Én úgy látom, hogy Jézust a Lélek vezette el a Jordán mellé

Iz 42,1-4.6-7 - Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvemet találom. Ráadtam lelkemet, igazságot visz majd a nemzeteknek. Nem kiált, nem emeli fel hangját, és nem hallatja az utcán. A megroppant nádszálat nem töri össze, és a kialvó mécsbelet nem oltja el; hűségesen visz igazságot. Nem alszik ki, és nem roppan össze, míg igazságot nem tesz a földön; és tanítására várnak a szigetek. Ezt mondja az Isten, az Úr, aki az eget teremtette és kifeszítette, aki megszilárdította a földet, és ami belőle sarjad; aki leheletet ad a rajta levő népnek, és lelket a rajta járóknak: „Én, az Úr, hívtalak meg téged igazságban, és fogom a kezedet; megőrizlek, és a nép szövetségévé teszlek, a nemzetek világosságává, hogy megnyisd a vakok szemét, kihozd a börtönből a foglyokat, a fogházból a sötétségben ülőket.”

ApCsel 10,34-38 - Akkor Péter beszélni kezdett: „Valóban azt tapasztalom, hogy Isten nem személyválogató, ellenkezőleg, kedves előtte bármelyik nép fia, aki féli őt és igazságot cselekszik. Isten elküldte igéjét Izrael fiainak, amikor békességet hirdetett Jézus Krisztus által, aki mindennek az Ura. Ti is tudjátok, hogy mi történt Galileától kezdve egész Júdeában, a János által hirdetett keresztség után; hogy miképpen kente föl Isten Szentlélekkel és erővel a Názáretből való Jézust, aki körüljárt, jót tett, és meggyógyította mindazokat, akiket az ördög a hatalmába kerített, mert Isten vele volt.

Mt 3,13-17 - Akkor Jézus eljött Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy az megkeresztelje őt. De János igyekezett visszatartani: „Nekem van szükségem arra, hogy megkeresztelkedjem általad, és te jössz hozzám?” Jézus azonban ezt válaszolta neki: „Hagyd ezt most, mert így illik teljesítenünk minden igazságosságot.” Akkor engedett neki. Miután Jézus megkeresztelkedett, mindjárt feljött a vízből, és íme, az ég megnyílt neki, és látta az Isten Lelkét, mint galambot leereszkedni és rászállni. És íme, egy hang hangzott az égből: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik.”

Én úgy látom, hogy Jézust a Lélek vezette el a Jordán mellé, ahol János hirdette a bűnbánatot, a keresztségben való megtisztulást.

János nem volt a zsidók által választott, felkent pap. "János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét pedig bőröv vette körül, sáska és vadméz volt az eledele." (Mt 3,4) Mégis szavára "Kiment hozzá Jeruzsálem, egész Júdea és a Jordán egész vidéke." (Mt 3,5) Mert a Lélek szólt általa, és mert a Lélek vitte ki Jánoshoz az egész népet. Valami elkezdődött! Isten megújítani kész a földet!

De, ebbe a bűnbánatra érett világba teremtette bele a maga megújulását, azt a személyt, aki semmiben sem volt más, mint Izrael népe, egyedül abban, hogy bűn nélkül való. Azonban magára vette azt az állapotot, melyből egyetlen teremtett lény sem vonhatja ki magát. Mi egymást tesszük bűnössé, a magunk bűne által. El nem kerülhetjük a bűn állapotát az által, hogy a tömeg sodrásába kerülünk bele. Jézus, mert a Lélek erre bírta, nem is akarja kivonni ebből az állapotból magát. Emberként nem tartja többre önmagát nálunk!

Tehát, a Jordánban való megkeresztelkedésben a főszerep nem Jánosra van osztva. Hanem arra, aki az alázatot magára veszi, aki nem tartja magát jobbnak a másiknál, még akkor sem, ha mindent meg tesz azért, hogy Istennek tetsző legyen az élete. Ennek az "egy vagyok közületek" tudomásulvétele, elfogadása, beismerése, ember és Isten előtt, juttatja el Jézust arra az állapotra, hogy felfakadjon az ég, és színt valljon az Atya a Fiú mellett! Meghajol az Isten az ember előtt.

Nem gondolom azt, hogy az Atya nem volna hajlandó bármelyik ember esetében ezt kinyilvánítani, ezt az alázatot magára venni. Ha az emberben megtapasztalná ezt az őszinteséget, tisztaságot, egyenességet, a szentséghez való hűséget. De, gondolom, hogy meg is teszi, ahogy megtapasztalhatjuk a Ferenc pápa iránti tiszteletet, elismerések kifejeződését az egész világ részéről. Bár lehet, hogy ez még csak az, amit János tapasztalhatott meg, amikor szavára tömegesen bűnbánatot tartottak az emberek. De bizonyos, hogy most is vannak közöttük farizeusok, talán éppen én is az vagyok.

Jézus a helyén van, emberként tudja, hogy mit vár tőle az Atya, mit kér tőle, mire akarja használni. Bár, ez utóbbit nem biztos, hogy tudja, de azt igen, hogy engedelmeskednie kell. „Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott.” (Jn 4,34). Ez az amit nekünk, nekem magamnak is meg kell ismernem: mi az, amit pontosan énrám bízott az Atya? Mire van rendelésem, hogy eledelem legyen az, hogy Atyám akaratát teljesítsem!

Jézus itt kapja meg az Atyától a főpapi szolgálatára a felkenést. Nem biztos, hogy értette akár ezt is, de nem is volt ez fontos. Nem kell tudnunk, elég, ha utólag tudjuk meg, hogy mi is történt. De az a fontos, hogy mindig az Atya akaratát teljesítsük, engedelmességgel, alázattal, bizalommal, hittel. Figyelmeztessünk ott, ahol az a dolgunk, de menjünk tovább, ne akarjuk behajtani azt, amire figyelmeztetnünk kell. Elég legyen az, hogy megtettük, amit ott és akkor kellett, aztán álljunk tovább, figyeljünk arra, hogy mi a következő feladatom.

Uram, Atyám, Istenem! Köszönöm, hogy ma sem szűnsz meg tanítani, türelemmel inteni, vezetni; táplálsz, eledelül adod magad nekem, hogy életem legyen Benned! Keresztségemben, ami pontosan ma is történik, magamat akarom átadni, átengedni a Te akaratodnak. Ámen