Szeplőtlen látomás
Iz 50,4-9a - Az Úristen megadta nekem a tanítványok nyelvét, hogy támogatni tudjam szóval a fáradtat. Fölébreszti reggel, reggel fölébreszti fülemet, hogy hallgassam, mint a tanítványok. Az Úristen megnyitotta fülemet, én pedig nem ellenkeztem, nem hátráltam meg. Hátamat odatartottam az ütlegelőknek, és orcámat a tépdesőknek; arcomat nem rejtettem el a gyalázás és köpdösés elől. De az Úristen megsegít engem, ezért nem ér gyalázat; ezért tettem arcomat olyanná, mint a kovakő, és tudom, hogy nem szégyenülök meg. Közel van, aki igazságot szolgáltat nekem. Ki szállhat perbe velem? Álljunk ki együtt! Ki az ellenfelem? Lépjen ide hozzám! Íme, az Úristen megsegít engem, ki mondhat bűnösnek? Íme, mindnyájan szétfoszlanak, mint a ruha, moly emészti meg őket.
Mt 26,14-25 - Ekkor egy a tizenkettő közül, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és azt mondta nekik: „Mit akartok nekem adni, hogy átadjam őt nektek?” Azok megígértek neki harminc ezüstöt [Zak 11,12]. Attól fogva kereste a kedvező alkalmat, hogy elárulja őt. A kovásztalan kenyerek első napján odamentek a tanítványok Jézushoz és azt mondták: „Hol akarod, hogy elkészítsük neked a húsvéti vacsorát?” Ő azt felelte: „Menjetek el a városba ehhez és ehhez, és mondjátok meg neki: „A Mester üzeni: Az időm közel van, tanítványaimmal együtt nálad fogom megtartani a húsvétot.”” A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkettővel. Miközben ettek, így szólt: „Bizony, mondom nektek: egy közületek elárul engem.” Erre nagyon elszomorodtak és egyenként elkezdték kérdezgetni őt: „Csak nem én vagyok az, Uram?” Ő így válaszolt: „Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.” Ekkor megszólalt Júdás, aki elárulta őt: „Csak nem én vagyok az, Rabbi?” Ő azt felelte neki: „Te mondtad.”
Szeplőtlen látomás: bátorság még a rossz megtételéhez is szükséges. De, hol dől el mi rossz, és mi jó? Mi helyes, mi helytelen? Mikor tudhatom, hogy a szeretet munkálkodik e bennem?
Egy 9. századi zsidó bölcs ezt tanácsolta kortársainak: meg ne próbáljátok önmagában megérinteni Istent, hiszen megközelíthetetlen. Keressétek inkább mindenben, mindenütt. Igen, talán ez lehet a szeretet megközelítésének a titka. Ha bennem van Isten és én Istenben élek, akkor talán a legkisebb az esélye annak, hogy szeretet nélkül élek. De nincs, nem lehetek teljes biztonságban, és bizonyosságban önmagammal. Ez természetes következménye szabad akaratomnak. Hogy soha ne merjem a magam állapotát biztonságban tudni, Isten kegyelme nélkül. Akiben találhatok megbocsátásra akkor is, ha rossz döntést hoztam. Bármilyen mértékű rossz döntést!
Még a bűnbánat idejét éljük. Kiüresíteni magam, hogy helye legyen a feltámadásomnak, hogy bűneimet ott bírjam, merjem hagyni a Golgotán, ahol Krisztus majd kimondja: „bevégeztetett”. Krisztus áldozata legyen életem határvonala is. Onnan kell felemelkednem, megújulnom, újjászületnem, hogy eljuthassak a feltámadásomra. A remény legyen az éltetőm, hogy megélhetem, a kegyelem által. Isten kiengesztelődése, irgalmas szeretete által. Amit magam képtelen voltam megtenni, sőt csak egyre inkább rontottam, azt Isten kegyelme pótolja ki. A szándék és a szándékolt cselekvés legyen elég nekem, ami a vetés művelete, az aratás dolgát hagyjam Istenre. Ő vigye végbe azt, mi dicsőségemre vezet.
Csak egy leprás volt, aki visszament Jézushoz hálát adni, csak egy tanítványa volt, aki elárulta Őt. Csak egy Ádám van, és csak egy Jézus. Elég egy ember a rosszra, elég egy ember a jóra is. Kik és kit választanak? Én kit választok? Akit követek, az vezet!
Jézus Krisztus, én téged akarlak választani, segíts, hogy döntésemben szikla szilárdan kitartani bírjak, vezess állhatatosságra, kitartásra, hogy melletted találhassam magam mindörökre! Ámen
