Az engedelmesség

Róm 6,12-18 - Ne uralkodjék tehát halandó testetekben a bűn, s ne engedelmeskedjetek kívánságainak. Tagjaitokat ne vessétek oda a gonoszság eszközéül a bűn szolgálatára, hanem mint halálból életre keltek, adjátok át magatokat az Isten szolgálatára, tagjaitokat pedig az igazság eszközéül az Istennek. A bűn ugyanis már nem lesz úrrá rajtatok, mert nem a törvény alatt, hanem a kegyelemben éltek. Mi következik ebből? Vétkezzünk tehát, mert nem a törvény alatt, hanem a kegyelemben élünk? Isten mentsen! Nem tudjátok, hogy annak szolgálatában vagytok és annak kell engedelmeskednetek, akinek mint szolgák alárendelitek magatokat: vagy a bűnnek, ami halálra vezet, vagy az engedelmességnek, ami megigazulásra visz? De hála Istennek, hogy bár a bűnnek szolgái voltatok, szívből engedelmeskedtetek annak a tanításnak, melyre oktattak. A bűntől megszabadulva az igaz élet szolgái lettetek.

Lk 12,39-48 - Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, melyik órában jön a tolvaj, (bizonyára virrasztana és) nem engedné betörni házába. Ti is álljatok készen, mert az Emberfia abban az órában jön, amikor nem is gondoljátok.” Péter erre megkérdezte: „Uram, nekünk mondod ezt a példabeszédet vagy mindenkinek?” Az Úr így felelt: „Mit gondoltok, ki a hű és okos kulcsár, akit ura a háznép fölé rendelt, hogy kiadja búzarészüket kellő időben? Boldog az a szolga, ha visszatérő ura ebben a tevékenységben találja. Igaz, amit mondok nektek: minden vagyona fölé rendeli őt. De ha az a szolga ezzel a gondolattal: késlekedik még uram, verni kezdi a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik és részegeskedik, megjön az ura azon a napon, amikor nem várja, s abban az órában, amikor nem is sejti. Kegyetlenül megbünteti és a hűtlenek sorsára juttatja. Az a szolga, aki ismeri ura akaratát és mégsem áll készen és nem tesz akarata szerint, sok verést kap. Aki pedig nem ismeri, de büntetésre méltót tesz, kevesebb verést kap. Mindattól, akinek sokat adtak, sokat fognak követelni, és akire többet bíztak, attól még többet fognak számon kérni.

Az engedelmesség Pál mai írásában négyszer fordul elő! Akkor talán, tekinthetem úgy, hogy ma az engedelmességre akar tanítani Isten. Engedelmeskedni annak, Aki életét adta értem, Akinek, mert ez sokat jelent a számomra, hűséget ígértem, fogadtam! Félelemből hűséget megtartani? Igen, legvégső esetben azért. Ami az alázatosság jele. Amit még akkor is bírok, enyém, mikor a hűségem lankad. Lehet az, hogy nincs más indokom már, a hűség megtartására, csak az, hogy félem. Nem is a hatalmát, erejét, Istenségét, de azt, hogy gyengeségemben kegyetlen büntetésétől - mit kiérdemelek - a félelem tart vissza. A mi a hit, talán legprimitívebb szintje. De mégis, még mindig jobb, hogy ez tart meg, mint az, hogy elszakadjak tőle, mert egy gyenge pillanatomban kimondtam a magam ítéletét: „nem kell a segítsége, nincs rá szükségem!”

Bizony, meg kell engednem magamnak ezt is, hogy úgy jelentsem ezt ki, hogy megtapasztaljam, megtapasztalhassam, hogy soha nem akarom ezt mondani. Megtapasztalni még kevésbé! Irtózni e kijelentéstől megerősíti bennem azt az igényt, hogy azt mondjam: szükségem van Rád Istenem, Atyám, Jézusom, kik a Szentlelketekkel ebben a kijelentésemben megerősíteni, és töltekezni, segíteni tudtok, és akartok engem, ki gyenge vagyok, és önmagamban képtelen rá, hogy elköteleződésem az engedelmességgel párosuljon!

E szópár jut most eszembe: kétség és az élmény. A kétség addig válik részemmé, addig tart hatalmában – ami nem más, mint kísértés - míg az élmény át nem járja testemet és lelkemet! Az az élmény, melyben megérint a kegyelem, az irgalmas szeretet, mely bátorít, és biztonságot nyújt. Engednem kell, hogy élménnyé lehessen számomra Isten túláradó, végtelen szeretete. Ferenc pápa olyan igazul, és bizonyossággal mondja: „Isten túláradó bőséggel szeret”! Ez az az élmény, aminek könnyű engedelmeskedni. De, amíg ez nem tölt be, míg ennek az élménynek nem engedek, addig nem marad más, mint a félelem. Félni a büntetéstől. De, még mindig nem a bűntől! Mit mond Pál a mai tanításának végén: „A bűntől megszabadulva az igaz élet szolgái lettetek.”

Ez a mondat nagyon sokat mond! A bűntől magunkat megszabadítani nem vagyunk képesek, ahhoz kell egy szabadító. Lássuk be, valljuk meg, senki más nem képes megszabadítani bennünket bűneinktől – jó, ha Neki engedjük (!) – mint az Isten, aki ezért drága árat már letétbe helyezett, hogy megváltson bűneinktől! Csak nehogy úgy járjunk, mint az a szolga, akinek királya elengedte tízezer talentumnyi (mérhetetlenül nagy) tartozását, de nem hitte el, azért bűnt követett el! Nagyobbat annál, hogy tartozást halmozott fel, hogy nem bánt jól a rábízott talentumokkal!

Ki tapasztalta már meg a megszabadulás végtelen örömét, a felszabadultság érzését, hogy szabad vagyok! Lehetőségem van, esélyem van rá, hogy most végre megpróbálhatom újra, a jót tenni. Pontosabban, ha meg van bennem a tanulásra való nyitottság, akkor átértékeljem azt, amit eddig tettem. Kimondani képes legyek, mert lehetek, hogy az igaz életet akarom szolgálni! Jót akarok tenni, és jól tenni! Mert dicséretre vágyom. Megdicsőíteni azt, Aki engem dicsőségébe fogadni kész! Ha sikerül, mert sikerülhet, mert az igaz élet szolgájává lettem! Lehettem, mert sokat bízott rám Istenem! Köszönöm, de segíts, hogy élni képes legyek ajándékaiddal. Nélküled képtelen vagyok, és esélytelen. Míg Veled mindenre, mire felkészítettél, és miben megtartani készséges vagy! Ámen

(a mai elmélkedésemhez a Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás (katolikus) fordítást használtam!)