Képtelen bölcsességeket idéz Pál a zsidóknak.
Zsid 12,4-7.11-15 - Mert még nem álltatok ellen a vérontásig a bűn ellen vívott harcban, és elfelejtettétek a vigasztalást, amely nektek, mint fiaknak szól: „Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha büntet, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz minden gyermeket, akit magához fogad” [Péld 3,11-12G]. A fegyelemért szenvedtek. Mint fiakkal, úgy bánik veletek Isten, s melyik fiú az, akit apja nem fenyít meg? A fenyítés a jelenben nem látszik ugyan örvendetesnek, inkább elszomorítónak. Később azonban azoknak, akik általa megedződtek, az igazságosság békeszerző gyümölcsét adja. Ezért tehát feszítsétek ki lankadt kezeteket és ingadozó térdeiteket [Iz 35,3], és lábatokat szoktassátok egyenes járásra [Péld 4,26G], hogy a béna tag ne ficamodjon ki, hanem gyógyuljon meg! Békességre törekedjetek mindenkivel [Zsolt 34,15], és megszentelődésre, mert enélkül senki sem fogja meglátni Istent. Ügyeljetek arra, hogy senki se hanyagolja el Isten kegyelmét, nehogy a keserűségnek valamilyen hajtása felnövekedve zavart okozzon [MTörv 29,17G], és így sokan megfertőződjenek.
Mk 6,1-6 - Ezután kijött onnan, és elment a saját falujába. A tanítványai követték. Amikor szombat lett, elkezdett a zsinagógában tanítani. Sokan, akik hallgatták, csodálkoztak tanításán, és azt kérdezték: „Honnan vette ez mindezt? Milyen bölcsesség az, amely neki adatott? És milyen csodák történnek a keze által? Nem az ács ez, Mária fia, Jakab és József és Júdás és Simon testvére? Nem az ő nővérei vannak itt nálunk?” És megbotránkoztak benne. Jézus pedig azt mondta nekik: „Nem vetik meg a prófétát, csak a maga hazájában, a rokonságában és a házában.” Nem is tehetett ott egy csodát sem, csak néhány beteget gyógyított meg, kezét rájuk téve. És csodálkozott hitetlenségükön. Ezután bejárta a helységeket a környéken és tanított.
Képtelen bölcsességeket idéz Pál a zsidóknak. De pontosan azért, gondolom én, mert ők értik az ószövetség írásait, így a rájuk való hivatkozás nem idegen nekik. Valószínűleg a kontextus, amiben elhangzik Páltól, az új, az más.
Itt jut eszembe II. János Pál gondolata, az Új Evangelizációról: azt mondja, hogy ne várjon, ne akarjon senki sem új evangéliumot. Egyetlen evangélium, örömhír van, az, amit Jézus adott nekünk. Ha mi, európai emberek, keresztények az Evangéliumot elértéktelenítettük, vagyis, nem adtuk tovább kellő hitelességgel, nem bizonyultunk jó postásoknak, akkor bűnbánatot kell tartanunk, majd visszamenni a forráshoz, Jézushoz, és kérni, hogy lehelje ránk, Szentlelke által, újra érthetővé téve számunkra, hogy értsük, és érthetően tudjuk átadni a mai kor emberének az üzenetet. Boldog II. János Pál pápa Haitin, még 1983-ban megvilágosította, hogy értsük, miben kell újnak lenni evangelizálásunknak. De, úgy látszik, ahhoz, hogy őt megértsük is kellett 30 év(!), és közben a halála, és boldoggá avatása is: „az új evangelizáció új a lelkesedésében, új a módszereiben, új a kifejezésmódjában”. A kommunikációt kell Krisztusról aktualizálnunk.
Pál azt mondja, „elfelejtettétek a vigasztalást”. Már meg sem halljuk, én úgy hallom. Amikor a világ médiái, modern technikái mind pedig hallhatóvá is tehetnék a számunkra, csak arra kellene használnunk! De nem arra használjuk, mert nem arról szólnak a reklámok, amelyekbe bele veszünk, és el hisszük, hogy mire alkalmasak ezek az eszközök. Nem mosdatjuk meg lelkünkön keresztül azt, ami belénk hatol. A fordítógépünk nem működik, kikapcsoltuk.
Körülöttünk minden felöl a reklamáció, az elégedetlenkedés, a meg nem értés, a számonkérés hallatszik. Mindenki más hibás, oktalan, és kárunkra van, a mi szenvedésünkön keresztül gazdagszik. Pedig azt kellene meghallani, hogy „ne csüggedj el, ha büntet”. Ha büntet, mert büntetésnek érzem, akkor valamiért kijár az nekem. Nem a másik ember büntet, hanem az Isten, észre kell végre vennem. Persze, ahhoz magamba kell néznem, és nem a másikat oknak tekinteni. Isten a másik emberben is az akar lenni a számomra, amikor benne fenyítést mutat!
„A fegyelemért szenvedtek.” Magunkat kellene végre megfegyelmezni, kioktatni, és számon kérnünk. Bizony, ha mernénk, ráébrednénk, hogy mennyire fegyelmezetlenek vagyunk, és fegyelmezetlenségünkkel mennyi szenvedést, kínt okozunk másoknak. Nem azt kell számon kérni, hogy a másik kezdje már el, vegye már észre magát. Nekem kell észrevenni magam. Rajtam kell elkezdeni a változást.
Azt is megmondja Pál, hogy hogyan: „Békességre törekedjetek mindenkivel [Zsolt 34,15], és megszentelődésre, mert enélkül senki sem fogja meglátni Istent.” Azt mondja: „senki”. Se én, se más. Én vagyok a hibás, aki a mindenkiben benne vagyok, nem vagyok azokon kívül. Ne ámítsam magam!
„Ügyeljetek arra, hogy senki se hanyagolja el Isten kegyelmét”. Hogy ügyelhetek én erre? Hogyan vagyok, hogyan lehetek én felelős bárkiért? Amikor a személyiségi jogokról beszélnek minduntalan. Kérdés, hogy ezt, hogyan értem. A személyiségi jogaim között ott van az, hogy én, a Szentírás által Istent értsem, és érthető módon megéljem, és az ehhez való jogaimat kiköveteljem a világtól. Váltsam meg a jegyemet a villamoson, azt követeljem magamnak, ami jár, de azt adjam meg másnak, ami neki jár. Először a törvény által, majd a szeretet által. Amivel engem szeret az Isten, azt ne csaljam meg, és ne csúfoljam meg! Ennyi elég. Mert a szeretet magába foglalja a szelídséget, a tiszteletet, az inkább adni, mint kapni -t, az elfogadást, a befogadást, a segítőkészséget, a karitatív hozzáállást az élethez, a magam odaajándékozását másoknak és másokért, stb. Persze, érteni kell Jézust: „úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé! Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok!” [Mt 10,16]
„Mi az Istentől vagyunk. Aki ismeri Istent, hallgat ránk. Aki nem ismeri Istent, nem hallgat ránk. Így különböztetjük meg az igazság lelkét és a tévedés lelkét.” [1Jn 4,6]
Add meg nekünk Istenünk, hogy még ügyetlenségünk, erőtlenségünk és gyengeségünk is javunkra válhasson! Ámen
