Az élet ki ne takarja szemünk elől az Életet

Jel 22,1-7 - Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó volt, mint a kristály, és Isten és a Bárány királyi székéből fakadt [Zak 14,8]. Utcája közepén és a folyó mindkét partján az élet fája volt, amely tizenkétszer terem gyümölcsöt, minden egyes hónapban meghozza a maga gyümölcsét; és a fa levelei a nemzetek gyógyulására szolgálnak. Nem lesz többé átok a városon, hanem Isten és a Bárány királyi széke áll benne, és szolgái szolgálnak neki. Látni fogják az ő arcát [Zsolt 17,15], és homlokukon lesz az ő neve. Nem lesz többé éjszaka, és nem lesz szükségük lámpafényre, sem napfényre, mert az Úr, az Isten világosítja meg őket, és uralkodni fognak örökkön-örökké [Dán 7,18]. Akkor így szólt hozzám: „Ezek az igék valóban hitelesek és igazak, és az Úr, a próféták szellemeinek Istene küldte el angyalát, hogy megmutassa szolgáinak mindazt, aminek rövidesen meg kell történnie [Dán 2,28]. Íme, hamarosan eljövök [Zak 2,14]. Boldog, aki megtartja e könyv jövendölésének igéit!”

Lk 21,34-36 - Vigyázzatok hát magatokra, hogy el ne nehezedjen szívetek a tobzódásban és részegségben, s az élet gondjai között, és az a nap meg ne lepjen titeket hirtelen. Mert mint a csapda, úgy fog lecsapni mindazokra, akik az egész föld színén laknak. Virrasszatok tehát, és minden időben imádkozzatok, hogy megmeneküljetek mindattól, ami be fog következni, és megállhassatok az Emberfia előtt.”

Az élet ki ne takarja szemünk elől az Életet, aki maga a Krisztus. De Jézus az út is, aki megmondja, hogy hogyan maradhatunk úton: virrasztással, tehát éberséggel; imádsággal, vagyis a személyes Isten kapcsolat állandósult állapotában, amit úgy fejez ki, hogy „minden időben”. Mit ér, ha ezt az elmélkedésemet csupán okoskodásom szüli, de nem az imádságomból forrásozik, nem érzékelem, és nem figyelem, hogy e szavakkal, ma, az én életemben mit akar nekem mondani Jézus. Aki Isten, az Isten kinyilatkoztatása. Isten kinyilatkoztatása Jézusban pedig nem más, mint a köztünk élő Isten. Vagyis, többé nem rejtőzködik, hanem pontosan, és egészen feltárulkozik előttünk. A világba jött, hogy felismerhessük, megismerhessük; hogy egészen nyilvánvalóvá tegye számunkra az akaratát, célját, tervét. És mert a világba, teremtett valóságával így, az Isten teljesen azonosul, beleéli magát, egyértelművé akarja tenni, hogy az ember számára e világi létnél sokkal nagyobbat szánt. Türelmesen, mégis türelmetlenül, és minden időben aggódó, féltő szeretetével szövi át Isten a létet, az Ember jövőjéért, a világ életéért. Ezért mondja Jézus, hogy „vigyázzatok hát magatokra”! Az Atyában van felelőssége, és aggódása is az Emberért. Mert Az Atya, a Fiú és a Szentlélek szeretete egy, oszthatatlan. Ebbe a szeretetközösségben teremtetett az Ember, és ebben akarja Isten minden teremtményét megőrizni, megtartani, és beleszeretni. Mégsem úgy, hogy az csak önmagának legyen jó. Úgy akarja Isten, hogy a számára „jó”, az ember személyes megtapasztalásából, megtéréséből, megértéséből is legyen „jó”. Kettőjük szándékából, akaratából jöjjön létre az Isten és a képmására teremtett lény személyében és személyiségében az egység, ami öröktől fogva, és örökkön való egységben fejeződjön ki Isten - a legfönségesebb, és legmagasztosabb – dimenziói között. Egyszerűbben fogalmazva: Isten és ember szeretetegységéről van szó, ami ma misztikum, de hitünk által, mely Jézus Krisztusba vetett hitünk által lett Istenhitünk.

Benned vallom ezt, Szentháromságos Egy Igaz Isten! Ámen