ez az öncsalás, magam becsapása.

Mennyei Atyám, Te ismersz engem, és még azt is tudod, mi az, amit gondolok. Anélkül, hogy megítélnéd gondolatimat, szavaimat, vagy tetteimet, illetve mulasztásaimat. Te egészben, mindenestül mondasz rám igent, mondod ki azt, hogy jó vagyok a számodra. Talán azért fogalmazol így, mert azt is látod bennem, amivé szeretnék lenni, amiért iparkodom; de mert belém ültetted a vágyat, hogy szereteteddel valamit kezdenem kell, hogy megdicsőíthesselek téged. Mert meg akarlak életemmel dicsőíteni! Meg akarom köszönni Neked, hogy szeretsz, és, hogy fontos vagyok a számodra. Kérlek segíts meg engem, hogy ez a hús vér szívem a Te szeretetből bő termést tudjon teremni a számodra, országodat építve. Taníts engem okos, és bölcs szeretetre, mellyel magamat és felebarátjaimat szeretve, bizonyíthatom, hogy szeretlek! Ámen