Ahogy olvasom, engem megszólítva, a mai evangéliumot
Iz 66,18-21 - De én ismerem tetteiket és gondolataikat, és eljövök, hogy összegyűjtsek minden nemzetet és nyelvet; eljönnek majd, és meglátják dicsőségemet. Jelet helyezek el köztük, és elküldöm közülük azokat, akik megmenekültek, a nemzetekhez: Tarzis, Púl és Lúd, Mesek és Rós, Tubál és Jáván népéhez; a távoli szigetekre, amelyek nem hallották híremet, és nem látták dicsőségemet. És hirdetik majd dicsőségemet a nemzeteknek. Elhozzák valamennyi testvéreteket az összes nemzet közül ajándékul az Úrnak, lovakon, kocsikon és gyaloghintókon, öszvéreken és tevéken szent hegyemre, Jeruzsálembe, - mondja az Úr, - ahogy Izrael fiai hozzák az ajándékot tiszta edényben az Úr házába. És közülük is választok papokat és levitákat, - mondja az Úr. –
Zsid 12,5-7.11-13 - és elfelejtettétek a vigasztalást, amely nektek, mint fiaknak szól: „Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha büntet, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz minden gyermeket, akit magához fogad” [Péld 3,11-12G]. A fegyelemért szenvedtek. Mint fiakkal, úgy bánik veletek Isten, s melyik fiú az, akit apja nem fenyít meg? A fenyítés a jelenben nem látszik ugyan örvendetesnek, inkább elszomorítónak. Később azonban azoknak, akik általa megedződtek, az igazságosság békeszerző gyümölcsét adja. Ezért tehát feszítsétek ki lankadt kezeteket és ingadozó térdeiteket [Iz 35,3], és lábatokat szoktassátok egyenes járásra [Péld 4,26G], hogy a béna tag ne ficamodjon ki, hanem gyógyuljon meg!
Lk 13,22-30 - Ezután bejárta a városokat és falvakat, és tanított, Jeruzsálem felé haladva. Közben valaki megkérdezte tőle: „Uram! Kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?” Ő ezt felelte nekik: „Igyekezzetek a szűk kapun bemenni, mert mondom nektek: sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Amikor a családapa már felkel és bezárja az ajtót, ti kívül állva zörgetni kezdtek az ajtón, és azt mondjátok: „Uram! Nyisd ki nekünk!” Ő ezt feleli majd nektek: „Nem tudom, honnan valók vagytok.” Akkor ti ezt kezditek majd mondogatni: „Előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál.” Ő erre azt feleli nektek: „Nem ismerlek titeket, hogy honnan valók vagytok! Távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők!” [Zsolt 6,9] Lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látni fogjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és az összes prófétát Isten országában, magatokat pedig kirekesztve. Jönnek majd napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és letelepszenek az Isten országában. Mert íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.”
Ahogy olvasom, engem megszólítva, a mai evangéliumot, bizony elfog a félelem és a keserűség. Bizonytalanság vesz erőt rajtam. Mi van, ha nem fog megismerni engem az apám, a ház ura? Szólíthatom egyáltalán apámnak, a ház urát? De, hála Istennek, hogy itt áll az olvasmányban Pál szava is: "maradjatok állhatatosak a fenyítéskor, az Isten úgy bánik veletek, mint fiaival"! Na ez egy kicsit helyre billent, van remény. Ne engedjek kishitűségemnek.
Amikor Jézus a szűk kapuról beszél, és arról, hogy hiába zörgetek, meg int, fenyít, a ház urának nevében, hogy bizonyosságom ne abban legyen, hogy kiválasztott, megjelölt az Isten magának, hanem abban, hogy dolgom van az életemmel. Hiszen a kiválasztottságomnak meg kell felelnem. Ahogy a gyalulatlan deszkának engedni kell, hogy megmunkálják ahhoz, hogy belőle asztal lehessen. Bizony, van, akiből keresztet ácsolnak, másokból gerendát, megint másokból bitófát, és van, akiből áldozati asztalt. Másokból trónust, vagy családi asztalt. De, mindegyik lehet üdvösség szerző, ahogy tűzre való is. Én mivé leszek? Még nem vágtak ki, még nem dőlt el a sorsom. Ráadásul, addig még tehetek is azért, hogy mit döntenek rólam. Segíts Uram alázatomban nemesedni, hogy kiválasztottaddá lehessek! Ámen
