Ha ma, István megszólalna, mi lenne rá a válasz?

ApCsel 7,51 - 8,1a - Ti keménynyakúak, körülmetéletlen szívűek és fülűek! Ti mindenkor ellenálltok a Szentléleknek: amint atyáitok, úgy ti is. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Igen, megölték őket, akik annak az Igaznak eljöveteléről jövendöltek, akinek ti most árulói és gyilkosai lettetek, ti, akik angyalok szolgálata által kaptátok a törvényt, de meg nem tartottátok.” Amikor ezeket hallották, megdühödtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene. Ő azonban Szentlélekkel telve föltekintett az égre, látta Isten dicsőségét, és Jézust Isten jobbja felől állni. Megszólalt: „Íme, nyitva látom az egeket, és az Emberfiát állni Isten jobbja felől.” Erre ők fennhangon kiáltva befogták fülüket, és egy akarattal rárohantak. Azután kihurcolták őt a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig letették ruháikat egy ifjú lábához, akit Saulnak hívtak. Megkövezték Istvánt, aki így könyörgött: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Amikor pedig térdre esett, fennhangon azt kiáltotta: „Uram, ne tulajdonítsd ezt nekik bűnül!” Amint ezt kimondta, elszenderült az Úrban. Saul pedig egyetértett azzal, hogy megöljék őt. Azon a napon nagy üldözés tört ki a jeruzsálemi egyház ellen, s az apostolok kivételével mindnyájan szétszóródtak Júdea és Szamaria tartományában.

Jn 6,30-35 - Erre megkérdezték tőle: „Milyen jelet viszel végbe, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint írva van: „Égi kenyeret adott enni nekik”„ [Kiv 16,4]. Jézus ezt válaszolta: „Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adta nektek az égből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak.” Ekkor azt mondták neki: „Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!” Jézus azt felelte nekik: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.

Ha ma, István megszólalna, mi lenne rá a válasz? Talán ma sem jobb a helyzet, mint Jézus korában. Kollektív szembeszegülés. Nem a világ azon részére gondolok, mely hitetlen, hanem arra, amely szerintem oka annak, hogy hitetlen a világ. Mert vajon hozzánk, nekünk nem szólhatna úgy István, hogy „keménynyakúak”, vagy, hogy „ellenálltok a Szentléleknek”?

Jézus visszavonulása a pusztába, majd megkísértésének egyes olvasatai arra világítanak rá, hogy mindnyájunknak; egyéneknek, közösségeknek, csoportoknak, de még nemzedékeknek sem kerülhető el, hogy hasonló próbatételekre számítsanak. Mert nincs lelki szabadság anélkül, hogy már kezdetben – még életünkben – tapasztalati úton át ne éljük, mit jelent meghalni és feltámadni. Jézus megkísértése pusztai távollétének végén értelmezhető úgy is, hogy azok, az egóval szemben táplált illúzióknak felel meg: Jézus tudatosan mond nemet a gazdasági, politikai és vallási illúzióknak! Persze, egy másik vonatkozásban, az alapvető emberi viszonyokra, mint a birtoklásra, a hatalomra, és a tudásra is értelmezhetjük. Bármelyik értelmezést tekintjük, mégis csak azt kell beismernünk, hogy Jézus minduntalan, és minden életállapotunkban önvizsgálatra, és önmérsékletre akar nevelni, tanítani bennünket is. Bármilyen rendszer megkövesedése nem lehet értékálló. Egyetlen egy dolog, a szeretet az értékálló. Bármit tehet személy, közösség, csoport, nemzet, ha azt a szeretet törvénye, azaz Isten igazsága szerint cselekszi, csak az válhat javára! Talán, amikor az Egyház felhagyott a kitagadással, az eretnekség gondolatával, és a megbocsátást hirdeti, akkor ennek a felismerése vezérli. Vagyis, felismeri önmaga töredékességét, bűnösségét, képtelenségét a tökéletességre. Ennél többet viszont talán azért nem is lehet elvárni tőle, mert tudnia kell a gonosz álnokságát, és érzékenységét a jó leküzdésére. Akkor pedig el kell ismernünk, és tudomásul kell vennünk, hogy a jóért küzdenünk kell – személyesen, önmagunkban – amiért áldozatot hozni, nem dicsőség, hanem szükségesség.

Azonban, ennek a gondolatnak kell lenni még egy következtetésének is. Ma még mindig, az Egyházban a papság nagy többsége hivatását hatalomként éli meg inkább, mint szolgálatnak. Fennhangon hirdetve, hogy az Egyház én vagyok, az én jogom meghozni minden döntést, annak kell lenni, amit én mondok. De egyet azért ebben a pozíciójában a papságnak tudomásul kell venni, hogy akkor a felelősség is az övé, ugyan olyan mértékben, mint amilyen mértékben magának dedikálja a jogot, jogokat!

Ugyanakkor nekünk, keresztényeknek rá kell ébrednünk, hogy bennünk van a hiba, a késztetettség hiánya, vagy a rossz kényelmessége a jóra, ami ellen harcolnunk kell, és nem pedig azt felülírni azzal, hogy a világot misszionáljuk, evangelizáljuk, miközben magunkat feloldozzuk! Krisztus szeretete, realitás, emberismeret, és alázat, ebből az következik és ez életéből számunkra minta értékű, hogy mindig magunkon kell kezdeni azt, amit elérni szeretnénk másoknál! Istenem ebben segíts, Jézus Krisztus nevében, a Szentlélek által! Ámen