Az Úr megszólít, mikor szüksége van ránk.

ApCsel 8,26-40 - Ezek után az Úr angyala így szólt Fülöphöz: „Kelj föl és menj délre, arra az elhagyatott útra, amely Jeruzsálemből Gázába visz le!” Az fölkelt tehát, és elment. S íme, egy etióp férfi, Kandakénak, az etiópok királynőjének hatalmas udvari tisztje és minden kincsének kezelője, aki Jeruzsálembe jött imádkozni, visszatértében kocsiján ülve Izajás prófétát olvasta. Ekkor a Lélek így szólt Fülöphöz: „Menj oda, és szegődj ahhoz a kocsihoz!” Amint Fülöp odasietett és hallotta, hogy Izajás prófétát olvassa, megszólította: „Azt gondolod, hogy érted, amit olvasol?” Az így felelt: „Hogyan érteném, ha nincs, aki megmagyarázza nekem?” Megkérte tehát Fülöpöt, hogy szálljon fel és üljön melléje. Az Írás helye pedig, amelyet olvasott, ez volt: „Mint a bárány, amelyet leölésre visznek, és mint a juh, mely nyírója előtt elnémul, nem nyitotta ki száját. Megaláztatásban hoztak fölötte ítéletet. A sorsával ki törődik? Hisz életét elvették e földön” [Iz 53,7-8]. Erre az udvari tiszt megkérdezte Fülöpöt: „Kérlek, kiről mondja ezt a próféta, önmagáról vagy valaki másról?” Ekkor Fülöp megnyitotta száját, s ebből az Írásból kiindulva hirdette neki Jézust. Amint haladtak az úton, egy vízhez értek. Erre az udvari tiszt így szólt: „Íme a víz; mi gátol abban, hogy megkeresztelkedjem?” Azután megállította a kocsit. Mindketten lementek a vízbe, Fülöp és az udvari tiszt, és megkeresztelte őt. Mikor a vízből feljöttek, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt. Az udvari tiszt nem látta őt többé, s örvendezve folytatta útját. Fülöp pedig Asdódban termett, körüljárt, és hirdette az evangéliumot, amíg Cézáreába nem érkezett.

Jn 6,44-51 - Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza; és én feltámasztom őt az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: „Mindnyájan Isten tanítványai lesznek” [Iz 54,13]. Mindaz, aki az Atyától hallott és tanult, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki: csak az látta az Atyát, aki Istentől való. Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában és meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért.

Az Úr megszólít, mikor szüksége van ránk. Fülöp hallgatott a szóra, és akként cselekedet. Amikor már a tanítvánnyá lett ember, aki megtérés útján lehet azzá, és nem mert átesett a keresztségen, a bérmáláson, és az Eucharisztikus találkozáson, rááll Isten útjára, már az események – szinte – maguktól peregnek. A döntés cselekvésre készteti Fülöpöt. És cselekvésében már a Lélek vezeti. Csak engednie kell! A keresztség kiszolgáltatója bár Fülöp, de, az Úr működik általa. Valójában az Úr szolgáltatja, foglalja le, jelöli meg, formálja át az udvari tisztet. Aki kész befogadására, elfogadására.

Most olvasom Jose H. Prado Florestől: „Jézus, aki mindig telve van Szentlélekkel, állandóan kiárasztja Őt azokra, akik ezt kérik. … Amikor az első közösségben ki kellett választani hét diakónust, az apostolok azt kérték a közösségtől, hogy hét, hittel és Szentlélekkel eltelt férfit válasszanak ki.” - A hét férfi között volt Fülöp is. – „A közösség világosan látta, kit tölt be a Szentlélek. Akiben Krisztus Lelke van, az úgy él, mint Krisztus, úgy szeret és szolgál, mint Krisztus, felragyog rajta Krisztus Jézus”.

„Ahhoz, hogy betöltsön a Szentlélek, az szükséges, hogy üresek legyünk önmagunktól és minden bűntől”! Teret kell adnom, biztosítanom, a Szentlélek számára! Bírj rá Uram, hogy Igazságodra szabad lehessek! Ámen