Ki a nagyobb? Aki befogadóbb, elfogadóbb, sőt, féltékenységektől mentes!
Zak 8,1-8 - És szólt a Seregek Ura: „Így szól a Seregek Ura: Forró, féltékeny szeretettel szeretem én Siont, és nagy haragra gerjedtem miatta. Így szól a Seregek Ura: Visszatérek én Sionhoz, és Jeruzsálemben akarok én lakozni; és Jeruzsálemet majd az igazság városának nevezik, s a Seregek Urának hegyét szent hegynek. Így szól a Seregek Ura: ülnek még öreg emberek és öreg asszonyok Jeruzsálem utcáin, és kinek-kinek bot lesz a kezében napjainak nagy száma miatt, és a város terei tele lesznek fiúkkal és leányokkal, akik játszadoznak majd terein. Így szól a Seregek Ura: Ha ez ezekben a napokban nehéznek is látszik a megmaradt nép szemében, vajon az én szememben nehéz-e? -mondja a Seregek Ura. Így szól a Seregek Ura: Íme, én megmentem népemet a kelet földjéről, és a napnyugatnak földjéről. És elhozom őket, hogy Jeruzsálemben lakjanak, és ők lesznek az én népem, én pedig az ő Istenük leszek, híven és igazán.
Lk 9,46-50 - Azután felmerült köztük a kérdés, hogy ki a nagyobb közülük. Jézus, aki ismerte szívük gondolatát, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és azt mondta nekik: „Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert .” Ekkor János így szólt: „Mester! Láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űzött, és megtiltottuk neki, mert nem követ téged.” Jézus azt felelte neki: „Ne tiltsátok meg; mert aki nincs ellenetek, veletek van.”
Ki a nagyobb? Aki befogadóbb, elfogadóbb, sőt, féltékenységektől mentes! Ha az ember nem magával eltelt, többet ér! Ha higgadtan végig gondolom, logikát is találok benne. Mert aki öntelt, és magát minősíti, az magányos, hiszen azokhoz igazítja értékítéletét, akik közül való, akikkel egy időben van, egy történelmi, társadalmi környezetet ismer, csak talán másként ítéli azt meg, mint a másik; de attól nem lesz még több, csak csupán magát többre tartja a másiknál, ami óvatlan figyelmetlenségre vall, így együgyűség.
Az, aki e fentek ellenében megértéssel van a másik iránt, tartja őt annyira, mint önmagát, az talán azért képes rá, mert tudomást vesz arról, hogy hova tartozik, hogy nem önmagának érdeme bármi, amit elért ebben az életben, sőt: nem tartja többre azt, mint amit a másik elért. Azaz, hogy a transzcendens értékében ítéli meg magát és a másikat is, Aki állandó értékként Isten, sőt, elfogadja Őt Atyának, Úrnak, méltatlannak tartva önmagát, hogy fölé helyezze, de Benne érti meg sajátos mozgásterének érdemeit.
A szeretve levés állapota ez, amikor értékelem, hogy Ő szeret, engem; ebben a szeretetben megengedem magamnak azt a könnyedséget, hogy e szeretethez mérjem magam, sőt, hasonulni, igazodni merjek Hozzá. Akit nem birtokolhatok, nem akarok birtokolni, de ajándékként elfogadni bírom. Nem tiltakozom, nem elégedetlenkedem, nem is méltatlankodom, és Rá tekintve kevesebb sem lehetek a másiknál, de ráérzek arra, hogy több sem kell legyek a másiknál ahhoz, hogy ebben az életben a helyemen legyek! Rátalálni erre az állapotra -, talán érdektelenné is tesz, hogy ki nagyobb, hiszen az a kérdés, hogy kinél, és minél, megmosolyogtatóvá teszi a nagyság fogalmát számomra. Mert Istenben - az ember számára - minden kevés, apró, és törékeny méltóság, sőt, nélküle képtelenség.
Istenünk, Jézus Krisztussal, Szent Fiaddal vezess a természetesség ösvényén, ahol a „vagyok” öröme foglalkoztasson, mely a Te ismereted által minősíthető számomra, nagyságomat tőled várjam, magam óvakodjak attól, hogy akár csak egy gyermekhez is mérjem biztonságomat, akiben azonos vagy és hozzám lehajolni vágysz! Ámen
