Amin megakad a szemem a mai tanításból

ApCsel 11,19-26 - Azok pedig, akik az István miatt kitört üldözés elől szétszóródtak, elmentek Föníciáig, Ciprusig és Antióchiáig, de nem hirdették az igét senki másnak, csak a zsidóknak. Volt azonban közöttük néhány ciprusi és cirenei férfi, akik, mikor eljutottak Antióchiába, a görögökhöz is beszéltek, hirdetve az Úr Jézust. Az Úr keze velük volt, úgyhogy a hívek nagy számban tértek meg az Úrhoz. Hírük eljutott a jeruzsálemi egyház fülébe, ezért elküldték Barnabást Antióchiába. Amikor odaérkezett és látta Isten kegyelmét, megörült, és mindnyájukat arra buzdította, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban, mert derék férfi volt, telve Szentlélekkel és hittel. Nagy tömeg csatlakozott az Úrhoz. Barnabás azután elutazott Tarzusba, hogy felkeresse Sault, és mikor megtalálta, elhozta Antióchiába. Egy álló esztendőn át jelen voltak az összejöveteleken, s nagy tömeget tanítottak. Antióchiában nevezték először a tanítványokat keresztényeknek.  

Jn 10,22-30 - Jeruzsálemben elérkezett a templomszentelés ünnepe. Tél volt. Jézus a templomban járt, Salamon tornácában. A zsidók körülvették őt, és azt mondták neki: „Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan!” Jézus azt felelte nekik: „Mondtam nektek, de nem hiszitek. Tanúskodnak rólam a tettek, amelyeket Atyám nevében művelek, de ti nem hisztek, mert nem vagytok az én juhaim közül valók. Az én juhaim hallgatnak szavamra; én ismerem őket, ők pedig követnek engem, és én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket a kezemből. Amit Atyám nekem adott, az mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki az Atya kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.”  

Amin megakad a szemem a mai tanításból: „Mondtam nektek, de nem hiszitek.” Jézus mindjárt arra is rámutat, hogy miből ered ez a hitetlenségük: „mert nem vagytok az én juhaim közül valók.”

Azt mondja Pál Ferenc atya, hogy előbb van a bizalom, majd a hit, amiből lesz a meggyőződés („Először döntünk a bizalomról, végül pedig elköteleződünk az út során kialakult meggyőződésünk mellett.” – Pál Ferenc, Természetes spiritualitás c. könyvéből idézet) Mivel van valójából bajunk? A hitünkkel vajon, vagy a bizalommal? Vagy talán az ismereteinkkel, tudásunkkal akadunk el?

Olvasom a Magyar Katolikus Lexikonban: van egy szó, amit úgy tűnik, hogy mi, felnőtt keresztények, még nem fedeztünk föl. És ez, a „katekézis: a hívők bevezetése a keresztény élet egészébe a keresztény tanítás rendszeres átadásával. Az elnevezés 1990-ig katekézis helyett a hitoktatás szó volt.”

„A Gravissimum educationis zsinati dokumentum útmutatásai alapján 1970 után sorra jelentek meg a katekézist szabályozó, gyakorlatiasabb szempontokra is figyelő szentszéki „direktóriumok”. Ezek előírták: a katekézis legyen kérügmatikus, azaz ne hitrendszert akarjon átadni, hanem az evangéliumot hirdesse; antropológiai és perszonalisztikus, azaz a kereső ember kérdéseire adjon eligazító válaszokat; közösségi, azaz a különféle közösségekben élő embernek adjon segítséget az Egyház közösségében kapott ismeretekkel és kegyelmi erőforrásokkal; vegye figyelembe a szekularizációt, azaz mutassa be, hogy az adott kor embere sem idegenedik el a földi és társadalmi céloktól, ha keresztény hite szerint rendezi be életét; neveléscentrikus legyen, azaz vegye figyelembe az életkori sajátosságokat. - Az Egyház szándéka szerinti katekézis tehát nem csak a gyermekek hitoktatását jelenti, hanem átfogja az egész emberi életet, s egyben katekumenátus jellegű. A zsinat után minden pápai konferencia létrehozta saját hitoktatási bizottságát, s az egyházmegyékben a megfelelő regionális intézményeket.”

A „kérügmatikus” kifejezésre, meghatározásra Erdő Péter érsek úr hívja fel a figyelmemet, a januári beszédében, amelyet az egri országos lelkipásztori teológiai napok megnyitóján mondott, amit már az ősszel megtartásra kerülő püspöki szinódushoz kapcsolva, „az új evangelizáció a keresztény hit átadására” jegyében tartottak meg.

És egy másik eseményt is ideidéznék: „2012. április 26-án, a ráckevei Katolikus Kör kérésére tartott előadást dr. Veres András szombathelyi püspök az új evangelizációról Ráckevén. A XVI. Benedek pápa által meghirdetett evangelizációs feladat az Európában és különösen hazánkban jelentkező elvallástalanodásra adott válasza az Egyháznak. Magyarország sajnos negyedik helyen áll a szekularizáció terén, a népszámlálások során egyre többen vallják, hogy nincs vallásuk.” A püspök úr beszédében ezeket mondta: „Szomorú, hogy még a magukat keresztényeknek vallók is sokszor csak a templomban, egyes megnyilvánulásaikban élik meg a vallásosságukat, hitük nem hatja át az egész életüket, minden cselekedetüket.” „A keresztény embereknek el kell jutniuk arra a szintre, hogy felnőtt fejjel, dogmatikus, megalapozott és kikezdhetetlen hittel álljanak példaként az életben, hogy valóban kovász, só és világosság lehessenek az elvallástalanodó világban.

Az új evangelizáció középpontjában maga Isten áll, aki adja a hitet, aki mindenkit meghív a szeretet közösségére, aki minden embert üdvözíteni akar. Innentől már csupán a mi döntésünk, hogy részévé válunk-e az üdvösségnek, részt vállalunk-e a világ megkeresztelésében. Istené a főszerep, az ember csak segíteni tud az új evangelizációban, amire a küldetést maga Jézus adja, példát mutat és saját evangelizációs küldetését osztja meg velünk. A mi tanúságtételünk kell, legyen az új evangelizáció alapja, nem erőszakosan, hanem életpéldánkkal kell megkülönböztetés nélkül mindenkinek közvetítenünk Istent.”

Ha hiszek, hitemet fel kell ismernie a világnak! Úgy, hogy a hit által van életem, mely meggyőző, és tiszteletet követel. No nem divattá akarjuk tenni vallásosságunkat, nem is a vallásosságunkon kell legyen a hangsúly, hanem hitünkön, mely Istenről szól, Aki életünkké lett!

XVI. Benedek pápa felismerve a világ problémáinak gyökerét, hirdette meg a Hit évét, 2012 október 11-vel kezdődően, amire rákészülni, ráhangolódni ad feladatot, mikor a 12 apostol mintájára, 12 európai nagyvárosnak ad feladatot, amikor az Új Evangelizációra buzdít. E 12 nagyváros egyike Budapest! Feladatunk, küldetésünk van! A világ számára szóló küldetésünk, melyet Péter utódja megbízásából az, nekünk keresztényeknek. A pápa világlátásából eredően, ez a felhívása nem csupán nekünk, katolikusoknak szól, hanem minden keresztényhez. Küldetése: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket!” [Mt 28,19] Új evangelizációra buzdít, a keresztény hit továbbadása érdekében, minden hívő keresztényt!

Indulnunk kell, de indulatunkhoz készüljünk fel úgy, hogy hitünk ismeretekben legyen teljes, ami biztonságot adhat evangelizálásunkhoz. Ide idézném a pápa Porta fidei – A hit kapuja címmel megjelent apostoli levelének egy gondolatát, ahhoz, hogy elhiggyük magunkról, hogy hozzánk szól: „A bűnösöket is magába foglaló Egyház viszont egyszerre szent és mindig megtisztulásra szorul, ezért szüntelenül a bűnbánat és megújulás útját járja. … jóllehet árnyékszerűen, mégis hűségesen kinyilvánítsa a világnak, míg végezetül teljes világosságában megmutatkozik.”

A mai világ sem lehet méltatlan múltjához, de felelősséget kell vállalnia jövőjéért, hogy ne legyen a jelen elviselhetetlen, sőt: élhetővé váljon!

Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, ezért helyezem Beléd bizalmamat, irgalmad az, mi üdvösségembe vetett reményemet nem engedi csillapodni. Segíts nekem, hogy ezt a reményt tudjam átörökíteni azoknak, akik szükségét érzik, ahogy magam is! Ámen