Ha, a magam gazdagságából szemlélem a szegénységem, …
Dán 1,1-6.8-20 - Joakimnak, Júda királyának harmadik esztendejében Nebukadnezár, Babilon királya, felvonult Jeruzsálem ellen és ostrom alá vette. Az Úr a kezébe adta Joakimot, Júda királyát, és az Isten háza edényeinek egy részét, s ő elvitte ezeket Sinneár földjére, istenének házába, és bevitte az edényeket istenének kincstárába. Azután meghagyta a király Asfenáznak, az udvari tisztek főnökének, hogy vigyen be Izrael fiai közül olyan királyi és fejedelmi származású ifjakat, akikben semmi fogyatkozás nincsen, akik szép külsejűek és minden bölcsességben jártasak, tudással bírnak és ismeretekkel rendelkeznek, egyszóval alkalmasak arra, hogy a királyi palotában szolgálatot teljesítsenek, és tanítsa meg őket a káldeaiak írására és nyelvére. A király ellátást is utalt ki nekik minden egyes napra a saját ételeiből és ugyanabból a borból, amelyet ő maga ivott, hogy miután három esztendeig így nevelkedtek, a király színe előtt szolgálatot teljesítsenek. Ezek között voltak Júda fiai közül Dániel, Ananja, Misaél és Azarja is, Dániel azonban elhatározta szívében, hogy nem szennyezi be magát a király ételeivel és azzal a borral, amelyet az ivott; arra kérte tehát az udvari tisztek főnökét, hogy ne kelljen magát beszennyeznie. Isten kegyelmet és irgalmat ébresztett Dániel iránt az udvari tisztek főnökében, ám az udvari tisztek főnöke ezt mondta Dánielnek: „Félek uramtól, a királytól, aki számotokra az ételt és az italt megszabta; ha azt látja, hogy arcotok soványabb a többi, veletek egykorú ifjúénál, veszedelembe sodorjátok fejemet a királynál.” Azt mondta erre Dániel a felügyelőnek, akit az udvari tisztek főnöke Dániel, Ananja, Misaél és Azarja fölé rendelt: „Tégy, kérlek, tíz napig próbát velünk, szolgáiddal, és adjanak nekünk enni növényi ételt, inni pedig vizet. Aztán nézd meg majd a mi arcunkat és azoknak az ifjaknak az arcát, akik a király ételét eszik, és tégy szolgáiddal tapasztalatod szerint.” Az hallgatott is erre a beszédre, és próbára tette őket tíz napig. Tíz nap múlva az ő külsejük szebbnek és teltebbnek látszott, mint mindazoké az ifjaké, akik a király ételét ették. Ettől fogva a felügyelő beszüntette a nekik szánt eledelt és boritalt, és növényi ételt adott nekik. Ezeknek az ifjaknak Isten tudományt és jártasságot adott minden könyvben és bölcsességben, Dánielnek pedig minden látomás és álom megértését is. Mikor pedig elmúlt az az idő, amely után a király parancsa szerint be kellett őket vinni, az udvari tisztek főnöke bevezette őket Nebukadnezár színe elé. Amikor a király beszédbe elegyedett velük, úgy találta, hogy az összes között nincs senki olyan, mint Dániel, Ananja, Misaél és Azarja. Ők aztán a király szolgálatába álltak. Minden olyan dologban, amely bölcsességet és értelmességet kívánt, és amelyet tőlük kérdezett, a király tízszerte különbeknek találta őket, mint egész országa valamennyi jósát és varázslóját.
Lk 21,1-4 - Aztán föltekintett, és látta, hogy a gazdagok hogyan dobják adományaikat a templom perselyébe. Látott egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott be. Akkor így szólt: „Bizony, mondom nektek: ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél. Mert azok mindnyájan a fölöslegükből adtak adományokat; ő pedig a maga szegénységéből odaadta mindenét, amije csak volt: egész megélhetését.”
Ha, a magam gazdagságából szemlélem a szegénységem, akkor sajnálni kezdem magam. Amit összehordtam az életben, attól megválni? Na, tisztázzam hamarjában, hogy azok hozzám tartoznak, vagy én tartozom hozzájuk? Általuk élek, vagy életem részei? Hogy életem egyre gazdagabbá válhasson mások számára? Magamnak élem életet, vagy másokért szeretem az életet?
Ha benne állok valamiben, egy eseményben, akkor részévé leszek, de mennyire válik részemmé? Mennyire engedem át magam annak? Ami önmagában is kétirányú vizsgálódásomat indítja el. Hiszen részévé lehetek valaminek úgy, hogy egészen azonosulok vele, de részévé lehetek annak úgy is, hogy magamat bele adom. Ez az oda adás válhat kétértelművé: amennyiben azonosulok vele, elvi szándékának alá vetem magam, kiszolgálom a szándékot; de oda állhatok az ügy mellé úgy is, hogy annak szándékát a magam hitével nemesítem, jobbítom, formálom a bennem lévő szeretet éltető ereje által. Ami tulajdonképpen már nem is az én működésem, hanem csupán belé helyezem – az ügybe – isteni lényemet, megszentelt voltomat. Hittel szolgálója leszek Istennek - nem magamnak, nem az ügynek –, egyedül Istennek! Legyek én, akár „a szegény özvegy”, vagy akár a gazdag, vagy a templom perselyének a kezelője, Isten egyetlen dolgot vár mindegyikünktől: hogy a magunk helyzetében magunkra vállaljuk az Ő szolgálatát, bennünk, mindegyikünkben Isten igazsága munkálkodjon, munkálkodhasson. Mert különbözők a képességek, az adományok, de a lélek ugyan az, aki bennünk akar életet találni, életre lelni, éltetővé lenni. (l.: 1Kor 12,4)
Mondhatom, hogy vagyok, de csupán parazita vagyok, ha tudatosság nélkül, karizmáimat csak csupán magam hasznára élem ki, és nem ajándékozom magamat az életnek, amibe beleállít a sors, Aki maga a Teremtő Isten, aki szándékkal, feladattal lát el, mikor teremtő akaratával rám gondolt. Magamat egészen odaajánlani Neki! Ahogy teszi a szegény özvegy. Felismerten, hogy életem ajándék, melyet tisztelnem, és becsülni a méltóságom!
Istenem, Uram, add, hogy tetteim örömödre lehessenek, rátaláljak küldetésem értelmére, tudatosságom ne váljon káromra, hanem a Te dicsőítésedre! Ámen
