Nem elég a szavak szintjén érteni a Tanítást

Jón 1,1 - 2,1.11 - Az Úr szózatot intézett Jónáshoz, Amittai fiához, mondván: „Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd benne, hogy gonoszsága felhatolt elém.” Felkelt erre Jónás, de azért, hogy Tarzisba meneküljön az Úr színe elől, és lement Joppéba. Ott talált is egy Tarzisba induló hajót, megfizette az útiköltséget, és beszállt, hogy Tarzisba menjen velük az Úr színe elől. De az Úr nagy szelet bocsátott a tengerre, és nagy vihar támadt a tengeren, úgyhogy a hajót az a veszedelem fenyegette, hogy összetörik. Megrémültek erre a hajósok, és mindenki a saját istenéhez kiáltott, és a tengerbe vetették a hajón levő tárgyakat, hogy könnyítsenek velük rajta. Ezalatt Jónás, aki a hajó aljába ment le, mélyen aludt. A hajóskapitány ekkor odament hozzá, és azt mondta neki: „Miért alszol olyan mélyen? Kelj fel, hívd segítségül Istenedet! Hátha gondol ránk az az Isten, és nem veszünk el!” Majd így szóltak egymáshoz: „Gyertek, vessünk sorsot, hadd tudjuk meg, ki miatt ért minket ez a veszedelem!” Sorsot vetettek tehát, és a sors Jónásra esett. Erre azt mondták neki: „Mondd el nekünk, miért jött ránk ez a veszedelem? Mi a foglalkozásod, melyik a hazád, hová mégy, és milyen nemzetből való vagy?” Ő azt felelte nekik: „Héber vagyok én, és az Urat, az ég Istenét félem, aki a tengert és a szárazföldet alkotta.” Igen megrémültek erre azok az emberek, és azt mondták neki: „Miért cselekedted ezt?” Megtudták ugyanis a férfiak, hogy az Úr színe elől menekült, mivel elmondta nekik. Majd azt mondták neki: „Mit csináljunk veled, hogy megszűnjék a tenger háborgása ellenünk?” A tenger ugyanis egyre jobban háborgott. Erre ő azt mondta nekik: „Fogjatok meg engem és dobjatok a tengerbe, és megszűnik a tenger háborgása ellenetek, mert tudom, hogy miattam jött rátok ez a nagy vihar.” Erre a férfiak eveztek, hogy a szárazra visszajussanak, de nem sikerült nekik, mert a tenger egyre jobban háborgott ellenük. Erre az Úrhoz kiáltottak és mondták: „Kérünk, Urunk, ne vesszünk el ez ember élete miatt, és ne háríts ránk ártatlan vért, mert te, Urunk, úgy cselekedtél, amint akartad!” Azzal megfogták Jónást és a tengerbe dobták, és megszűnt a tenger háborgása. Erre azok az emberek nagy félelemmel teltek el az Úr iránt, és áldozatokat mutattak be az Úrnak, és fogadalmakat tettek. Erre az Úr egy nagy halat rendelt oda, hogy elnyelje Jónást; és Jónás a hal gyomrában volt három nap és három éjjel. Ekkor az Úr parancsára a hal kihányta Jónást a szárazra.

Lk 10,25-37 - Ekkor fölállt egy törvénytudó, hogy próbára tegye, és így szólt: „Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Ő ezt válaszolta neki: „Mi van írva a törvényben? Hogyan olvasod?” Az így felelt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből [MTörv 6,5]; felebarátodat pedig, mint önmagadat” [Lev 19,18]. Erre ő így szólt: „Helyesen feleltél! Tedd ezt, és élni fogsz.” De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézust: „De ki az én felebarátom?” Jézus akkor így kezdett beszélni: „Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment, és rablók kezébe került. Azok kifosztották, véresre verték, majd félholtan otthagyták és eltávoztak. Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé; látta, de továbbment. Hasonlóképpen egy levita is, amikor ahhoz a helyhez ért és látta őt, elment mellette. Egy szamariainak is arra vitt az útja. Odament, és amikor meglátta, megkönyörült rajta. Odalépett hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte; azután föltette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és ezt mondta: „Viseld gondját neki, és ha többet költenél, amikor visszatérek, megadom neked.” „Mit gondolsz, e három közül melyik volt felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” Az így felelt: „Az, aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus erre azt mondta neki: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”

Nem elég a szavak szintjén érteni a Tanítást. Engednem kell azt, hogy a szívemig hatoljon. Na persze. Gyertyát gyújtok. Tudom, hogy a láng éget, fájdalmat okoz, sebet ejt, vagy még annál is mélyebb nyomot. De ez nem azonos azzal, mintha valóban meg is éget. „Hogyan olvasod?” „Mit gondolsz?” „Menj, és cselekedd!” És még mindig, nem tartok ott, ahova Jézus vezetni akar. Cselekvésem az eszemből fakad, vagy a szívemből?

Képletes a képzelet - míg a szív ingeres. Vagyis: a szívből való cselekvés ingerek útján valósul meg. Késztet rá, hogy megtegyem azt, ami a helyes. De, hogyan érhetem el azt, hogy a jót tenni bírjam, anélkül, hogy nagy erőfeszítésembe kerüljön? Hát úgy, hogy mindenekelőtt el kell jutnom Istennel arra a személyes, szerelmes szeretet kapcsolatra, amiből táplálkozom. Melyik szerelmes az, aki éhséget érez? Melyik szerelmes az, aki ne érezné azt, hogy bármi jót képes megtenni szerelméért? Jézus valami ilyen bensőséges érzelmi, és tudatosult függőségben volt - mint ember - az Atyával. Ebből az állapotából válaszol a mai kihívásra. Ingerültség, vagyis, megtámadottság érzése nélkül. Mert a kérdést felvetőben nem azt az embert látja, aki kikezdeni akar vele, hanem azt az Atyát, akiről kényszerült, hogy elmondja viszonyukat, amiben teljes emberségével van jelen. Jézus képes kifejezni emberi szóval azt, ami legigazabb misztériuma.

Igen, a szerelmes szeretet kapcsolat, és párbeszédes jelenléte az embernek Istenével misztérium.

Ettől kezdve az evangélium elhangzásakor az a kérdés, hogy aki hallja, az képes-e kihallani belőle azt az örömhírt, amit Jézus képes volt megélni emberségében. Az evangéliumi élet, az a Jézus által megélt és elénk tárt, szavakban kifejezett élet, amit a szívből lehet csak megélni. Emberi módon ezt úgy fejezhetjük ki, hogy szentül élni.

Atyám! Jelenlétedet kutatom magamban, Jézus Krisztus jelenvalóságához társulva, és szentjeidet, őrzőangyalomat kérve, hogy közeledbe vigyenek, emeljenek, ahol érzékelésem már nem a földi érzékenységem, hanem a Te áttetsző valóságod, hangod, és illatod, érintésed, és meleged érzését jelenti. Közösségre akarok jutni Veled. Megengedni magamnak, hogy egészen beléd szerelmesedjek, amikor már minden evilági érzékelésemmel is Téged érezhetlek, mert közelebb lehetek Hozzád, mint bármihez, ami e világban szép, jó, fontos, elérhető, hallható, és szeretet élményt nyújt számomra. Illetve, mindabban a Veled való együttlét örömét, boldogságát, békességét, nyugalmát, biztonságát nyújtja számomra. Akarom, úgy legyen, Ámen