Uram, az én vakságom tőled távolít el!

Iz 29,17-24 - Íme, még egy kevés kis idő, és Libanon gyümölcsöskertté változik, a gyümölcsöskert pedig hatalmas erdővé. Meghallják majd azon a napon a süketek a könyv igéit, s a homály és sötétség után a vakok szeme látni fog. Az alázatosak egyre jobban örvendeznek az Úrban, és a szegény emberek Izrael Szentjében ujjonganak. Mert vége lesz az erőszakosnak, és eltűnik az öntelt, kipusztulnak mind, akik gonoszságon törik fejüket; akik vétkesnek nyilvánítják szavukkal az embereket, az ítélőnek tőrt vetnek a kapuban, és hamis ürügyekkel elutasítják az igazat. Így szól Jákob házához az Úr, aki megváltotta Ábrahámot: „Most már nem szégyenkezik Jákob, és most már nem sápad el az arca, hanem, ha meglátja gyermekeit, kezem művét körében, szentnek mondják nevemet, szentnek mondják Jákob Szentjét, és Izrael Istenét félik. Akkor megismerik a tévelygő lelkűek a bölcsességet, és a zúgolódók belátást tanulnak.”

Mt 9,27-31 - Amikor Jézus továbbment onnan, két vak követte őt és így kiáltozott: „Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!” Amint hazaérkezett, odamentek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek, hogy meg tudom ezt tenni?” Azok ezt válaszolták neki: „Igen, Uram!” Erre ő megérintette a szemüket és így szólt: „Legyen nektek hitetek szerint.” Ekkor megnyílt a szemük. Jézus pedig komolyan rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, senki meg ne tudja!” De ők, mihelyt kimentek, szétvitték a hírét azon az egész vidéken.

Uram, az én vakságom tőled távolít el! Hogyan legyek képes követni téged, minden nap, és minden órában, ha a magam korlátai közé beleszorulok. Ha elhárítom magamtól a szabadításodat. Ha egy gödörbe beleesek, és Te ki akarsz húzni, de nem akarok kimászni, nem segítek a szabadulásomban, akkor bizony ott veszek, éhen és szomjan, mozdulatlanságban. Ijesztő látomás, irtózom tőle.

Igen, hálás vagyok érte, hogy társat adsz mellém, nem hagyod, hogy megrekedjek. Akarod, hogy változzak, hogy minden nappal egyre közelebb kerüljek Hozzád! Te ismersz engem, tudod, hogy magam, okoskodásommal, keresztény neveltetésemmel – neveltetésem korlátaival jól elvagyok, becsapom magam, félrevezetem magam. Hittetem magammal, hogy a törvény – törvényed – korlát, mely igazodás. Ha igazodom hozzá, akkor már az elég. Pedig az a vakoknak elég, ha van amibe kapaszkodnak, és ami mentén haladhatnak. Te azt akarod, hogy lássak, látó szemet adtál nekem! A lélek világosságában akarsz engem vezetni, a magam szabadságában akarsz nekem biztonságot nyújtani, hogy világosságod lehessek az emberek között. Keresztségemet hordozom, hogy bele éljem a világba a tőled kapott szabadságomat. Te, az általad adott teljességben, fényességedben megengeded, hogy minden a maga színében tündökölhessen. A fényed nem arra való, hogy mindent kifehérítsen. Láttatni akarsz mindent a maga valóságában, állapotában. A most éppen létállapotában, ami nem állandó, így nem mozdulatlan, változó. A változást kell nekem is képviselnem: azt, hogy minden egyik pillanatról a másikra válhat jobbá. Ezt az esélyt, ezt a bizalmat kell nyújtanom, sugároznom minden és mindenki számára. Te a változásra, az önmagam, és önmagunk tisztábban látására, és élesebb látására, és a felismerésben a megújulásra, hogy jobbá lehetek, esélyét akarod sugallni, közvetíteni.

Uram adja nekem józanságot, tisztán látást, bölcsességed értelmét, hogy szívemmel válasszam mindig a jót, ami Hozzád hasonlatossá képes tenni engem percről percre! Ámen