Mik 2,1-5 - Jaj azoknak, akik hiábavalóságot terveznek, és gonoszat forralnak fekvőhelyükön; akik hajnalhasadtával végrehajtják gonosz terveiket, mert kezüknek hatalmában van. A szántóföldeket megkívánják és erőszakkal elveszik, a házakat elrabolják; erőszakosan bánnak a férfivel és háznépével, a gazdával és birtokával. Ezért így szól az Úr: „Íme, én erre a nemzetségre veszedelmet hozok, melyből nem vonjátok ki majd nyakatokat; és nem jártok majd fennhéjázva, mert felette gonosz idő lesz ez! Azon a napon majd példázatot költenek rólatok, és siratóéneket, amely így szól: „Teljesen ki vagyunk fosztva, népem osztályrésze gazdát cserél, senki nem adja vissza, mezőink a fosztogatók zsákmányai lettek.” Ezért nem lesz senkid sem, aki kötéllel osztályrészt mérjen ki neked az Úr gyülekezetében.”

Mt 12,14-21 - A farizeusok pedig kimentek és tanácskozni kezdtek ellene, hogy hogyan veszítsék el őt. Jézus tudta ezt, ezért eltávozott onnan. Nagy tömeg követte őt, és ő mindegyiküket meggyógyította, de figyelmeztette őket, hogy ne árulják el őt, hogy beteljesedjék az ige, amit Izajás próféta mondott: „Íme, a szolgám, akit választottam, a kedvencem, akiben lelkem tetszését találta. Rá adom a Lelkemet, és ő ítéletet hirdet a nemzeteknek. Nem vitázik és nem kiált, senki sem hallja a tereken a hangját. A megroppant nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja el, míg győzelemre nem viszi az ítéletet. Az ő nevében reménykednek a nemzetek [Iz 42,1-4].

Jézus tudta, hogy az ember mi mindenre képes, hogy mennyire sajnálatra való, amikor önmagáért való. Amikor még azzal sem hajlandó számolni – pillanatnyi érdeke védelmében – hogy ítéletet von magára. Nem csak, hogy bűnre képes, de tudatosan bűnre késztető is, magával ránt másokat is, csak, hogy hitesse magával, is, hogy helyes az, amit tesz.

És akkor, az Isten szolgája, választotta, „nem vitázik, és nem kiált, senki sem hallja a tereken a hangját”. Ennyire megértő, elnéző Isten, csak mert az embernek szabad akarata van rá, hogy akár a rosszat is válassza? Látom, hogy az Isten nem az idő tengelyébe szorult kicsinyes gondolkodású, nincs szüksége rá, hogy a pillanatot mentse meg, Ő nagyban gondolkodik. Nem önmagát akarja megmenteni, hanem az Embert, minden embert. De úgy, hogy még a megroppant nádat sem töri el, megengedi, hogy meggyőzze magát, jobb belátásra bírja magát, a hit kegyelme által; vagy? Igen, ha döntésem az, akkor veszni is hagy. Mi az, hogy vesztes is lehetek? Az, amikor döntésem szeretet nélküli, Istentelen, önző, magam érdekének fölé helyezése minden más érdeknek. Érdektelenségem Isten szándéka iránt, akarata iránt.

Akkor Isten magamra hagy, tovább megy, szótlanul, szánalommal, szomorúan, de máshol, és másnak gyógyítja meg lelkét, aki kívánja, aki óhajtja, aki igényli tőle! De úgy, hogy véletlenül sem oltja el „a pislákoló mécsbelet”. A legkisebb hit, és remény szikrája is elég Isten számára, hogy az ember életét megváltoztassa, szeretetével, irgalmával, kegyelmével. „Az emberi lélek mélyén Isten belénk helyezte a hitet, reményt és szeretetet, még ha természetes szinten is. Megkeresztelkedésünk után ezek az adományok kiolthatatlan tűzzé válhatnak bennünk. Mégis kiolthatjuk ezt a tüzet, ha gondatlanul kitesszük a zabolázatlan önzés, világiasság, szkepticizmus és állandó kétkedés szeleinek és hullámainak. Mindegy, hogy milyen messzire sodródtunk, ha egyszerűen Jézushoz fordulunk, meglátjuk, hogy Ő már régóta kész ránk tekinteni.” (P. Shawn Aaron LC)

Ez az, ami reményt adhat nekünk, hogy míg életünk lángja pislákolhat, változtatásra is van esélyünk, megváltoztathatjuk minden addigi hibás döntésünket! Istenem, tudom, hogy Te partnerem vagy abban, hogy a jót tenni lehessek képes, add nekem bölcsességedet, éles látásomat, hogy minden döntésemben felismerjem mi a jó, és mi a helyes. Tied akarok lenni, dicsőségedet akarom szolgálni! Ámen