Isten szolgálatára ítélni magam, kedvemre való.

Tit 2,1-8.11-14 - Te azonban azt hirdesd, ami a józan tanításnak megfelel. Az időseknek azt, hogy legyenek józanok, tisztességesek, megfontoltak a hitben, a szeretetben és a türelemben. Az idős asszonyok hasonlóképpen szent magaviseletűek legyenek, nem rágalmazók, nem a sok bor rabjai, hanem tanítsanak a jóra, oktassák a fiatal asszonyokat arra, hogy férjüket szeressék, gyermekeiket kedveljék. Legyenek ezenkívül megfontoltak, tiszták, háziasak, jóságosak, férjük iránt engedelmesek, hogy ne káromolják miattuk Isten igéjét. Az ifjakat ugyanígy buzdítsd, hogy józanok legyenek. Mindenekelőtt te magad légy példakép a jótettekben; a tanításban feddhetetlen és komoly. A szavad legyen józan, megcáfolhatatlan, hogy az ellenfél megszégyenüljön, mivel semmi rosszat sem tud mondani rólunk. Megjelent ugyanis Üdvözítő Istenünk kegyelme minden embernek, és arra oktat minket, hogy tagadjuk meg az istentelenséget és a világi vágyakat. Éljünk józanul, igazként, istenfélemmel ezen a világon, és várjuk a boldog reménységet, a nagy Isten és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének eljövetelét. Ő önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket jótettekre törekvő, tulajdon népévé [Ez 37,23; Kiv 19,5].

Lk 17,7-10 - Ki mondja közületek szolgájának, mikor az szántás vagy legeltetés után hazatér a mezőről: „Gyere gyorsan, ülj az asztalhoz?” Nem azt mondja-e neki inkább: „Készíts vacsorát, övezd fel magad és szolgálj ki, amíg eszem és iszom, azután ehetsz és ihatsz majd magad is”? Csak nem köszöni meg a szolgának, hogy megtette mindazt, amit parancsolt? Így ti is, amikor mindent megtesztek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: „Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt!”

Isten szolgálatára ítélni magam, kedvemre való. De miért lehet az? Mert hiszem, hogy életem nem az enyém. Nem tettem érte semmit, hogy legyek, hogy lehessek. De nem is tehettem, míg tudatom, erőm képtelenné tett rá, ám mégis vagyok. Ha csupán azért lennék, mert két ember szeretete erre a következményre vezetett, akár tudatlanságból, vagy értetlenségből, minden akaratlagossága nélkül is? Bizony elég megalázó volna, ha az ember léte csupán véletlen következmény volna. De, ha így lenne is, mi oka lenne az, hogy két lény biológiai képessége ilyen következménnyel járjon? Miért lenne élet, létezés, a természet körforgásos folyamata, és végeláthatatlansága? Lehetséges lehetne, hogy mindez csak a véletlen műve, érdektelenség, és hasztalan történés lenne? Erre rácáfolni látszik az, hogy az ember tudattal bíró lény, aki állapotát, létezését képes kutatni, értelmezni; sőt, a világ természetét, mely úgy tűnik, hogy mindez az embert szolgálja, - az ember - értékét növeli, és önmagát a létezés középpontjába helyezi. Így merül fel a kérdése az embernek, hogy mindez kinek állhat érdekében és miért?

Lám, láttatni bírja a természet, hogy minden mindennel összefügg. E függőség egy pontra irányítja a figyelmet, amely pontot egyetlen teremtett lény, Jézus Krisztus látott el olyan magyarázattal, melyre már korábbról, ezer évekről próbáltak próféták utalni. De az ember hitetlenül, vagy hittel – mégis önzésének, gőgjének engedve – de megcsalva hitét kihasznált, megcsúfolt, megalázott, elárult. Lássuk be, hogy ez nincs másként Krisztus óta sem. De, mert képtelen az ember szabadságának tiszteletben tartásával élni, ám tud mindezzel visszaélni, mások szabadságát sértve. De Isten dicsőségére mégsem mindenki!

Pedig nem látszik más magyarázat az életre, a mindenség létére, mint az, amit Isten kinyilatkoztatásával tudatni próbál az emberrel. „Azért vagy, hogy istenségem részeként legyél, örökké, mindörökké. Amihez más nem szükséges a részedről – te ember – mint az, hogy tiszteld teremtő akaratomat, mely a szeretet, az élet szeretete! Csak ne akard az „Isten”, a „szeretet”, és az „igazság” szavakat egyénileg értelmezni!”

Nem kérdezem Uram, hogy miért ez a Te akaratod. Annál jobban akarom szeretni a magam életét, és tisztelni azt, hogy szabad akarattal áldottál meg, hogy létezésemre vágysz, hogy fontos vagyok én a Te számodra. Igen, talán ezért, csupán, szeretetedre akarom válaszként adni szeretetemet. Szeretni akarlak úgy, ahogy az életemet is megengeded, hogy szeressem. Ezért adok hálát Neked, és megengedem, hogy úgy legyen életem, és azért, amiért és amíg Te azt jónak látod! Ámen