Hiába akarnék Hozzád ágaskodni Uram

Sir 42,15-25 - Hadd emlékezzem meg az Úr műveiről, és hadd hirdessem azt, amit láttam! Az Úr szava által lettek az ő alkotásai. Miként a tündöklő nap beragyogja a mindenséget, úgy telik be az Úr dicsőségével az ő alkotása. Nemde az Úr a szentek által hirdeti minden csodatettét? A mindenható Úr erőt adott nekik, hogy megállhassanak dicsősége előtt! Kifürkészi a tenger mélységét és az emberek szívét, átlát az ő furfangjukon, mert az Úr minden tudás birtokában van, és látja az idők jelét, tudtul adja a múltat és a jövendőt, és fölfedi a titkok leplét. Egy gondolat sem kerüli el figyelmét, s egy szó sincs rejtve előtte. Ékessé tette bölcsessége remekműveit, aki öröktől fogva örökké van. Nincs ahhoz sem hozzátenni, sem attól elvenni való, és nem szorul ő senki tanácsára. Mily gyönyörű minden műve, pedig csak szikrányi az, amit látni lehet! Mindezek élnek és örökké megmaradnak, és bármikor szükséges, mindegyik szót fogad neki, mind különböznek, egyik a másiktól, és semmit sem alkotott, ami elégtelen lenne.

Mk 10,46-52 - Ezután megérkeztek Jerikóba. Amikor kiment Jerikóból tanítványaival és a nagy sokasággal, a vak Bartímeus, Tímeus fia az útfélen ült és kéregetett. Amint meghallotta, hogy a Názáreti Jézus az, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid Fia! Könyörülj rajtam!” Sokan leintették őt, hogy hallgasson. Ő azonban annál jobban kiáltozott: „Dávid Fia! Könyörülj rajtam!” Jézus megállt és megparancsolta, hogy hívják őt eléje. Erre odahívták a vakot, ezekkel a szavakkal: „Bízzál! Kelj föl, hív téged!” Mire az ledobta a felső ruháját, felugrott és odament hozzá. Jézus megszólította és megkérdezte: „Mit akarsz, mit cselekedjek neked?” A vak azt felelte neki: „Mester! Hogy lássak!” Jézus erre azt mondta neki: „Menj, a hited meggyógyított téged.” Erre azonnal látni kezdett, és követte őt az úton.

Hiába akarnék Hozzád ágaskodni Uram, ha Te erőt nem adnál, hogy megállhassak dicsőséged előtt! És, hogy vagyok képes érzékelni, tudni Isten, a Te dicsőségedet? Hogyan lehetek képes arra, hogy erről szóljak, anélkül, hogy nevetségesnek hinném szavaimat? Hallani vélem az ég angyalait: „Boldog vagy, … mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám.” [Mt 16,17]. Hallásom a hit kegyelme, ami idézi bennem Jézus szavait: „Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza” [Jn 6,44]. Tudomásul veszem, hogy „a lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet” [Jn 6,63]

A Lélek szerinti életet pedig tanulni kell. Alakulni kell, hogy a test szerinti emberből, a megszentelődés által lelki emberekké váljunk. Ezért mondom olyan határozottan, hogy magunk tudatos és szándékolt cselekvése nélkül, sőt ellenünkre, nem láthatjuk meg Isten országát. Ami jelenvalóságában, hiszem, hogy e világ keretei között is érzékelhető, megízlelhető. Igaz, hogy ahhoz ki kell kapcsolnunk a TV-t, teret engedni magunknak, hogy a léleklátásunk kialakulhasson. Amikor közel engedjük magunkhoz a Szentírás verseiből Krisztust, igyekezve Őt megismerni, megérteni, hallani, míg végül érzésünkké válik, személyiségünket alakítani engedjük, és végül az imádság édes társalgássá lesz vele, akkor mondhatjuk, hogy na, ez az az állapot, amiben megmaradni jó, mert békességet hoz, nyugalmat.

„Ékessé tette bölcsessége remekműveit, aki öröktől fogva örökké van. Nincs ahhoz sem hozzátenni, sem attól elvenni való, és nem szorul ő senki tanácsára. Mily gyönyörű minden műve” – így sóhajt fel Sirák gyönyörködve Isten művében. Olyan jó hallgatni, ízlelni, és eltűnődnöm rajta:

Isten alapvető szándéka az élettel az volt, hogy tökéleteset teremtsen. Ehhez tette életképessé az embert. De, amikor megteremtette, akkor rádöbbent arra, hogy még valami hiányzik az emberből – ami az élet teljességéhez, tökéletességéhez szükséges – a finomság, az érzékiség, az érzelem, és a gyengédség. Ami nem fért már bele az emberbe. Amihez az ember önmagában kevés – de ami az Istenben meg van, mert háromszemélyű. Képére, és hasonlatosságára, nos ezért az emberből, az őt kiegészítő alanyt teremtett, az asszonyt. Így, az ember azért lett kétszemélyű teremtett lény, hogy a teljességét Istenben, Istennel, mint a harmadikkal tehesse teljessé, és egyben tökéletessé.

Ha akarom, akkor mondhatom azt, hogy e három személy uralkodója a világnak, de e háromban felfedezhető Isten háromszemélyű közössége: Az Atya – az Isten személyében; a Fiú – a férfi, mint ember személyében; a Szentlélek – aki az asszony személyében és szívén keresztül törekszik a teljességet beteljesíteni – ahogy tette ezt Mária által is. E három egysége elválaszthatatlan, de személyiségük el is mosódik a három személy között, mert bennük, a szeretetük olyan dimenziójú és mértékű, hogy nem akar egyik sem uralkodni a másikon, ugyanakkor, mindhárom egyöntetűen törekszik, hogy közöttük az összhang az egyensúly mindenkoron fennmaradjon. Ezért, képesek egymást gyengeségükben pótolni is, kiegészíteni, és örökíteni is. (A szeretet szó itt magába foglal minden olyan személyiségi jegyet, ami az embert, és asszonyt, mint tudatos lényt, aki Isten képére és hasonlatosságára, mi több általa lett teremtve, jellemzi, azonosítja! Ezzel azt is ki akarom fejezni, hogy a férfi és a nő semmiben sem különbözik egymástól, csupán szinkronjuk vagy egymáshoz illő, vagy egymást taszító, esetleg egyszerűen eltérő, de minden esetben időtől és tértől függetlenül egymás kiegészítői, ha kapcsolatukat az Istennel közösségben élik meg.)

„Örvendezzetek igazak, az Úrban, igaz emberekhez illik a dicséret! Áldjátok az Urat … íme, nézi az Úr szeme azokat, akik félik őt, akik remélik irgalmát, és megmenti a haláltól lelküket, s éhínség idején is táplálja őket. Lelkünket az Úr hordozza, ő segít meg s oltalmaz minket. Valóban, benne örvend a szívünk, és szent nevében reménykedünk. Legyen, Uram, irgalmad rajtunk, amint benned bizakodunk!” [Zsolt 32] Ámen