Eszembe jut Jézusnak a kérésről szóló intése

Jer 31,7-9 - Mert így szól az Úr: Ujjongjatok Jákobnak örömmel, és vigadjatok a nemzetek vezére miatt! Zendítsetek dicsérő dalra, és mondjátok: „Szabadítsd meg, Uram, népedet, Izrael maradékát!” Íme, én elhozom őket észak földjéről, és összegyűjtöm őket a föld pereméről; lesz közöttük vak és sánta, várandós és szülő asszony egyaránt; nagy gyülekezetként térnek vissza ide. Sírva jönnek majd, és könyörgések közepette hozom őket; vízfolyásokhoz vezetem őket, egyenes úton, melyen nem botlanak meg; mert atyja lettem Izraelnek, és Efraim az elsőszülöttem.”

Zsid 5,1-6 - Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és az emberekért rendelnek az Istennel kapcsolatos dolgokban, hogy Isten elé vigye ügyeiket, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért. Részvéttel tud lenni a tudatlanok és tévelygők iránt, mert ő maga is körül van véve gyöngeséggel, s így, miként a népért, úgy önmagáért is áldozatot kell bemutatnia a bűnökért. Erre a tisztségre senki sem választja önmagát, hanem akit Isten hív, mint Áront. Így Krisztus sem önmagát dicsőítette meg, hogy főpappá legyen, hanem az, aki azt mondta neki: „Fiam vagy te, ma szültelek téged” [Zsolt 2,7]. És ahogy más helyen is mondja: „Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint” [Zsolt 110,4].

Mk 10,46-52 - Ezután megérkeztek Jerikóba. Amikor kiment Jerikóból tanítványaival és a nagy sokasággal, a vak Bartímeus, Tímeus fia az útfélen ült és kéregetett. Amint meghallotta, hogy a Názáreti Jézus az, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid Fia! Könyörülj rajtam!” Sokan leintették őt, hogy hallgasson. Ő azonban annál jobban kiáltozott: „Dávid Fia! Könyörülj rajtam!” Jézus megállt és megparancsolta, hogy hívják őt eléje. Erre odahívták a vakot, ezekkel a szavakkal: „Bízzál! Kelj föl, hív téged!” Mire az ledobta a felső ruháját, felugrott és odament hozzá. Jézus megszólította és megkérdezte: „Mit akarsz, mit cselekedjek neked?” A vak azt felelte neki: „Mester! Hogy lássak!” Jézus erre azt mondta neki: „Menj, a hited meggyógyított téged.” Erre azonnal látni kezdett, és követte őt az úton.

Eszembe jut Jézusnak a kérésről szóló intése: „Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok.” [Jn 15,7] De, azért nem baj, hogy a kérésem mögé gondolok; hogy mikor teljesülésbe megy, mit fogok kezdeni azzal. Ha megadatik a kérésemre a válasz, talán arra való, hogy kövessem Őt! Képes vagyok rá, hogy ne úgy járjak, mint a gazdag ifjú. „Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben, aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára az elszomorodott és leverten távozott, mert nagy vagyona volt.” [Mk 10,21-22] A mai evangéliumban pedig azt mondja Jézus, „Menj, a hited meggyógyított téged.” Az pedig követte őt az úton!

Lám, a hit cselekvő, utat tör magának mások kishitűségén keresztül is. Nemde így van ez a kiválasztottsággal is? Amint Pálnál olvasom: „Erre a tisztségre senki sem választja önmagát, hanem akit Isten hív, mint Áront.” A kettős feladat, amit Jézus cselekvő életéből is kiolvashatunk: a meghívás és az emberekkel való törődés. Láthatjuk, hogy a kiválasztottság nem hatalom-függő. Amit úgy is értek, hogy nem okvetlenül kell, hogy a hatalom azt elismerje; és a hatalom alatt értsük bátran a klérust is, akinek keze meg van kötve egy „önmaga által” kreált törvényességgel. De Isten elhívása, ha úgy tetszik: szeretet törvénye, nem hatalomtűrő, hatalomtisztelő.

Azonban egy bizonyos, hit kell hozzá, hogy a kiválasztottságot magamra venni eltűrjem; ne ágáljak ellene, ne utasítsam vissza, ám ne is éljek vissza azzal. Vagy, mert felismerem Istentől kiválasztottságomat, ne követeljek mellé hatalmat, rangot, emberektől elismerést. A hit mellé viszont, társítani kell az imádságos lelkületet, hogy megérthessem mire szól kiválasztottságom. Mit vár tőlem Isten, vagy, mire kér, mire jelölt meg!

Uram, Istenem, Te tisztíts meg a magad igazságának, elrendelésének, szentségi áldásodnak, hogy kiválasztottságom elfogadása és teljesítése mellett eltörpüljenek bűneim! Ámen