Ha kérdezik tőled: ki az Isten? Ne féld őt így meghatározni …
1Tim 6,13-16 - Megparancsolom neked Isten előtt, aki mindenkit éltet, és Krisztus Jézus előtt, aki Poncius Pilátus alatt tanúságot tett ugyanarról az igaz hitvallásról: tartsd meg a parancsot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljöveteléig, amelyet meg fog mutatni annak idején a boldog és egyetlen Hatalmasság, a királyok Királya, az urak Ura, aki egyedül birtokolja a halhatatlanságot, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit senki ember nem látott és nem láthat, akinek dicsőség és örök hatalom! Ámen!
Lk 8,4-15 - Mikor pedig nagy tömeg gyűlt egybe, és a városokból özönlöttek hozzá, a következő példabeszédet mondta: „Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, az egyik mag az útfélre esett. Ezt azután eltaposták, és az ég madarai felszedegették. A másik sziklára esett. Ez kikelt, de aztán elszáradt, mert nem volt nedvessége. Egy másik a tövisek közé esett. A tövisek is felnőttek vele, és elfojtották. De más szemek a jó földbe estek. Kikeltek és százszoros termést hoztak.” Amikor ezt elmondta, felkiáltott: „Akinek van füle a hallásra, hallja meg!” Tanítványai később megkérdezték őt, hogy mit jelent ez a példabeszéd. Ő ezt mondta nekik: „Nektek adatott, hogy megismerjétek Isten országának titkait, másoknak csak példabeszédekben, hogy nézvén ne lássanak, és hallván ne értsenek [Iz 6,9]. Ez tehát a példabeszéd: A mag Isten igéje. Az útfélre hullott magok azok, akik hallgatják, de azután eljön az ördög, és kiveszi az igét szívükből, nehogy higgyenek és üdvözüljenek. A kősziklára hullott magok azok, akik, amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nincs gyökerük; egy ideig hisznek, a kísértés idején azonban elpártolnak. A tövisek közé hullott magok azok, akik hallgatják, de az élet gondjai, gazdagsága és gyönyörűségei később elfojtják bennük az igét, és gyümölcsöt nem teremnek. Amelyik pedig jó földbe esett, azokat jelenti, akik tiszta és jó szívvel hallgatják az igét, megtartják, és gyümölcsöt hoznak állhatatosan.
Ha kérdezik tőled: ki az Isten? Ne féld őt így meghatározni, ahogy Pál mondja: „aki egyedül birtokolja a halhatatlanságot, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit senki ember nem látott és nem láthat, akinek dicsőség és örök hatalom!” Vagyis a megfoghatatlan, e világ szűk kereteibe nem zárható személy. Ha nem így volna, akkor nem lehetne minden felett a hatalma, a teljességgel nem volna azonos, ráadásul a szeretet értékének meghatározója. Aki „kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember”, [Fil 2,7] Jézus Krisztusban. Csak azért, hogy megismertesse velünk „Isten országának titkait”. mely titok, nem titok többé azok számára, „akik éhezik és szomjazzák az igazságot” [Mt 5,6], „akik tiszta és jó szívvel hallgatják az igét, megtartják …” -, aminek nem következménye, mert tudatosságot igényel, hogy - „… gyümölcsöt hoznak állhatatosan”. A „szent mag” [Iz 6,13], akire Isten országa épül, értőkké lesznek! Ez nem ítélet, és nem Isten személyválogatása, hanem jövendölés. Még csak nem is szomorúság Isten szájából, de realitás, tárgyilagosság, Annak szájából, ki mindent tud, mert minden tudás előbb volt, részéről, mint bármi lett volna általa. Ez Isten, akit félni kénytelen az Ember, ha hovatartozását felérni képessé lesz. Tehát, az ember félelme az, hogy ráébred arra, mily parány, mily esendő, mily képlékeny, mennyire kiszámíthatatlan; képtelenségében mennyire rászorul Isten irgalmára, ha üdvösségét óhajtani képes! Ami ne legyen reménytelenségévé, nem lehet reménytelenségévé! Bátorítóan hathat, ha elég alázatot bírok venni magamra, nem szédülök bele a magam mélységébe, de belekapaszkodom Istenem magasságába, hatalmába. Ki merem mondani: legyek, akaratod szerint! Ne több legyen vágyam, mint Neked megfelelni, Neked megengedni, hogy Istenem legyél, én pedig hűséges, állhatatos hitemben, hogy Atyám vagy, akinek gondoskodó szeretetét elfogadom, megélem, biztonságát élvezem – hogy magam bizonytalansága fel ne őröljön.
Így legyen, akarom! Ámen
