Létünk titka, igazsága: „az Úré vagyunk”!

Sir 27,33 - 28,9 - Harag és düh, utálatos mindkettő, csak a bűnös ember ragaszkodik hozzájuk. Aki bosszút akar állni, az Úr áll bosszút rajta, és megtartja az ő bűneit is. Bocsáss meg társadnak, ha vét ellened, akkor te is, amikor könyörögsz, elnyered bűneid bocsánatát. Ember ember ellen haragot tart, és Istennél keres gyógyulást? A hozzá hasonló embernek nem kegyelmez, és mégis önnön bűneiért imádkozik? Haragot tart, holott csak ember, és bocsánatot kér Istentől? Ki könyörög majd az ő bűneiért? Gondolj a végső dolgokra, és szűnj meg gyűlölködni, a bomlásra és a halálra, s tarts ki parancsai mellett! Gondolj Isten félelmére, és ne tarts haragot társaddal, gondolj a Magasságbeli szövetségére, és nézd el társad tévedését!

Róm 14,7-9 - Hiszen egyikünk sem él önmagának, és egyikünk sem hal meg önmagának; amíg élünk, az Úrnak élünk, s ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Akár élünk tehát, akár halunk, az Úré vagyunk. Krisztus ugyanis azért halt meg és támadt fel, hogy a holtaknak is, az élőknek is Ura legyen.

Mt 18,21-35 - Akkor Péter odament hozzá és azt mondta neki: „Uram! Hányszor vétkezhet ellenem a testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus azt felelte neki: „Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem hogy hetvenszer hétszer [Ter 4,24]. Hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte az elszámolást, odavitték hozzá az egyiket, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megadnia, az úr megparancsolta, hogy adják el őt és a feleségét, a gyerekeit, és mindent, amije csak van, és úgy fizessen. A szolga erre a földig hajolt, és leborulva kérte: „Légy türelemmel irántam, és mindent megadok neked.” Megesett a szíve az úrnak a szolgán, elbocsátotta hát őt, és még az adósságot is elengedte neki. Ez a szolga azonban, mihelyt kiment, találkozott egyik szolgatársával, aki tartozott neki száz dénárral. Megragadta őt, fojtogatta és követelte: „Add meg, amivel tartozol.” A szolgatársa a földig hajolt, és kérlelte: „Légy türelemmel irántam, és megadom neked.” Az azonban nem engedett, hanem elvitte és börtönbe vetette őt, amíg megadja a tartozását. Amikor a szolga társai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszéltek uruknak mindent, ami történt. Akkor az úr magához hívta őt és azt mondta neki: „Te gonosz szolga! Én az egész tartozást elengedtem neked, mert kértél engem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én is megkönyörültem rajtad?” És az úr haragjában átadta őt a kínzóknak, amíg csak meg nem adja egész tartozását. Így tesz majd mennyei Atyám is veletek, ha mindegyiktek szívből meg nem bocsát a testvérének.”

Létünk titka, igazsága: „az Úré vagyunk”! Válogatás nélkül, mindannyian! Ha ezt elfogadom, az életben már nem csalódhatok, de azért meglepetést még okozhat nekem. Innen ered a megbocsátás, az irgalom, a lélek jósága, ami tulajdonképpen nem más, mint az, hogy megengedem Istennek, hogy Istenem legyen. Át kell értékelnem mindent. Ami harag, düh, utálat, vagy méltatlankodás csupán, az azért az, mert értetlenül állok a csodálattal szemben, Aki maga Isten számomra érthetetlen valósága. Arra figyelmeztet mind ez, hogy nekem kell változnom, megértővé, értővé kell lennem iránta, és minden dolog iránt, ami tőle eltávolít. A dolgaim nem Istenen kívül kell, hogy történjenek, hanem Benne. Én az Övé vagyok! Ami bűn, és ami bűnös dolog van, az van rajta kívül; ami rajta kívül van, én azt utasítom el magamtól. Ha elfogadom, hogy minden mi teremtett létező, az Isten akaratában teremtetett, mert Isten egyedül az, aki teremtő képességben valóságos, akkor nincs, mit a teremtésből el kellene utasítanom, vagy szabad elutasítanom gyűlöletből, haragból, utálatból, vagy, akár csak méltatlankodással. Ám, a teremtett lény, az ember képes arra – sajnos – hogy Istennek ellent mondjon, vagyis hibázzon, esetleg szándékosan olyant tegyen, ami Isten akaratával ellentétes. De tudhatom-e, hogy melyikkel találkozom éppen? Ezért kell élnem a feltételezéssel, mely jóra hajló, nem engedve meg magamnak, hogy ha a másik bűnt követne is el, azt én még tetézzem! Fel kell tételeznem - élnem kell Istenben –, hogy szándéka nem rossz, vagyis, hogy szándéka jó. Istenben bocsátok meg neki, Aki képes mindent jóra váltani, elnyelni a bűnt, és megtisztítani azt, ami tisztátalan. Megengedem Istennek, hogy általam és bennem Istenem legyen, akkor, amikor megbocsátó, elnéző, irgalmas vagyok. „Ne ítélj, hogy meg ne ítéltess”! Amiben az is benne van, hogy ítéletemmel nem súlyosbítom a már kialakult helyzetet. „Az Úré vagyunk”! Legyen, lehessen mindig Övé az utolsó szó! Helyemen kell állnom, onnan el nem térni, nehogy olyan pozícióba kerüljek, ami nem az enyém, mert az a hely egyedül Istent illeti meg!

Uram, ki Istenem vagy, Aki teremtettél, és Aki leltári gondoskodásoddal tartasz engem – ahogy mindegyikünket is – vigyázol, ha engedem; óvsz, ha hagyom; vezetsz, ha gyengeségemben bírsz; bölcsességemmé válsz, ha Neked alávetem magam; mert szeretsz, ahogy uralkodás nélkül szeretni bírod teremtményedet, csak hinnem kell, hogy erre van szükségem. Add meg, hogy hitem elég legyen a Te szeretetedhez! Ámen