Két gondolat üt szöget ma fejembe
Bír 13,2-7.24-25a - Volt azonban egy córai, Dán-nemzetségbeli ember, név szerint Mánue. Felesége meddő volt, de az Úr angyala megjelent neki és így szólt hozzá: „Te meddő vagy és nincs gyermeked; de foganni fogsz és fiút szülsz. Óvakodj tehát attól, hogy bort és szeszes italt igyál, vagy valami tisztátalant egyél. Ha fogantál és megszülted a fiút, borotva ne érintse fejét, mert Isten nazírja lesz gyermekségétől és anyja méhétől. Ő kezdi majd megszabadítani Izraelt a filiszteusok kezéből.” Erre az asszony elment férjéhez, s azt mondta neki: „Isten egyik embere jött hozzám, de külseje olyan volt, mint egy angyalé: igen félelmetes. Amikor megkérdeztem, kicsoda, honnan jön és mi a neve, nem akarta megmondani nekem, hanem ezt felelte: „Íme, foganni fogsz és fiút szülsz: óvakodj attól, hogy bort és szeszes italt igyál, s valami tisztátalant egyél, mert a gyermek Isten nazírja lesz gyermekségétől fogva, anyja méhétől egészen halála napjáig.” Meg is szülte a fiút és elnevezte Sámsonnak. Aztán a gyermek felnövekedett, s az Úr megáldotta, és Dán táborában, Córa és Estaol között kezdett vele lenni az Úr lelke.
Lk 1,5-25 - Volt Heródesnek, Júdea királyának napjaiban egy Zakariás nevű pap, Ábia papi osztályából. A felesége Áron leányai közül volt, és Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak Isten előtt, feddhetetlenül éltek az Úrnak minden parancsa és igazsága szerint. De nem volt gyermekük, minthogy Erzsébet magtalan volt, és már mindketten előrehaladott korban voltak. Történt pedig, hogy amikor osztályának rendjében szolgálatot teljesített az Isten előtt, s a papi szolgálat rendje szerint sorsvetés útján rá került a tömjénezés sora, bement az Úr templomába, miközben az egész népsokaság kívül imádkozott az illatáldozat órájában. Akkor megjelent neki az Úr angyala, és megállt a tömjénoltár jobb oldalán. Ennek láttára Zakariás zavarba jött, és félelem szállta meg őt. Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Zakariás, mert meghallgatást nyert könyörgésed; feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és a nevét Jánosnak fogod hívni [Ter 17,19]. Örömed és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésén. Mert nagy lesz az Úr előtt; bort és részegítő italt nem iszik [Szám 6,3; Bír 13,4], és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat fog Urukhoz, Istenükhöz téríteni. Illés szellemével és erejével fog előtte járni, hogy az atyák szívét a fiakhoz fordítsa [Mal 3,23-24], a hitetleneket pedig az igazak okosságára, s így alkalmas népet készítsen az Úrnak.” Ekkor Zakariás megkérdezte: „Hogyan győződjem meg erről? Hiszen én öreg vagyok, és a feleségem is előrehaladott már napjaiban.” Az angyal ezt felelte neki: „Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok, és azért küldtek, hogy beszéljek veled, és ezt az örömhírt meghozzam neked. De íme, megnémulsz, és nem tudsz beszélni addig a napig, amikor ezek megtörténnek, mivel nem hittél szavaimnak, amelyek a maguk idejében beteljesednek.” Ezalatt a nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy késik a templomban. Amikor pedig kijött, nem tudott szólni hozzájuk, és megértették, hogy látomást látott a templomban; ő pedig intett nekik és néma maradt. Amikor azután elteltek szolgálatának napjai, visszament a házába. E napok után Erzsébet, a felesége méhében fogant, s elrejtőzött öt hónapig, mondván: „Így cselekedett velem az Úr ezekben a napokban, amikor rámtekintett, hogy elvegye gyalázatomat az emberek előtt.”
Két gondolat üt szöget ma fejembe: a „nazír” és a „rám tekintett, hogy elvegye gyalázatomat az emberek előtt.”
A nazír (héb. 'elkülönített, fölszentelt'): Istennek szentelt ember az Ószövetségben. - Eredetileg Isten választottja, akinek küldetése teljesítése érdekében bizonyos dolgoktól (L.: Bír 13,14; Ám 2,11; 1Sám 1,11) tartózkodnia kellett. (MK lexikon). Sámson – a Biblia szerint – ilyen volt. De, hogy ide került – a mai liturgia tanítói részébe – Sámson története mellé Keresztelő János fogantatásának a története, joggal mondhatom, hogy Sámson és János között párhuzamot von Egyházunk! János is nazír volt, választott, küldetéssel. Csak ne higgyük azt, hogy Isten rendező természete, rendszeretete kimerül abban, hogy berendezze a világba Jézus születését, és aztán többé már nem törődik a világgal. Ahogy tenné ezt egy ember, aki azt mondaná: itt van a fiam, én már elég öreg vagyok ahhoz, hogy bátorságot vegyek arra, hogy csak csupán az egzisztenciám megtartásával foglalkozzam, és elvárjam fiamtól, hogy a magamnak megszerzett egzisztenciámat ápolja, tisztelje, és szolgálja. Jézus tanításában nem erről tesz tanúságot, nem ilyennek mutatja be az Atyát! Sietve hívok mindenkit, tartsunk önvizsgálatot, önértékelést: vajon Isten engem is nazírnak teremtett, vagy ismerek olyan személyt, aki nazír adottságokkal rendelkezik? Ha nem ismertem fel még ilyen személyt, akkor alázzam meg magam, és alázattal nézzek körül magam körül, mert kell lenni mindegyikünk életében olyan személynek, aki Isten kiválasztottja, és küldetése van hozzám, és még sokakhoz. Merjem megérinteni, megszólítani, bátorítani, rá figyelni.
Akkor, Jézus korában, úgy tűnik, gyalázatnak számított, ha az asszony nem lehetett anyává! Hova torzult el azóta a világ?! A nő méltósága veszik el ma, vagy csak átalakul? Érdemes lenne erről a nőknek elmélkedéseket folytatni, önmaguk minőségét értékítélet alá vonni, és feltenni azt a kérdést is - önmaguknak elsősorban, de az egész társadalom felé is, hogy mit is szeretnének érteni egyenjogúságon, vagy egyáltalán, az egyenjogúság a valós érdekük, vagy szeretnének újra matriarchális társadalmat? A férfitársadalom részére pedig bizony lehetne azon eltűnődni, elmélkedni talán, ha a nő tisztelete, méltósága helyére kerülne, és az anyaság értékké válna újra, akkor nem értékelné-e fel a férfi szerepét is? Úgy tűnik nekem, hogy mára semmi sincs már a helyén kezelve; az Ember leminősítette önmagát, és leminősíti önmagát folyamatosan. Egyre inkább úgy tűnik, hogy értékvesztett társadalmakat építünk, a zavarosban bárki kedvére halászhasson. És lám, egyre inkább eluralkodóban a káosz. Hatalmak és hatalmasságok körül forog minden, és ez a hatalom az anyag felértékelődésén alapszik, és nem a szellem, a lelki érték körül bontakozik ki. A mammonnak hatalma határozza meg az értéket; nem az érték határozza meg eszközeit, szükségleteit! De, úgy is fogalmazhatjuk, hogy a mai társadalmak nem az életet részesítik előnyben, hanem a halált, azzal, hogy e világban eltöltendő pillanatok értékére koncentrál - rendezkedik be az Ember, amiért önmaga értékeit is képes beáldozni, mert „egyszer élünk”. Felélni a jövőt, mert nem tekinti értéknek az Ember önmaga jövőjét, mely e szűk, e világi léten túli jövő lehetne számára! Tehát, hite vesztett. De, miért? Csalódott? Ha igen, akkor miben, és kiben? Bizony, önmagában! De ezt még nem ismerte fel, még ott tartunk, hogy az ember csalódásáért mást, másokat okol! Ezzel nehezíti meg önmaga számára, hogy megoldást találjon kérdésére. Mert a megoldás önmagában van, csak meg kellene állnia, elcsendesednie, figyelnie, hogy mit lát, mit hall. Esetleg megfordulni kéne, és szembe nézni árnyékával. Mert miközben keresztre feszíti önmagát, csak szenved, de képtelen áldozatként elszámolni szenvedését. Vagyis, fel kell áldozni önmagam, de nem önmagamért, hanem azért, aki áldozati oltárt állított az Ember elé, melyen kéri áldozatunkat, hogy megdicsőüljön áldozatunk által. akinek a megdicsőítésre azért van szüksége, hogy végre bennünket Ő dicsőíthessen meg: mert Ő örök, így egyszer történő megdicsőítése is örökké tesz! Örökéletűvé tesz az embert, vagyis az életet szolgáló, ami nem lehet más, mint a szeretet, mely Isten, Istenből árad a világba, hogy bennünk visszhangozzon, és általunk betöltse a világot. Bizony: az Ember válasza által válik Isten üdvösségszerző terve valósággá! Ez az Ember részvétele Isten teremtő művében: Isten tervének megértése, elfogadása, és megvalósításából részt vállalni! Ne helyettem, de értem légy segítségemre! Ámen
