Talán kiválasztanak, hogy fogadjam a vőlegényt

2Kor 10,17 - 11,2 - Aki pedig dicsekszik, az Úrban dicsekedjék [Jer 9,22k]; mert nem az érdemel hitelt, aki önmagát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl.

Bárcsak eltűrnétek tőlem egy kis ostobaságot! Sőt viseljetek el engem is! Mert Isten féltékenységével vagyok féltékeny rátok. Eljegyeztelek ugyanis titeket egy férfinek, hogy mint tiszta szüzet vezesselek Krisztushoz.

Mt 25,1-13 - Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és kimentek a vőlegény elé. Öt közülük ostoba volt, öt pedig okos. Az ostobák ugyanis, amikor fölvették lámpásaikat, nem vettek magukhoz olajat. Az okosak viszont lámpásaikkal együtt olajat is vittek edényeikben. Mivel a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás támadt: „Itt a vőlegény, gyertek ki elébe!” Ekkor a szüzek mindnyájan fölkeltek és rendbehozták lámpásaikat. Az ostobák ekkor így szóltak az okosakhoz: „Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink kialszanak.” Az okosak ezt válaszolták: „Nehogy ne legyen elég se nekünk, se nektek, menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak.” Amíg azok elmentek vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Az ajtót bezárták. Később megjött a többi szűz is. Azt mondták: „Uram, uram! Nyiss ki nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: nem ismerlek titeket.” Legyetek tehát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát.

Talán kiválasztanak, hogy fogadjam a vőlegényt, mikor megérkezik. Ami miatt dicsekedhetnék is, de érdemem-e? Különösen, ha dicsekvésem közben elveszítem érdemem, mert könnyelművé leszek, ostobává válok, mert nem tekintettem előre, megtapadtam a pillanat dicsőségében, mi rám hullott, talán érdemtelenül! Önmagammal dicsekvés lám, hiábavaló, szánalmas! Bizony, sokszor a világ fiai okosabbak a világosság fiainál – a maguk módján! (l.: Lk 16,8) Mert, bár okoskodásukkal célt tévesztenek, nem maradandó értékekért, csak a pillanatért, az ideig-óráig tartó örömökért, önmaguk dicsőségéért fáradoznak, és közben egész életüket elveszítik. Porba hull végül, megsemmisül minden, semmijük sem marad, mikor kinyújtják tenyerüket, mert ujjaik közül kipereg minden homokszem.

A világosság fiai ellenben, lehet, hogy nem tévesztenek célt, de nem képesek megtenni mindent azért. Feláldozni önmagunkat, hogy érdemeket szerezzünk az örök életre, hogy elé siessünk, és be is mehessünk a vőlegénnyel – Krisztussal a menyegzőre. Az éberség, a készenlét, mert nem tudjuk, mikor jön! De azt tudjuk, hogy jön! Bele nem fáradni a várakozásba! Csak akkor lehet, ha éberségünket gondozzuk. Imádság, ami nem más, mint százszor, ezerszer átbeszélni a vőlegénnyel, hogy készületem koreográfiája helyes legyen, semmi ne okozhasson meglepetést, minden lehetőségre felkészülni. Nem okoskodni, de okosan, bölcsességgel készületben lenni. Nem dicsekedni, hanem készülni arra, hogy dicsőíthessem Őt, tánccal, énekkel, fényben és pompában mit készítek Neki. Mert minden ünnep Őt kell, hogy készüljön ünnepelni, nem magamat kell ünnepelni!

Milyen jól eső érzés az, amikor mást sikerül megdicsőíteni, és az illető felém fordulva, átölel, és azt mondja a szemembe nézve, ragyogó arccal, hogy „köszönöm”! Boldognak látni másokat, az által, hogy én szolgálhattam a boldogságát. Ugye, akkor érezzük azt, hogy megdicsőítenek. Így kell legyen ez Istennel, és Jézus Krisztussal, a menyegzős vőlegénnyel is. Dicsőségébe helyezem, hogy dicsőségében dicséretében részesülve találjam meg boldogságomat, a legszentebb boldogságot!

Szent Margit, még ezen is túllép, nem csak fegyelmezett volt életében Krisztusért, hanem önmagával szigorú is. A szeretet szigorúsága tette Őt szentté! Példám legyen Istenhez vezető utamon.

Köszönöm Őt Istenem, add, hogy megélni sikerüljön általa is a szeretet elszántságát, állhatatosságát, egyedülien csak azért, hogy a Te dicsőségedre lehessek! Ámen