Mert Jézus Isten, azért ember is.

2Kor 4,7-15 - Ez a kincsünk pedig cserépedényben van, hogy a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk és ne önmagunknak. Mindenfelől szorongatnak minket, de agyon nem nyomnak; bizonytalanságban vagyunk, de nem esünk kétségbe; üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk; földre terítenek, de el nem veszünk; állandóan hordozzuk testünkben Jézus halálát, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkben. Mert minket, akik élünk, szüntelenül halálra adnak Jézusért, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen halandó testünkön. Bennünk tehát a halál munkálkodik, bennetek pedig az élet. Mivel azonban a hitnek ugyanaz a lelke van bennünk, mint amiről írva van: „Hittem, azért szóltam” [Zsolt 116,10G], mi is hiszünk, és ezért beszélünk. Hiszen tudjuk, hogy aki az Úr Jézust feltámasztotta, minket is fel fog támasztani Jézussal, és veletek együtt elébe állít. Mert minden értetek van, hogy a kegyelem bőséges kiáradása miatt egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére.

Mt 20,20-28 - Akkor Zebedeus fiainak az anyja odament hozzá a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Jézus megkérdezte: „Mit kívánsz?” Az így válaszolt: „Rendeld el, hogy az én két fiam közül az egyik a jobbodon, a másik a balodon üljön országodban.” Jézus ezt válaszolta: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én inni fogok?” Azt felelték neki: „Tudunk!” Ő erre azt mondta nekik: „A kelyhemből ugyan inni fogtok, de azt megadni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké, akiknek Atyám készítette.” Amikor a többi tíz meghallotta ezt, nagyon megharagudott a két testvérre. Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: „Tudjátok, hogy azok, akik a nemzetek fejedelmei, azok uralkodnak rajtuk, és akik nagyok, azok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ne így legyen, hanem aki nagy akar lenni köztetek, az legyen a szolgátok, és aki első akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgálótok. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

Mert Jézus Isten, azért ember is. Mondom ezt azért, amiért emberként oly türelmes, megértő, alázatos, tapintatos volt az emberekkel, az emberek között. Mert Ismeri a „fajtáját” - az embert, aki hamar mondja rá a másikra, hogy beképzelt, pökhendi, lekezelő, gőgös, de sokra tartja magát, stb. Jézus kerülni akarta ennek a látszatát is az emberek között. Igyekezett úgy viselkedni, hogy magatartása ne váljon az egyszerű ember számára taszítóvá, lekezelővé, elutasítóvá. Soha nem mondta ki direktben, hogy vegyétek észre, hogy én azért jöttem, hogy megtanítsalak benneteket emberi módon viselkedni, próbáljatok hozzám hasonlókká lenni, aki első vagyok közöttetek, de akit követnetek kell, ha Atyánkhoz, az örök életre – örökségetekre akartok eljutni.

(„Köztetek ne így legyen.” „Tanuljatok tőlem - és nyugalmat találtok lelketeknek [Jer 6,16]”.[Mt 11,29] - … „aki életét adja váltságul sokakért!” „Állandóan hordozzuk testünkben Jézus halálát, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkben … hiszünk, és ezért beszélünk … Mert minden értetek van, hogy a kegyelem bőséges kiáradása miatt egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére.”)

Pedig ez volt a feladata. De még a megváltói műve is ennek a része, mert, ahogy Ő, úgy nekünk sem marad más, mint feláldozni magunkat másokért, sokakért. De nekünk, az a rész jut, hogy nem vértanúsággal, hanem a statikus, talán unalmas, egyhangú élet vállalásával, vagy cselekvéseink, az evangelizálás számtalan fajtájának felvállalásával, kinek mi az egyénisége, karizmája. Fel kell ismernem, mire vagyok rendelve, annak ellenére, hogy mit szeretnék felvállalni. Gondolok itt arra, hogy sokan akik szőkék, szeretnének barna hajat, és akik vörösek, szeretnének szőke hajat, stb. Ne akarjak mindig mást, azt fogadjam el, amire Vagyok, mert teremtett vagyok, nem vágyakból, álmodozásra, hanem életre. Mi az élet? Elfogadás, és szolgálat, és engedelmesség, és szelídség, és türelem, és alázat, abban a hitben, hogy mindez Krisztus szeretetében egyesít, és reménykeltővé tesz, hogy életem értelmet kap másokért való áldozatok sorozatának felvállalásában. Talán, mert a mai korban az áldozat nem túl divatos, vagy nem vonzó, mondhatjuk úgy is, hogy magamat áldozom, Jézussal kimondva: „vegyétek, testemet, véremet, cselekedve Krisztus emlékezetére”. Elfogadva Krisztus áldozatát értem, de elfogadva a te áldozatodat értem, miközben felajánlom áldozatomat érted.

Ha életemet ebben a szelíd szeretetben élem meg, akkor dicsőítem meg létemmel az Istent. Mert bizonyosnak veszem, hogy, ha ezt sikerül megvalósítanom, akkor életem a Szentháromságos Egy Isten közösségében valósul meg.

Erre a szolgálatra építs fel engem, erősíts meg engem Istenem, hogy szentjeid társaságában otthonom lehessen! Ámen