Miért kellene ma tartanom attól, hogy megvalljam hitemet?
Róm 4,13.16-18 - Azt az ígéretet ugyanis, hogy a világ örököse lesz, Ábrahámnak és utódainak nem a törvény közvetítésével adták, hanem a hitből való megigazulás alapján. Azért hitből, hogy minden kegyelemből legyen, és az ígéret biztos legyen minden utód számára, nemcsak azoknak, akik a törvényből vannak, hanem azoknak is, akik Ábrahám hitéből vannak, aki mindnyájunknak atyja Isten előtt, amint meg van írva: „sok nemzet atyjává rendeltelek” [Ter 17,5]. Ő hitt annak, aki életre kelti a holtakat, és aki nevet ad a nemlétezőknek, hogy létezzenek. Ő reménységgel hitt a remény ellenére, így sok nemzet atyja lett, amint megmondatott neki: „Annyi lesz a te utódod” [Ter 15,5].
Lk 12,8-12 - Mondom pedig nektek: Aki megvall engem az emberek előtt, azt az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt Isten is megtagadja angyalai előtt. Ha valaki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer; de aki a Szentlelket káromolja, annak nincs bocsánat. Mikor pedig a zsinagógába, elöljárók és hatóságok elé hurcolnak benneteket, ne aggódjatok azon, hogy hogyan és mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek megtanít benneteket abban az órában, hogy mit kell mondanotok.”
Miért kellene ma tartanom attól, hogy megvalljam hitemet? – Ám, ha nem kell tartanom tőle, miért nem vallom meg nyíltan? Talán nem kellene a mai kort különösebbnek tartanom attól, mint amikor Ábrahám élt, vagy, amikor Krisztus. Hinnem kell a kor nem különb, csak azért mert én élek, de nekem kell különbnek lennem, mert élek! Hitemet megvallani ne legyen szégyen, mert ha az, akkor az nem hit, hanem csupán reményem, abban, hogy ha hitemet nem félem, akkor kevésnek tartom magam az életre. A hit bátorság, nagyvonalúság, alázat, de kegyelem is, azon túl, hogy reménység. Nem szabad megállnom a reménységben, tovább kell növekednem, egészen a hit tornyába felkapaszkodni, ahonnan derűsen szemlélem a világot, meg nem ijedve a mélységtől, de érezve a magasság vonzásának erejét, és szabadságát. A felszabadító erőt, mely belém kap, és repülni tanít.
Ez a csodálatos gondolat kínálkozik ide: „Ha a Biblia nyitott könyv lesz számunkra, akkor üzenetének értelmünk felszínénél mélyebbre kell jutnia, létünk legmélyére, ahol a változások történnek. Ahhoz, hogy eljuss léted legmélyére, csendesedj el néhány percre! Gondolkodj el a misztériumon – nem Isten titkán, hanem a sajátodon! Tested sejtek milliárdjaiból áll, mindegyik sejt egyedülálló számodra, és mindegyik annyira összetett, hogy nincs olyan tudós, aki azt mondaná, hogy teljesen megérti. Mindegyik sejt tartalmazza tested egész mintáját. És ezzel a titokkal teli test kapcsolatban áll mindenkivel és mindennel a világegyetemben. Halld, hogy a mai szentírási szöveg ebből a titokból szólal meg, amely te magad vagy! Szeretett és megbecsült vagy, és ez a szeretet sosem hagy el téged. Nem érdemelted ki ezt a szeretetet: nem kell kiérdemelned, mert Isten szabadon adja. Csupán el kell ismerned, és örvendezned kell benne.” (G.W. Hughes – Az irgalmasság Istene c. könyvéből) Ebből táplálkozó kell legyen a hitünk, hogy Isten szeretetében vagyok, minden pillanatom ebből forrásozik! Ezt megvallani, nem szabad, hogy kevés legyek, mert akkor életemet önmagam értékelem le. Pedig Isten felemelni, felmagasztalni akar. A hit által akar Isten a maga méltóságára emelni, amire nem lehetek kicsinyhitű; se túl szerény, se túl könnyelmű, se túl hitetlen, vagy nagyképű.
Ahol éppen vagyok, ott kell lennem; hittel, szóval, tettel. Istenem bátoríts engem, hogy ez életbe vetett bátorságom emeljen a mennybe, Hozzád, ki kegyelemmel teljes, Aki engem szeret! Ámen
