Tegnap, egy missziós felkészítésben vettünk részt.
ApCsel 28,16-20.30-31 - Mikor aztán megérkeztünk Rómába, megengedték Pálnak, hogy magánházban lakjon katonai őrizet mellett. Harmadnapra összehívta a zsidók főembereit. Amikor összegyűltek, így szólt hozzájuk: „Testvérek, férfiak, nem tettem ugyan semmit sem a nép vagy az ősi szokás ellen, mégis megkötözve adtak át Jeruzsálemben a rómaiak kezébe. Miután vizsgálatot tartottak ügyemben, el akartak bocsátani, hisz nincs semmi főbenjáró vétkem. Mivel azonban a zsidók tiltakoztak, kénytelen voltam a császárhoz fellebbezni. Nem azért, mintha vádolnám valamivel nemzetemet. Emiatt kértem, hogy lássalak titeket és beszéljek veletek. Ezek a kötelek ugyanis Izrael reménysége miatt vesznek körül engem.” Ő pedig két álló esztendeig ott maradt bérelt szállásán, és fogadta mindazokat, akik hozzá betértek. Közben hirdette Isten országát, s bátran és akadálytalanul tanított Urunkról, Jézus Krisztusról.
Jn 21,20-25 - Amint Péter hátrafordult, látta, hogy jön utána az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán a keblére borult, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged elárul?” Amikor tehát Péter meglátta őt, megkérdezte Jézustól: „Uram, és ő?” Jézus azt felelte neki: „Ha azt akarom, hogy maradjon, amíg eljövök, mit törődsz vele? Te kövess engem!” Ezért a testvérek között elterjedt a szóbeszéd, hogy az a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta neki: „Nem hal meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy maradjon, amíg eljövök, mit törődsz vele?” Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz mindezekről, és aki ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Van még sok egyéb is, amit Jézus tett, amelyeket ha egyenkint mind megírnának, úgy gondolom, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.
Tegnap, egy missziós felkészítésben vettünk részt. A végén a püspök atya, mielőtt megáldott volna bennünket, Szent Pál közbenjáró szeretetét kérte a missziós feladatunk végzésének sikeréért. Bizony, Ő, telve volt a Szentlélek kegyelmével, olyan erővel, elszántsággal, vagyis hittel tudta hirdetni Krisztust, minden okoskodás, bölcselkedés, de mégis tudatos állhatatossággal, hogy az irigylésre méltó, vagy legalább is, követésre bátorító. Csodálattal nézem őt, és szeretnék hozzá hasonló lelkülettel lenni, Krisztusért, az Istenért.
Megtalálni minden helyzetben azt, vagyis feltalálni magam, hogy ott és akkor Isten váljon – válhasson - valóra azok számára, akik között vagyok éppen. Bölcsesség lelke, alázat lelke, szelídség lelke, mindenen áthatoló Isten lelke vegyen birtokba, hatalmasodjon el, törjön utat bennem, aki alázatos szolgálatára bírom magam, egészen megengedőn a hitemben, hogy képlékennyé váljak az Ő tenyerén, mint gyurma, vagy még inkább, mint kenyértészta. Tudva, hogy bűneim méltatlanságától szenvedésem sem lehet olyan, ami visszatart attól, hogy Isten szeretete átkeljen rajtam, és áradhasson. Mert nem bűneimnek élek, hanem Krisztusnak, Aki Isten legalázatosabb szolgája, emberi mivoltában. Aki egészen arra a teljességre tudta engedni, megengedni alázatában önértékét, hogy minden evilági értékét érdemtelennek bírta tartani, és életében, de halálában is az Atya szeretete győzedelmeskedhessen énje ellenében, másokért, mindegyikünkért, az egész világért váltságul! Így próbálom a magam számára plasztikusabbá tenni azt a gondolatot, amit Jézus úgy fogalmaz, hogy „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” [Jn 15,13]. Hozzád hasonulni segíts engem Uram, míg végül egészen Veled azonossá nem lehetek az üdvösség kegyelmében! Ámen
