Hol kezdődik, és hol ér véget?

Róm 14,7-12 - Hiszen egyikünk sem él önmagának, és egyikünk sem hal meg önmagának; amíg élünk, az Úrnak élünk, s ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Akár élünk tehát, akár halunk, az Úré vagyunk. Krisztus ugyanis azért halt meg és támadt fel, hogy a holtaknak is, az élőknek is Ura legyen. Miért ítéled meg hát testvéredet? És te miért veted meg testvéredet? Hiszen mindnyájan odaállunk majd Krisztus ítélőszéke elé. Mert írva van: „Élek én, mondja az Úr, minden térd meghajlik előttem, és minden nyelv magasztalja Istent” [Iz 49,18; 45,23]. Így tehát mindegyikünk magáról ad majd számot Istennek.

Lk 15,1-10 - Vámosok és bűnösök is mentek hozzá, hogy hallgassák. A farizeusok és az írástudók azonban méltatlankodtak: „Ez bűnösökkel áll szóba és velük eszik.” Akkor ezt a példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egyet elveszít közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e az elveszett után, amíg meg nem találja? Amikor megtalálja, örömében vállára veszi, hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat!” Mondom nektek: éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben is egy megtérő bűnös miatt, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre. Vagy ha egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e lámpát, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? Ha pedig megtalálta, összehívja barátnőit és szomszédait, hogy elmondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam a drachmát, amelyet elvesztettem!” Mondom nektek: hasonló öröm lesz Isten angyalai közt egy megtérő bűnös miatt.”

Hol kezdődik, és hol ér véget? Ez csak egy gondolat, de mi körvonalazza miértjét fogantatásomnak. Vagyis, Isten szándéka termi gondolataimat, cselekvő életemet, mulandóságomat, … És végül mindez mit ér? Oktalan kérdés. Hiszen semmivel sem használok csak magamnak, ugyanígy, semmivel sem ártok csak magamnak. A miértek magyarázata, értelme, és létjogosultsága sohasem önmagamban találnak válaszra. Rajtam kívül nyernek értelmet gondolataim, melyek cselekvésben bontakoznak ki. Lehet az bár szó, vagy írott betű, hangos, vagy hangtalan tett, ha azt hiszem, hogy csak magamért valók, árulás. Elárulom a teremtést, a Teremtőt, és önmagamat: önzésemet, gőgömet, és egyben hiábavalóságomat. Ellenben, ha már gondolatiságát képes vagyok odaajándékozni, elengedni, elidegeníteni magamtól, és azok által is megajándékozottnak tartani magam, akkor mondhatom Pálnak, öreg barátomnak, hogy értelek! Amikor azt mondja, hogy „amíg élünk, az Úrnak élünk, s ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Akár élünk tehát, akár halunk, az Úré vagyunk.”

Dicsőség az Istennek, és hála, hogy gondolkodó, és életre érdemes elmét, szívet, és lelket adott nekem. Hogy több lehetek, mint anyag, vagy tárgy, így hasonlatossá válhatok, Hozzá! Igen, szellem vagyok, miközben érezhetek. Fájhatok, hiányolhatok, szenvedhetek, és örömömben táncra perdülhetek. Tapinthatok, és észre sem kell vennem azt, ami nem tartozik rám. De mindennel gazdagabbá lehetek, mit tapasztalhatok. Szenvedhetek, fájlalhatok, hogy mi részemmé lesz, annak örülhessek, abban biztonságra lelhessek, és hálát adhassak mindenért, mert mindenem ajándékom lehet, mit az életből – az élet által kapok, mégsem tulajdonom. Egyedül csak egy: az a szeretet, mi boldoggá akar tenni, boldognak akar tudni engem! „amíg élünk, az Úrnak élünk, s ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Akár élünk tehát, akár halunk, az Úré vagyunk.”

Ez az én viszonyom az élethez és a halálhoz. Egyik sincs a másik nélkül, de, én sem vagyok Isten nélkül, Aki élet és halál, életem és halálom Ura! Dicsőség Neked, Ki Vagy, hogy én lehessek – legyek, a Te jelenlétedben, akár így, akár úgy! Ámen