Az Istennek tett fogadalom kötelez

Bír 11,29-39a - Ekkor Jeftét megszállta az Úr lelke, mire ő bejárta Gileádot és Manasszét és elment Gileád-Micpába. Amikor aztán onnan átment Ammon fiai elé, fogadalmat tett az Úrnak, ezekkel a szavakkal: „Ha kezembe adod Ammon fiait: bárki lép ki elsőnek házam ajtaján, hogy elém jöjjön, amikor békességgel visszatérek Ammon fiaitól, bemutatom őt egészen elégő áldozatul az Úrnak.” Átment tehát Jefte Ammon fiai elé, hogy hadakozzon ellenük, s az Úr a kezébe is adta őket. Így ő igen súlyos vereséget mért rájuk és verte őket Ároertől kezdve egészen addig, ahol Mennítbe jutni, húsz városon keresztül és egészen a szőlőhegyeknél fekvő Ábelig. Így Izrael fiai megalázták Ammon fiait. Amikor aztán Jefte hazatért Micpába, elé jött egyetlen lánya, dobokkal és táncoló karokkal; más gyermeke nem is volt neki. Amint ő azt meglátta, megszaggatta ruháját és azt mondta: „Jaj nekem, lányom, csalódást szereztél nekem és csalódást szereztél magadnak is: szavamat adtam ugyanis az Úrnak, s azt meg nem másíthatom.” Az ezt felelte neki: „Apám, ha szavadat adtad az Úrnak, hajtsd végre rajtam, amit fogadtál, hiszen megkaptad a bosszúállást s a győzelmet ellenségeid felett.” Majd azt mondta apjának: „Csak azt az egyet tedd meg nekem, amit kérek: engedj el engem, hadd menjek két hónapra a hegyekbe, s hadd sírjak szüzességemen barátnőimmel.” Az ezt felelte neki: „Menj!” - és elengedte őt két hónapra. Ő el is ment társ- és barátnőivel és sírt szüzességén a hegyekben. Amikor aztán eltelt a két hónap, visszatért apjához, s az úgy cselekedett vele, amint megfogadta, s ő nem ismert meg férfit. Ebből támadt az a szokás és maradt fenn az a gyakorlat Izraelben.

Mt 22,1-14 - Ezután Jézus újra beszélni kezdett, és ismét példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt készített fiának. Elküldte szolgáit, hogy hívják el a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak eljönni. Ekkor más szolgákat küldött ezekkel a szavakkal: „Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat levágtam, minden készen van. Jöjjetek a menyegzőre. De azok nem törődtek vele. Elmentek, egyik a földjére, a másik az üzlete után, a többiek pedig megragadták a szolgáit, gyalázatokkal illették és megölték. Haragra gerjedt erre a király, s elküldte hadseregét. A gyilkosokat elpusztította, a városukat pedig felégette. Azután azt mondta a szolgáinak: „A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki a bekötő utakra, s akit csak találtok, hívjátok a menyegzőre.” A szolgák kimentek az utakra és összegyűjtöttek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, s a menyegzős ház megtelt vendégekkel. Amikor a király bement, hogy megnézze az asztalnál ülőket, észrevett ott egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Azt mondta neki: „Barátom, hogyan jöttél be ide menyegzős ruha nélkül?” Az nem szólt semmit. Erre a király azt mondta a felszolgálóknak: „Kötözzétek meg kezét-lábát és dobjátok ki őt a külső sötétségre. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás! Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”

Az Istennek tett fogadalom kötelez. Isten tudatossága, ahogy áll a szeretetre, melyet kinyilvánít, visszavonhatatlanul, megkérdőjelezhetetlenül személyesen velem kapcsolatosan, és ugyan úgy minden egyes teremtett személy felé is, úgy áll minden más emberi kapcsolatra is. Komolyan vesz engem, és minden ember személyes döntését, döntéseit. Benne, Istenben nincs tétovaság, megkérdőjelezés, hogy biztos? Így gondolta valóban? Talán erre a személyességre is igaz a gyermeki attitűd, amit velünk szemben is igényként támaszt Jézus. A feltétlen, és egészen naiv bizalom, ahol a vállalásnak, az ígéretnek, a fogadalomnak súlya van, értéke. A kimondott szó kötelez.

De igaz ez, az elfogadásra is. Amikor elfogadom Isten meghívását, elhívását, azt Isten komolyan veszi tőlem. Nem kételkedik bennem, és nem kishitű sandítással veszi ki tőlem az elfogadást. Ha megtapasztalja, elfogadja, befogadja, és attól kezdve abban az állapotomban kezel, visel, és gondoskodik rólam. Ámha erre a meghívásra alkalmatlannak találtatom, bizony kivet, magából, és gondoskodó szeretetéből. Akkor nincs helyem az asztalánál.

Nem olvashatom Istent, a szentírást, a kezelési utasítást regényként, rajtam kívül álló egyszerűséggel, mert akkor abból nem fogom a magam számára Istent megismerni. Márpedig, ha nem ismerem meg, akkor képtelen leszek rá, hogy magamat az Ő képére, hasonlatosságára, igényére, szeretetére formáljam.

Uram, Istenem segíts meg engem, hogy a napi elmélkedéseimen keresztül, bűnbánatommal, mindig visszacsatolhassak, visszatérhessek a Te szeretetedhez, hálával, örömmel, és dicsőítéssel! Ámen