A halhatatlanok fényességében van reményem.

2Kor 9,6-10 - Azt mondom: Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan eltökélte szívében, ne kedvetlenséggel vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozót szereti [Péld 22,8G]. Isten pedig elég hatalmas, hogy minden kegyelmét bőven árassza rátok, hogy mindig, mindennel teljesen el legyetek látva, és bőven teljék minden jótéteményre, amint írva van: „Bőven adott a szegényeknek; igazsága fennmarad örökkön-örökké” [Zsolt 112,9]. Aki pedig magot ad a magvetőnek, és kenyeret nyújt eledelül [Iz 55,10], megsokasítja majd a ti vetéseteket is, és megszaporítja igazságotok gyümölcsét [Óz 10,12G].

Zs 111 - Boldog az az ember, aki az Urat féli, és nagy tetszését leli parancsaiban! Utóda hatalmas lesz a földön, áldott lesz az igazak nemzedéke. Dicsőség és gazdagság lesz házában, és igazsága mindörökre megmarad. Világosságként ragyog fel a sötétségben az igazaknak az irgalmas, a kegyes, az igaz. Jó annak az embernek, aki könyörül és kölcsönt ad, aki a törvény szerint intézi dolgait, mert az soha meg nem inog. Örökké emlékezetben marad az igaz, rossz hírtől nem kell félnie. Erős a szíve, bízik az Úrban, rendületlen a szíve, nem fél, amíg le nem nézheti ellenségeit. Osztogat, adakozik a szegényeknek; Igazsága örökre megmarad, hatalma dicsőségesen emelkedik. Látja a bűnös és bosszankodik, fogát csikorgatja és emészti magát. A bűnösök kívánsága meghiúsul.

Jn 12,24-26 - Bizony, bizony mondom nektek: ha a földbe hullott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad, de ha meghal, sok termést hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, és aki gyűlöli életét ezen a világon, megőrzi azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Azt, aki szolgál nekem, meg fogja tisztelni az Atya.

A halhatatlanok fényességében van reményem. Mert érzem, élem, és hálával szemlélem, örömömet lelem abban, hogy „Isten pedig elég hatalmas, hogy minden kegyelmét bőven árassza rátok, hogy mindig, mindennel teljesen el legyetek látva, és bőven teljék minden jótéteményre”. Pedig nem nézek távolabbra, csap parányi életemre, bűnös állapotomra, és, hogy mindennek ellenére mégis pazarlón ontja, szüntelen kegyelmét, jóságát, szeretettel sóvárogva rá, hogy megmentésemre tett minden kísérlete ne legyen haszontalan. A csoda számomra az, hogy megtapasztalom azt is, hogy mind ez nem kiváltságom, mert minden emberre egyformán tekint. Ellenben azt fájlalom, mikor a gőg, a kishitűség, a bűn, látva, önkénytelenül, meggondolatlanul, slendrián, hanyag és felelőtlen módon lemond róla, vagy visszautasítja, esetleg fel sem éri, hogy mekkora értéket taszít el magától. Csak, mert számára nem érték, az öröklét, a megbocsátás, a bűneinktől, és önmagunk szükségleteitől való függetlenedésünk lehetősége. Hitetlenül tagadják a lehetőségét, esélyét, mert e világ zárja be őket.

Kegyelem az is, ha felismerhetjük, hogy ködbe zárt világban élünk - ha nem tudunk, mert nem merünk az idő, és dimenziók szabta világunkon túlra tekinteni. Csak hisszük, hogy nem az. Mert ezt elhinni számunkra ma kedves, kényelmes, felszabadító. De, nincs baj, csak nem látunk jól, tisztán, mert nem láthatunk. Szent Pál mondja: „Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek.” [1Kor 13,12] Nehéz, vagy egyszerűen nem akarjuk elhinni? Az is lehet, hogy nem merjük elhinni? Eközben káprázatot keltünk, csak a magunk számára, hogy ne keljen gondolkodnunk, kérdéseinkkel szembenézni, és olyan válaszokkal szembesülni, melyekkel nem szeretnénk. Önimádat az életünk, és végül szerencsétlenségünk lehet, ha belenyugszunk. Azt képzeljük el, amit szeretnénk, és azt szeretnénk, ami számunkra kedves, kényelmes, tetszésünkre van. Pedig van, lenne kézvezetőnk, ami bölcsességünket szolgálja – igaz, hogy nem mindig kellemes, kényelmes, kedvünkre való. De, ami bűn az akkor is az, ha elhazudjuk – sőt (!), de jóra való, ha beismerjük. Még azt sem követeli tőlünk az élet, hogy jobbakká legyünk, elégséges már az is, ha a rosszat útáljuk, elutasítjuk, és a jónak szeretetét pátyolgatjuk magunkban. Vágyaink, eledelünk, és szándékunk, ha jóra kész, már tettünk valamit szeretteinkért, önmagunkért is, akik olykor ellenségünk is. Nem hisszük, ugye? Csak bátran kacagjuk, nevessük ki magunk, hogy mondhassuk végre: jól vagyunk! De az ölelést, a mellettünk állótól, akkor se sajnáljuk. És higgyük, merjük elhinni, hogy ebből a ködből kikerülhetünk, egyszer vége lesz, és akkor az ölelésért egyszer még mi is hálát adunk, mely kiemel a világosságra!

Nem kell, nem szabad mindig, csak az érzékszerveinkre hallgatni, illetve van egy hetedik érzékszervünk is, a megérzés, a lélek, melyet a hitünk növel, tart ébren, és fejleszt. Ne hagyjuk, hogy pont az elkorcsosodjon. Ízlelésünk, szaglásunk, látásunk, tapintásunk, hallásunk, tudásunk változik, az ingerek, érzékelések, tapasztalatok, tehát külső hatások alapján, de az öregedés által is, ami által csökkennek érzékeléseink, kopnak. Ellenben egyetlen érzékszervünk van, ami az idők múlásával erősödhet, és talán pótolhatja testi érzékszerveink gyengülését, és ez pontosan a lélek érzékenysége. Ha, gondoskodunk arról, hogy lelki érzékelésünk, a tágabb, a túlvilág felé kitárulkozni bírjon, és felfogja az onnan érkező ingereket, bátorításokat. Már ahhoz is hitre van szükségünk, hogy elhiggyük, hogy arra az érzékszervünkre szükségünk van! De ehhez van talán szükségünk a legnagyobb alázatra, szelídségre. Fel kell ismernem, hogy önmagam mennyire parány és sérülékeny, befolyásolhat, és félrevezethető vagyok. Miközben a világ, az engem körülvevő világ milyen pazarlóan, nagyvonalúan gazdag: gyönyörű, nálam nélkül is, és mégis értem. Szép, gondoskodó, önfenntartó, regenerálódásra képes, megismételhetetlen, meglepő, csodálatot keltő, törvényszerű, és ugyanakkor minden törvény felett álló, és mégis teremtmény, ahogy magam is az vagyok.

Add, engedd nekem Uram, hogy erre minden percben, minden percemben képes legyek rácsodálkozni, érte Neked hálát adni, megköszönni, és érte dicsőíteni téged – nem csak szóval, de tisztelettel, és minden tettemmel is. Ámen