Kezdődik a nyár – Jézus szíve vár!

Oz 11,1.3-4.8c-9 - Hajnalig örökre elpusztul Izrael királya! Mikor még gyermek volt Izrael, akkor szerettem meg őt, és Egyiptomból hívtam ki az én fiamat. Pedig én szinte dajkája voltam Efraimnak: karjaimon hordoztam őket, s ők mégsem ismerték el, hogy én vagyok az orvosuk. Emberi kötelékekkel, a szeretet bilincseivel vonzottam őket; olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt; és lehajoltam hozzá, hogy ételt adjak neki. Hogy adhatnálak oda téged, Efraim? Hogy szolgáltathatnálak téged ki, Izrael? Hogy adhatnálak oda téged, mint egykor Admát, hogy tehetnélek olyanná, mint egykor Cebojimot? Szívem megváltozott bensőmben, és szánakozásom is felgerjedt. Nem cselekszem haragom heve szerint, nem rontom meg Efraimot ismét, mert én Isten vagyok, és nem ember, szent, aki közötted vagyok, és nem fogok indulattal jönni.

Ef 3,8-12.14-19 - Nekem, az összes szent közül a legkisebbnek jutott osztályrészül ez a kegyelem: hirdetni a pogányoknak Krisztus felfoghatatlan gazdagságát, és felvilágosítani mindenkit, miként vált valóra a titok, amely öröktől fogva el volt rejtve a mindent teremtő Istenben, hogy most kinyilvánuljon Isten sokrétű bölcsessége a mennyei fejedelemségeknek és hatalmasságoknak az egyház útján. Ez volt az ő örök végzése, amelyet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban valósított meg, akiben bizalmunk van, és biztonságos utunk a benne való hit által. Ezért hajtom meg térdemet az Atya előtt, akitől minden nemzetség nevét nyerte a mennyben és a földön: Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy megerősödjetek benső emberré az ő Lelke által, hogy Krisztus a hit által a szívetekben lakjék, s a szeretetben meggyökerezve és megalapozva fel tudjátok fogni az összes szentekkel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, és megismerhessétek Krisztus szeretetét is, amely minden ismeretet meghalad, s beteljetek Isten egész teljességével.

Jn 19,31-37 - A zsidók pedig, mivel készületnap volt, kérték Pilátust, hogy törjék meg lábszárcsontjaikat, és vegyék le őket, hogy a testek ne maradjanak ott a kereszten szombatra, mert az a szombat nagy nap volt. Odamentek tehát a katonák, és eltörték a lábszárát először az egyik vele együtt keresztrefeszítettnek, aztán a másiknak. Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy ő már meghalt, nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki ezt látta, tanúságot tett róla, és igaz az ő tanúsága. Ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert ezek azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontját ne törjék össze” [Kiv 12,46; Zsolt 34,21]. Egy másik Írás pedig azt mondja: „Látni fogják azt, akit keresztülszúrtak” [Zak 12,10].

Kezdődik a nyár – Jézus szíve vár! Az Ember Jézus szívéig hatolhat, de nem csak gonoszságával – hogy halálra küldje, hanem bűnbánatával is, mert ahol a szeretet, ott az áldozattal együtt van az irgalom is. Pontosan erre van szüksége az Embernek. Aki tudja magáról, hogy bűnös, ezért elbujdosna legszívesebben még önmaga elől is, de akkor, bujdosásában rátalál az Isten, a végtelen irgalmas szeretetével, és azt mondja, én kész vagyok veled kiengesztelődni, de te hogy vagy ezzel? Szükségét érzed annak, hogy én, az Istened megbocsássak neked? Aki a megbocsátó szeretetemet azonnal kész vagyok meg is mutatni: oltalmamba veszlek, elhalmozlak ajándékaimmal, és még örökkévalóságomból is örökséget adok neked.

Ezeket jelenti az, amikor az Istenült – feltámadott – Jézus azt mondja: visszajövök értetek (v.ö. Jn 14,1-3).

Az Ember tudja, és azt ismeri csak, hogy embertársa nem készséges a megbocsátással, sőt visszaél azzal, ha a másikat rajta kapja gyengeségén, bűnösségén, és azt igyekszik a maga javára használni: számon kér, büntet, kiközösít, megaláz, káromol, megfoszt minden jóindulattól, elítél, lenéz, stb. Ellenben, ha az Ember Isten jóvoltát elfogadva, felül tud emelkedni emberi kicsinyességén, megtanulja önmagát nem az emberekhez – környezetéhez, körülményeihez és lehetőségeihez – mérni, elengedi, el tudja engedni ítéletalkotó képességét, átengedve magát is annak a szabadságnak, mely önmaga értékét is Istenben kutatja, és törekszik felfedezni.

Egyébként, minden ünnep annyit ér, amennyi tartalmat hozzá tudok tenni ahhoz. Ami nem önműködő, vagyis nem nélkülözheti a magam készségét, tiszteletét az ünnep iránt, vágyamat arra, hogy benne felfedezni bírjam Isten végtelen szeretetét, amivel engem keres, és elérni akar. Engednem, hagynom kell, elég nyitottnak, és kiüresítettnek kell lennem, hogy szeretetére befogadóvá válhassak.

Lelkem éhezve, áhítozva sóhajt fel Uram Hozzád: segíts, ne engedd, hogy testi fölényem szeretetedet elhárítsa, vagy, ne is kívánja! Ámen