Hitünket nem megőrzésre kaptuk!

1Kir 17,7-16 - Napok múltával azonban kiszáradt a patak, mert nem volt eső az országban. Ezért az Úr szózatot intézett hozzá, ezekkel a szavakkal: „Kelj fel, s eredj a szidoniak Száreftájába, s tartózkodj ott: íme, meghagytam ott egy özvegyasszonynak, hogy tápláljon téged.” Felkelt és elment Száreftába. Amikor a város kapujához ért, meglátott egy özvegyasszonyt, aki fát szedegetett. Megszólította, s azt mondta neki: „Adj nekem egy kis vizet valami edényben, hadd igyam.” Amikor aztán az elment, hogy hozzon, ő így kiáltott utána: „Hozz nekem, kérlek, egy falat kenyeret is kezedben.” Az ezt felelte: „Az Úrnak, a te Istenednek életére mondom, hogy nincs semmiféle kenyerem, csak egy maroknyi lisztem a vékában s egy kis olajam a korsóban: éppen egy pár darabka fát szedek, hogy elkészítsem azt magamnak s fiamnak, hogy megegyük, s azután meghaljunk.” Azt mondta neki Illés: „Ne félj, csak eredj, s tégy, ahogy mondtad. Először azonban nekem készíts abból a lisztecskéből egy kis hamuban sült lepényt, s hozd ki azt nekem. Magadnak és fiadnak azután csinálj. Ezt üzeni ugyanis az Úr, Izrael Istene: „Nem ürül ki lisztes vékád, s nem apad el olajos korsód mindaddig, amíg esőt nem ad az Úr a föld színére.” Erre az elment, s Illés szava szerint cselekedett, és evett ő s az asszony s egész házanépe, s attól a naptól kezdve nem ürült ki a lisztes véka, s nem apadt el az olajos korsó - az Úr szava szerint, amelyet Illés által szólt.

Mt 5,13-16 - Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízetlenné válik, mivel sózzák meg? Semmire sem jó többé, mint hogy kidobják és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem lehet elrejteni a hegyre épült várost. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy aztán a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek, aki a házban van. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.

Hitünket nem megőrzésre kaptuk! Ez a gondolat, egy nyári lelkigyakorlat elmélkedésére is alkalmas lehet.

De, ahogy a só íze sem azért van, hogy azért a sót istenítsük; a hegy magasa, melyről csodálatos kilátás tárul elénk sem azért adatik, hogy azért a hegyet magasztaljuk; a lámpa fénye sem csupán örömünket akarja kiérdemelni; úgy, hitünk sem a magunk érdeme, de még nem is arra kaptuk – mert ajándékunkként vált részünkké – hogy üdvösségünk legyen. A világ világosságára váltani azt, válhat érdemünkké! És arra is kapunk tanítást, hogy hogyan tegyük azt: láttassuk jótetteinket általa – a hit által, de még azt se azért, hogy érdemünk legyen a világ szemében, hanem, hogy az Atyának dicsőségére váljon. Annak érdemévé, akinek színről színre látásában lehet örömünk, mikor jutalmul – hitünk megsokszorozásáért, mit szeretetből tenni bírtunk ebben az életben – megadja azt nekünk a Fiú által, és amiben szeretetének megtapasztalása által bizakodunk, reményünk van, mi hitünk által van.

„Ha nehéz természetű és az erények iránt kevésbé fogékony lélek bátran küzd önmaga ellen, kétszer annyit gyarapszik az erényekben, mint az, akinek szelíd és csendes lelkülete semmi nehézséget sem okoz.

Vigyázzatok, hogy a világ fiai nagyobb gondot és buzgóságot ne fordítsanak a mulandó dolgok megszerzésére, mint ti az örökkévalókéra.” (Szt. Ignáci Szikrákból idézet)

Ez is csak egy váz, amiről a mai napon törekszem majd elmélkedni, gondolkodni, hogy míg e világban vagyok, se e világnak legyek; hanem, hogy e világba életét katalizáljam, mert lehetek , és általa! Uram, Te vagy képes, hogy erre alkalmassá tegyél – lehessek általad. Ámen