Tudod miért ment vissza a szamaritánus, hálát adni?

2Kir 5,14-17 - Lement s megfürdött hétszer a Jordánban az Isten emberének szava szerint, s ismét olyan lett a teste, mint egy kis gyermek teste, és megtisztult. Erre visszatért az Isten emberéhez egész kíséretével együtt s bement s megállt előtte s azt mondta: „Immár tudom, hogy nincs másutt Isten az egész földön, hanem csakis Izraelben. Kérlek tehát, fogadj el áldomást szolgádtól.” Ám ő azt felelte: „Az Úr életére mondom, aki előtt szolgálok, hogy nem fogadok el.” Nem is engedett semmiképpen sem, pedig unszolta. Végre Námán azt mondta: „Hát ahogy akarod; de kérlek, engedd meg nekem, szolgádnak, hogy vehessek e földből annyit, amennyit egy öszvérpár elbír, mert nem mutat be többé szolgád egészen elégő áldozatot vagy békeáldozatot más isteneknek, hanem csak az Úrnak.

2Tim 2,8-13 - Gondolj Jézus Krisztusra, Dávid sarjára, aki feltámadt a halálból, mint ahogy hirdeti az én evangéliumom, amelyért a bilincseket is beleértve úgy szenvedek, mint egy gonosztevő. De Isten igéje nincs megbilincselve. Mindent elviselek tehát a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban levő üdvösséget, az örök dicsőséggel együtt. Igaz beszéd ez: ha vele együtt meghalunk, vele együtt élni is fogunk; ha vele együtt szenvedünk, vele együtt uralkodni is fogunk. Ha megtagadjuk őt, ő is megtagad minket, de ha hűtlenek leszünk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.

Lk 17,11-19 - Történt pedig, hogy miközben Jeruzsálem felé tartott, átment Szamarián és Galileán. Amikor beért az egyik faluba, szembejött vele tíz leprás férfi. Távolabb megálltak, és hangosan kiáltoztak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Amikor meglátta őket, azt mondta: „Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak!” [Lev 13,49]. Történt pedig, hogy amíg mentek, megtisztultak. Az egyikük, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, hangosan magasztalta Istent, és lábai előtt arcra borulva hálát adott neki; s ez szamariai volt. Jézus megkérdezte tőle: „Nem tízen tisztultak meg? A többi kilenc hol van? Nem volt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?” Aztán így szólt hozzá: „Kelj föl és menj; a hited meggyógyított téged.”

Tudod miért ment vissza a szamaritánus, hálát adni? Mert ő érezte magát a leg méltatlanabbnak rá, hogy kegyelemben részesüljön! A másik kilenc úgy gondolta, hogy nekik ez jár. Hoppá! Már-csak ilyenek vagyunk, azt hisszük, hogy ha képesek vagyunk kétségbeesetten könyörögni, akkor már jár nekünk az, hogy meghallgassanak.

Persze, úgy is meg lehet közelíteni a kérdést, hogy azt kérdezzük: mi indít bennünket rá, hogy kegyelemért esdekeljünk? Mi az a motiváció, ami arra késztet, hogy megalázkodjak? Úgy gondolom, hogy mind a tíznek lehetett más és más indítéka. De az biztos, hogy csak egy tartotta fontosnak, hogy visszaforduljon, hálát mondani. Ami számára fontosabb volt, mint a törvény. Mert a papok voltak ebben az esetben azok, akik bizonyították, igazolták a megtisztulást, hogy visszanyerhessék azok a társadalmi pozíciójukat. Tehát, az egyik, a maga hasznát megelőzően Isten dicsőségére könyvelte el gyógyulását. A kilencről nyíltan nem mond ítéletet, kritikát, véleményt Jézus. Többet nincs szó róluk a szentírásban. Az is lehet, hogy később talán egy, vagy kettő ráébredt arra, hogy mit is köszönhet Jézusnak, az Istennek. Lehet, hogy tanítványokká is lettek, ám, az is lehet, hogy abban a környezetben, amiben felnőttek, a vallásukban találtak igazolást mindarra, ami történt felük: egy próféta meggyógyította őket, ahogy ehhez hasonló esetről már olvastak a tanításokból.

Nem véletlenül mondta egy barátom nem régen, hogy amikor elköteleződtek az evangélium mellett, akkor amellett köteleződtek el, hogy életüket - minden területen - az evangélium szerint akarják élni, és nem fordítva, hogy életükhöz igazítani az evangéliumot. A felnőtt ember számára a vallás azzá kell, hogy váljon, ami a saját hitéletének csak az iskolája. De mint felnőtt ember, már azt amit akkor tanult, alkalmaznia kell, személyességévé kell tenni. Arra gondolok, hogy a hitem nem azonos a vallásommal, mert az Istenbe vetett hitem, élmények sorozata, találkozások, dialógusok, megtapasztalások, és életre keltése életemben az Istenkapcsolatomnak.

A hit gyógyít, ahogy Jézus mondja; kijózanít, megvilágosít, önállóvá, szabaddá tesz döntéseimben. Megengedi, hogy tévedjek, de segít, hogy belássam tévedéseimet, és merjek korrigálni, kijavítani a rossz döntéseimet.

Istenem, köszönöm, hogy hitre tanítasz, közeledbe vonsz, így Veled, magammal is őszintébb lehetek! Ámen