Komoly beszéd ez.

ApCsel 12,24 - 13,5a - Az Úr igéje pedig növekedett és terjedt. Barnabás és Saul visszatértek Jeruzsálemből, miután elvégezték a szeretetszolgálatot. Jánost, akit Márknak is neveznek, magukhoz vették. Az antióchiai egyházban több próféta és tanító is volt, köztük Barnabás és Simon, akit Nigernek neveztek, a cirenei Lúciusz, továbbá Manaén, Heródes negyedes fejedelem tejtestvére, és Saul. Miközben ezek az Úr szolgálatát végezték és böjtöltek, a Szentlélek azt mondta nekik: „Különítsétek el nekem Sault és Barnabást a munkára, amelyre meghívtam őket!” Erre böjtöt tartottak, imádkoztak, rájuk tették kezüket, azután útnak indították őket. Ők tehát a Szentlélektől küldve lementek Szeleukiába, onnan pedig Ciprusba hajóztak. Eljutottak Szalamiszba, és hirdették Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban. János is a szolgálatukban volt.

Zs 66 - Irgalmazzon nekünk Isten és áldjon meg minket! Ragyogtassa arcát felettünk, hogy megismerjük utadat a földön, minden nemzet lássa szabadításodat. Áldjanak téged a népek, Isten, áldjanak téged a népek valamennyien! Örvendjenek és ujjongjanak a nemzetek, mert igazsággal ítéled a népeket, és kormányozod a földön a nemzeteket. Áldjanak téged a népek, Isten, áldjanak téged a népek valamennyien! A föld megadja gyümölcsét; Áldjon meg minket Isten, a mi Istenünk, áldjon meg minket Isten, a föld minden határa félje őt!

Jn 12,44-50 - Jézus pedig felkiáltott, és így szólt: „Aki hisz bennem, nem bennem hisz, hanem abban, aki küldött engem. És aki engem lát, azt látja, aki küldött engem. Azért jöttem a világba, hogy világosság legyek, hogy mindaz, aki hisz bennem, sötétségben ne maradjon. Ha pedig valaki hallja az én igéimet, de nem tartja meg, azt nem ítélem el. Mert nem azért jöttem, hogy a világot elítéljem, hanem hogy megmentsem a világot. Van, aki megítélje azt, aki megvet engem, és nem fogadja el igéimet: az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon. Mert nem magamtól beszéltem, hanem aki küldött engem, az Atya, ő parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak és mit beszéljek. Tudom, hogy az ő parancsa örök élet. Amit tehát én beszélek, úgy mondom el, ahogy az Atya mondta nekem.”

Komoly beszéd ez. Érthetem én ezt egyáltalán? Mit kezdjek vele? Jézus beszédei, tanításai egyértelműen felnőttekhez szólnak. Feltételezi, hogy felnőttekké lettünk. Mit is jelent az, hogy felnőttek? Önmagamért és környezetem iránti felelősségre, vagyis tudatosságra számít Jézus – arra építi beszédkultúráját -, tiszteletben tartva a személyiséget, ami a felnőttet kell, hogy jellemezze. Tulajdonképpen ez kéne, hogy jellemezze a demokratikus felnőtt társadalmat. Aki sorsáért – a világa sorsáért - felelősséget visel magán. Hordozza azt a terhet, mely felelőssége, de úgy is mondhatjuk, hogy az egyénnek keresztje. A másik ember biztonsága az kellene, hogy legyen, hogy én tudatossággal, felelősséggel vagyok iránta is. Tulajdonképpen ez talán az embere ember iránti szeretetének a jelentése.

De, az ember mindig is az egyszerűbb, a számára könnyebb és kényelmesebb irányába halad ösztönösen. Ha végig gondoljuk, akkor így van ez minden, értelemmel nem bíró teremtett élőlénnyel is. Könnyebb azzal azonosulni, ami kellemes, ami könnyebb. Minden növény a nap, a fény felé törekszik. Ha karót szúrok le mellé, akkor, ahogy növekszik, rá támaszkodik, rá tekeredik.

Amit tanítanak nekünk, azt nehezen tudjuk életünkbe vonni, amíg meg nem érezzük, értjük, hogy az miért jó nekünk; mennyivel lesz egyszerűbb az által a mi életünk. Neveltetésünk is ilyen: valamibe bele vagyunk kényszerítve, amikor növekszünk. De, amikor már felnőttünk, és kinőjük neveltetésünket, akkor a „mellénk szúrt karót” kezdjük elhúzni, talán el is törik, mert annyira elhúzzuk. Láttam már ilyen fákat, melyeknek a karója kitört a földből, mert a fa erősebb volt már, mint a karó. Személyiségünk önállóvá válik, és eldől, hogy a neveltetéssel mit kezdünk. Észre kell vennünk azt, hogy mi lesz abból a mienk, és mi az, amit úgy kell felhasználni, hogy abból a mienk lehessen. A felnőtt ember már maga kell, hogy alakítsa személyiségét. Felelőssé válok mindenért, amit teszek. Nem tehetem meg többé, hogy visszafelé mutogatok, a szüleimre. Többé nincs közöttem és Isten között senki sem. Én állok közvetlenül szemben Istennel. Nekem kell számot adnom, számot vetnem, és elszámolnom.

Ki vagyok én? Jézus ebben szeretne segítségünkre lenni. Erre van kezében a szó, a tett, az Igazság és a Szeretet „hatalma”. Hatalmat mondok, de úgy gondolom itt e szót, ami erő, biztosíték, garancia arra, hogy helyes utat járhassak. Vagyis, kipróbálhatom magam. Megkísérelhetem a tapasztalataimmal, a neveltetésemmel összeegyeztetni, azt, amit Jézus mond, és, ha tudatossággal építem fel Isten kapcsolatomat, akkor ezekből az élményekből kell kiformálnom a személyiségemet, tudatos felnőtt valóságomat, ami vagy a javamra válik, és azok javára, akiket rám bíz Isten, vagy hagyom magam félre vezetni, mert nem ismerem fel az egyik vagy másik szempont súlyát, és értékét, a magam számára.

A legnagyobb tévedésem az, ha Jézus által képviselt értéket egészen kiiktatom az életemből. Az én tapasztalatom az, hogy törekednem kell rá, hogy minél általánosabban elfogadottá váljon a magam számára az Isten törvénye, Igazsága, Szeretete. De arra is rá kellett, hogy ébredjek, hogy ezt magamtól, a magam számára képtelen vagyok elhinni. Valaki kell, aki ebben bölcsességével engem predesztinál, késztet, segít, rávezet.

Ez a kérdés minden ember életében, hogy ki az, aki engem befolyásolhat, motiválhat? Ki az akit tisztelek, becsülök, és akinek mintáját magamra nézve elfogadom? Vagyok-e annyira, élek-e annyira – azaz, hogy tisztelem és szeretem e magam annyira, hogy ismerjem is magam - tudatos, hogy mások rám tudatosan hassanak, vagy mások véleményét, életről valló magnyilvánulásukat tudatosan elutasítsam?

Istenem, amikor én azt mondom, hogy felajánlom magam Neked, Rád bízom életemet, akkor ezzel azt akarom, próbálom kifejezni, hogy Benned van teljes bizalmam arra, hogy tudod, mi jó nekem, és mire vagyok én képes a Te elrendelésed, akaratod, szándékod szerint. Nem igyekszem magam behatárolni, ahogy másokat sem, hogy ki mire alkalmas, vagy legalább is, ezt a fajta ítélkezést is, kerülni igyekszem. Meghatározó abban szeretnék lenni, hogy a bennem lakó Lélek szelíd, de remélem, hogy egyre határozottabb tanácsaira figyeljek, amikor arra ad számomra iránymutatást, hogy mit érdemes, mit ajánlatos tennem. Nem akarok észérveim szerint cselekedni, mielőtt a Lélek sugallatát nem hallgatom meg. Szentlélek Úristen, tölts be egészen, hogy szolgálatodra alkalmas lehessek! Ámen